1989

A thrash metal lassan felélte újdonságának erejét, az új zenekarok már semmi változást nem hoztak, csak a jól bevált kliséket pufogtatták. Sokaknak nem jutott szelet a siker és a dicsőség tortájából, főleg a német vonalra volt ez érvényes, ahol emiatt a másodvonal sok csapata feloszlott, vagy a feloszlás küszöbére került. Erre a sorsra jutott az Assassin, a Deathrow, az Agent Steel, a Violent Force, a Darkness, valamivel később az Exumer, és a következő lemeze terveit dédelgető, de aztán szintén a földbe álló Vendetta. Amerikában pedig az egész zeneiparból kiábrándultan a Hirax és a Nasty Savage dobta be a törülközőt. A vezető csapatok azért hozták a kívánt szintet.

A nagy teuton-thrash triumvirátusból a Destruction koncertlemezt adott ki "Live Without Sense" címmel, mely a Motörhead-el közös koncertkörutat volt hivatott megörökíteni. Az album megjelenése és a katasztrofálisan sikerült Celtic Frost-al közös turné után felszínre törtek a zenekaron belüli ellentétek, aminek az lett a vége, hogy a énekes-basszusgitáros-frontember Schmiernek távoznia kellett. Megüresedett helyét a mikrofonnál az ex-Poltergeist énekes André Grieder, a basszusgitárosi poszton pedig Christian Engler vette át. Schmier nem esett kétségbe, Headhunter néven alapított új zenekart. A Kreator, társadalomkritikus dalszövegekkel és érettebb hangzással készítette el az "Extreme Aggressions"-t. Ekkorra már ők voltak az öreg kontinens legnépszerűbb thrash hordája, csak az amerikaiak versenyezhettek velük, így nagy várakozás előzte meg a lemezt. Ezúttal sem okoztak csalódást, a változatos ütemek, a ropogós thrash riffek, a minőségi szólók, valamint az itt-ott felfedezhető dallamos pillanatok ugyanúgy az album részét képezték, mint az agresszív zenei tónus és a gonosz ének. Ez utóbbit Mille Petrozza prezentálta, immáron teljesen egyedül. (A korábbi kiadványokon még Vector a dobos is énekelt.) A legapróbb részletekig kimunkált kompozíciók és a váratlan tempóbeli váltások -amiben a Kreator mindig is szenzációs volt- tetemes adag feszültséggel töltötték meg a dalokat. Ez a remek album kellő adag eufóriával látta el a világ zúzdakedvelőit. Tom Angelripper és csapata a Sodom, nyolc tételből összeállított háborús témájú remekművel örvendeztette meg a fémzenék rajongóit. Az "Agent Orange" a korai káosz lemezekhez képest kulturált és letisztult thrash zenét hozott, gyilkos riffekkel és jól megírt dalokkal. A "Narancssárga Hatóanyag" hatalmas siker lett, köszönhetően olyan számoknak mint a címadó "Agent Orange", a frenetikus "Tired And Red" vagy a legendás "Ausgebombt". Ez a brigád is a fénykorát élte.

A Living Death más stílusokat is magába szívó albumot hozott ki. Habár a kissé kísérleti "World Neuroses" nem lett rossz, a rajongók nem kultiválták kellőképpen az új irányt. A Kelch fivéreket magukra is hagyták a többiek, és a Sacred Chao-ra keresztelt új thrash bandával, valamint egy a debütáló EP-vel tértek vissza. A Holy Moses egy kiváló lemezt hozott ki "The New Machine Of Liechtenstein" néven. Feszes gitárjáték, jóféle szólók, kicsit bonyolultabb dalstruktúrák, és változatosabb ritmika várt a rajongókra. Sajnos a Darkness "Conclusion & Revival"-ja hatalmas minőségbeli esést mutatott, a tőlük megszokott gyilkos thrash metal valamiféle kocsmai blues és pop metal keverékbe ment át. Ugyan a ritmusszekció remekelt, de ez a tény nem sokat javított a kicsit több, mint 40 perces gyenge és unalmas albumon. Néhány hónap múlva fel is oszlott a zenekar.

Az elmúlt időszakban a Venom háza táján is felpörögtek az események, Cronos és még két tag ment, Mantas és még két tag (vissza)jött, csak a dobos Abaddon maradt a régi. A zene szerencsére megváltozott és sokak meglepetésére egész jól szerepeltek a "Prime Evil" korongon, amire tíz gyilkos darabot tettek fel. A punk hatásokkal együtt a kaotikus zenei megnyilvánulások jórészt eltűntek, a dallamok és a szárnyaló szólók fülbemászóak lettek, persze cseppet sem csökkentve az album gonoszságát. Mantas és társai ezúttal technikailag is magas szinten szállították a gyors tempójú thrasht, valamelyest helyreállítva a Venom megkopott fényét.

Az Accu§er (Accuser) "Who Dominates Who?" albuma remek fogadtatásra talált annak ellenére, hogy a többség hatalmas Metallica koppintásnak tartotta. A Mekong Delta a "skizofrén" thrash metal kedvelőit örvendeztette meg a "The Principle Of Doubt" című progresszióval, a Paradox pedig egy rendkívül színes speed/thrash/power metal konceptalbumot készített "Heresy" címmel, ami bővelkedett az erős és technikás riffekben, meg az emlékezetes dallamokban. Az S.D.I. "Mistreated" korongja halványabb lett az elődjénél, hamarosan el is tűntek a süllyesztőben, ellenben a Protector egy könyörtelen death/thrash albumot készített. Az "Urm The Mad" anyagon kissé háttérbe szorították a tipikus thrash jegyeket, azaz a tempó valamivel lassabb, a hangzás súlyosabb és az ének szélsőségesebb lett, ráadásul a dobjátékot blast beat támadásokkal tették vadabbá, megalkotva ezzel néhány grind ihletésű darabot is.

A kontinens egyéb részeiről is érkeztek lemezek, a brit Onslaught hosszú kihagyás után jelentkezett az "In Search Of Sanity" albummal, amin a Grim Reaper egykori dalnoka Steve Grimmett énekelt. Az igényes zene a Metallica-féle thrash metal és a Grim Reaper-szerű heavy/power metal hibrid kombinációjára épült, olyan remekül kitalált megszólalással, melyben a súlyosabb részek és a dallamosabb momentumok tökéletes harmóniában állnak egymással. A remek dalok révén az év egyik legjobb lemezét készítette el a csapat, ezért volt nagyon sajnálatos, hogy Steve Grimmett nem sokkal később, személyes okokra hivatkozva elhagyta a bandát. Szintén Angliából a Xentrix "Shattered Existence" albuma hozott még némi feltűnést, ami kezdő csapatként nem rossz eredmény. A Bay Area-i thrash hordák ihlette hangzás olyan dalokban testesült meg mint a "No Compromise", a "Dark Enemy", a "Bad Blood", vagy a "Reasons For Destruction", és az ezekben prezentált iszonyú dinamika, a nagy ütemváltások és a ütős kórusválaszok, felejthetetlen perceket okoztak. Ráadásul hangja és énekstílusa miatt Chris Astley énekes-gitáros, egy az egyben elment volna egy James Hetfield (Metallica) klónnak.

A Sabbat kissé elvontabb zenét tartalmazó "Dreamweaver" művének koncepciója a kelta mitológia köré épült. A progresszív és technikás thrash muzsikában bonyolult struktúrákba rendezett dallamok, időnként groove-os riffek és a blackes pillanatok voltak hallhatók, de az egysíkú ének, no meg az ismétlődő és nehezen befogadható dallamok sokakat elrettentettek ettől a csúcsalkotástól. Hollandiában a Mandator "Perfect Progeny", Svájcban pedig a Coroner "No More Color" anyaga jött ki, ez utóbbi már az egyik legjobb tech-thrash bandává vált igényes és előremutató zenéje révén, a nótákban különösen a gitáros Tommy T. Baron remekelt. Hibátlan művészi munka!

Amerikában a Testament "Practice What You Preach" névvel hozott ki egy közel tökéletes albumot, amin az eddigi legkifinomultabb zenei teljesítményüket prezentálták. Az Eric Peterson / Alex Skolnick gitárduó agilis munkájának köszönhetően mind a tíz dal tele van nagyszerű riffekkel, lenyűgözően gyors és dallamos szólókkal, de Greg Christian basszeros és Louie Clemente dobos is jól hallhatóan veszi ki részét a munkából, a félelmetes hangú Chuck Billy pedig megbízhatóan hozza a durva énektémákat. Remek muzsika, agresszív és elegáns egyszerre!

Az Exodus a sokszínű és gondosan összeállított "Fabulous Disaster"-rel tarolt. A kilenc kőkemény dal közül a "The Toxic Waltz " és a "Low Rider" (War feldolgozás) különösen nagy sikert aratott, a nagylemez rövid időn belül betört a Billboard 200-as toplistájára és egészen a 82. pozícióig jutott. A Dark Angel új zeneműve is nagyon durva és zsigeri lett, a "Leave Scars" egyértelműen eddigi működésük legszínvonalasabb teljesítménye, egy remekbe szabott, érett és pusztító album. Hasonló kiválósággal örvendeztette meg a rockereket a Nuclear Assault is, a "Handle With Care" nívója minden megelőző munkájukat felülmúlta. A Nasty Savage "Penetration Point"-ja is hozta a szintet, sajnos ők az album kiadása után bedobták a törülközőt.

Szomorú hír járta be a rocksajtót, Jeff Becerra a Possessed énekes-basszusgitárosa súlyosan megsérült egy utcai lövöldözésben. A hírek szerint két fickó akarta kifosztani (több híradás valami drog-üzletről számolt be), mely során lövések dördültek el, és az egyik golyó Becerra gerincébe fúródott. A zenész túlélte a támadást, de deréktól lefelé megbénult.

Az idén lezajlott 31. Grammy-díj átadó kisebb botrányba fúlt. A hard rock és a metal zenekarokat egy kategóriában értékelő "Best Hard Rock/Metal Performance" már eleve magában hordozta a vita lehetőségét, de a csetepaté akkor tört ki, amikor a Jethro Tull "Crest Of A Knave" című albuma győzött a mindenki által befutónak várt Metallica-féle "...And Justice For All" előtt. A eredmény kihirdetése után rengeteg bírálatot kapott a Grammy-díjat odaítélő "National Academy of Recording Arts and Sciences" (magyarul: Hangfelvétel-művészetek és -tudományok Nemzeti Akadémiája) intézete az összeférhetetlen zenei kategória megalapítása miatt, amit csak tetézett, hogy több szakújságíró véleménye szerint a Jethro Tull zenéje se nem hard rock, se nem heavy metal. (A következő évben különálló "Best Hard Rock Performance" és a "Best Metal Performance" kategóriákat hoztak létre.)

A Lääz Rockit gyakorlatilag tiszta thrash csapattá vált a fergeteges "Annihilation Principle"-vel. Az energikusság mellett a dallamosságra is figyelmet fordítottak, ami nem véletlen, hiszen a banda zenéjében mindig is erőteljes európai hatások voltak felfedezhetők, de a fő irányt most mégis a kőkemény thrashzúzda határozta meg. Az Agent Steel ex-gitárosának (Juan Garcia) pengeéles thrasht játszó új bandája az Evildead (Evil Dead néven is ismert) nagy reménységként indult, és az "Annihilation Of Civilization" nem is sikerült rosszul, mégsem lett olyan előremutató és kiváló anyag mint azt sokan várták. Ezek után jöjjön az Annihilator névre hallgató formáció, mely egy évek óta érlelődő speed/thrash albumot hozott ki "Alice In Hell" címmel. Az év egyik legjobb bemutatkozó lemezét jelentették meg, ami végre új színeket és egyediséget hozott a stagnáló műfajba, egyből az év nagy felfedezettje lett a Jeff Waters vezette trió. Az Overkill is talán legjobb lemezét készítette el "The Years Of Decay" címmel, dögös riffek és emlékezetes nóták képezték a lemezt, ami idővel a keleti parti thrash egyik legmeghatározóbb munkájaként vonult be a metal történelembe. A Texas-i Devastation csapat a '87-es ultraciki "Violent Termination" debüt után idén elképesztően jó albummal állt elő. A "Signs Of Life" megdöbbentő zenei előrelépést és komoly technikai fejlődést hozott, tornádóként pörgő riffekkel, agresszív bömböléssel és enyhe death metal beütéssel demonstrálták a thrash muzsika erőteljes életjeleit. A crossover stílusban az M.O.D. "Gross Misconduct" és a D.R.Y. "Thrash Zone" albuma érdemel említést, bár ez utóbbi már szinte teljesen thrash metal csapattá vált.  Rossz hír, hogy leégett az Anthrax New York-i próbaterme sok pótolhatatlan hangszerrel együtt, jó hír, hogy a zenekar folyamatban lévő zenei anyagai nem váltak a lángok martalékává.

Érdekes és újító csapatként a Mordred került képbe, "Fool's Game" lemezükön funkys beütésű thrasht játszottak, és erre az izgalmas, remekül sikerült fúzióra sokan felkapták a fejüket. Az ilyen kísérletezős irányzat később alternative metal, azaz alternatív metal néven vált külön ágra. A Watchtower ultra-komplex muzsikával adott életjelet magáról, sokan csak az elvontabb zenék kedvelőinek ajánlották a nehezen befogadható "Control And Resistance"-t, de az Intruder második, "A Higher Form Of Killing" című hipertechnikás thrash sorlemeze is a lassabban emészthető produktumok sorát bővítette. Mindegyik album zeneisége merész és felfedező volt, némelyikük merőben eltért az addig megszokottaktól, hatásuk mégis kiemelkedően fontos volt a haladó felfogású metal műfajok számára.

A világ más tájairól is érkeztek lemezek, az ausztrál Mortal Sin "Face Of Despair" címen hozott ki elképesztően jó albumot, a kanadai Voivod pedig némileg távolodva a thrash metaltól, a pszichedelikus prog-rock irányba fordult a szintén zseniális "Nothingface" korongon. Na jó, a helyzet azért nem volt ennyire egyszerű és egyértelmű, ugyanis a dalok nyakatekert témákat, punk-szerű vokális részeket, indusztriális beütésű disszonáns gitár-progressziókat, túltorzított basszussávokat és tördelt ritmusokat is tartalmaztak. Nem volt ember a talpán, aki meg tudta volna mondani azt, hogy pontosan miféle metal stílus ez!? A brazil Sepultura óriási minőségbeli ugrást hajtott végre a "Beneath The Remains" lemezén. Elsöprő lendület, kiváló dalok, színvonalas akusztika és valódi egyéniségre való törekvés jellemezte a sorlemezt. A metal színtér egyik legnagyobb reménységévé váltak.

A King Diamond a "Conspiracy"-n folytatta kísértethistóriáját, ismét remek horror metal albumot alkotva, jóval több hátborzongató dallammal és emlékezetes hangszeres momentummal színesítve azt. Olyasféle rideg, pokoli, sírontúli hangulatot árasztó mű ez, ami a hajmeresztő "At The Graves" startjától kezdve, a hideglelős "Cremation" instrumentális fináléjáig fenntartja a borzongást. Rémisztő remekmű! A Candlemass, "Tales Of Creation" lemezén az emberi lét eredetének rejtelmeit boncolgatta a tőle megszokott remek doom zene segítségével. A "The Prophecy" lassú és méltóságteljes nyitánya után rögvest a "Dark Reflections" vágtató ritmikája veszi át a hatalmat, majd egy narratív közjáték után egymást követik a pompás dalok. A tempó összességében nézve kicsit gyorsabb, mint a Candlemass előző albumain, például az "Into The Unfathomed Tower" szám szokatlanul pörgős, de a hangzás így is pokoli súlyos. Persze ezúttal is az énekes Messiah Marcolin a muzsika lelke, amit ez az operai hangú doom metal ikon véghezvisz, arra csak kevesen képesek. Éneke a megtestesült szenvedély, vibratókkal bőven ellátott előadása fájdalmas kiáltásként hat a dalokban. Búskomor mestermunka! A doom metal vonalon újabb versenyzők szálltak a ringbe, Angliában a Cathedral, Hollandiában a The Gathering, Amerikában pedig a Laceration indult el, ez utóbbi kicsivel később Novembers Doom-ra változtatta nevét.

A Black Sabbath "Headless Cross" sorlemeze is prímán sikerült, az epikus hangzás, Iommi zengő gitárriffjei, az új ütősként bemutatkozó Cozy Powell páratlan dobjátéka és Tony Martin remek énekesi teljesítménye fantasztikus összhatásként egyesült a kiváló nótákban, újabb felemelkedést hozva el a csapatnak, immáron harmadszorra. Az amúgy is borús kedélyű dalok misztikus és okkult dalszövegekkel rémisztgettek, külön kiemelendő a lemez csúcspontját adó, ijesztő témájú és hangulatú "When Death Calls" nóta, aminek szólóját Brian May a Queen gitárosa játszotta. A "Headles Cross" a tizennegyedik korong a sorban, talán a zenekar legmélyebb és legsötétebb alkotása. Újabb zseniális alapmű!

A germán vonalon a Running Wild alkotott nagyot, "Death Or Glory" lemezén tökélyre fejlesztette stílusát, kiváló dalírási képességek és fejlett hangszeres tudás adta a kalózmetalos nóták hátterét. A csúcsdallamokban tobzódó tipikus trappolós témák némi epikus ízt is kaptak, a magas színvonalú dalok pedig önmagukért beszéltek. A "Death Or Glory" hetekig vezette az európai eladási listákat, ráadásul a kiadását követő turné is döbbenetes siker lett, minden koncert telt ház előtt zajlott, a "Riding The Storm" és a "Bad To The Bone" számok pedig hatalmas koncertfavoritokká váltak. A Helloween nem adott kis soralbumot, helyette egy koncert és egy válogatás nagylemezzel jelentkezett, az előbbi a "Live In the U.K.", az utóbbi a "Pumpkin Tracks" címet kapta.  A Stormwitch elég kiábrándító anyagot hozott össze "Eye Of The Storm" címmel, az élettelen dobgéppel kísért hard rock melódiák és a teljesen elpuhult zene nem igazán arattak sikert. Pozitívum, hogy "Live In Budapest" címmel egy koncertlemezt is kiadtak, amivel a lelkes magyar rajongótáboruk előtt tisztelegtek, cserébe a hálás hazai rajongók tiszteletbeli magyar zenekarnak választották őket, megköszönve a sok-sok Magyarországi koncertet.

Az Accept új énekessel David Reece-el elkövetett albuma az "Eat The Heat" sem aratott túl nagy sikert, a zenekar egyértelműen elmozdult az amerikai stílusú hard rock/glam metal felé. A megváltozott hangzás és az új vokalista nem jött be az Accept rajongóknak, így nem volt meglepő, hogy a lemezkiadást követő turné is csalódást keltő lett, még a kis klubkoncerteken is gyenge nézőszámokat regisztráltak. Bukás a javából! Szerencsére az ex-Accept énekes Udo Dirkschneider és szólóbandája az U.D.O. "Mean Machine" névre keresztelt idei albuma minden szempontból felülmúlta az "anyacsapat" halovány teljesítményét. Hagyományos receptre épülő izmos riffek és reszelős vokál adta a kőkemény hangsávok bázisát, melyek közül a legjobbak, a "Don't Look Back", a "Dirty Boys", vagy a motoros himnusz "Break The Rules".

A Blind Guardian csapata a kitűnő "Follow The Blind" albumon kilenc tomboló speed metal dalt mutatott be, megdöbbentő, hogy már a második lemezen ilyen minőséget tudtak produkálni. Következetesen vitték tovább a debütalbum hangulatát, érezni, hogy a dalok egy tőről fakadnak, mégis mindegyiknek saját, egyedi identitása van, talán csak a többi szám között kakukktojásként megbúvó "Barbara Ann" című The Regents/The Beach Boys feldolgozás nem kellett volna a korongra. Lelkesítő produktum, tapintható agresszióval és kérlelhetetlen sebességgel, üdítően friss hangzással és ragyogó előadásmóddal megáldva. Erre a zenekarra érdemes lesz odafigyelni! A Rage is hasonlóan kiváló metal művet tett le az asztalra. A "Secrets In A Weird World" egyediségét az énekes/basszeros Peter "Peavy" Wagner jellegzetes hangja és dallamai adják, olyan emlékezetes nótákba foglalva mint a "She", a "Light Into Darkness", a "Make My Day", vagy az ambiciózus "Without A Trace". Az utóbbi egy három részből álló tíz perces opusz, önálló szegmensekkel, melyeket a visszatérő kórusszakasz köt össze.

A Scanner második anyagához az Angel Dust ex-énekesét S.L. Coe-t hívta segítségül, vele együtt készítették el a Helloween-es hatásokkal átitatott "Terminal Earth" című dallamos speed metal albumot, de ebben a stílusban fogant a Heavens Gate bemutatkozó munkája az "In Control", az Axxis debütje a "Kingdom Of The Night és az Attack harmadik sorlemeze a "Destinies Of War" is. "Culture Killed The Native"-re nevezte el negyedik albumát a Victory, ami hamarosan az európai és az amerikai toplistákat is megjárta. A "Don't Tell No Lies" és a "Never Satisfied" trekkekből kislemezek is készültek, és a rádiócsatornák rendszeres szereplői lettek. "Fright Night" címmel jött ki egy ismeretlen finn zenekar a Stratovarius első albuma. Az Iron Maiden / Judas Priest inspirálta heavy metal dalokban enyhén progresszív színezetű szintetizátoros dallamok és a poweres hatások is helyet kaptak, elég meggyőző módon prezentálva. Egy szerény, de reményteli kezdet.

Ebben az évben már -főként a floridai színtérnek köszönhetően- a death metal is kezdett erőre kapni, jelezve, hogy egyre nagyobb szeletet fog magának követelni a metal színtérből.

A Morbid Angel már 1986-ban elkészítette első lemezét, ami az "Abominations Of Desolation" volt. Mivel a végeredménnyel nem voltak elégedettek, ezért nem engedték kiadni, így az idei "Altars Of Madness" lett első igazi bemutatkozásuk. És micsoda bemutatkozás! Ez az album ugyanolyan legenda lett mint a thrash metalban a Slayer "Reign In Blood" mesterműve, olyan dalokkal teremtve death metal prototípusokat mint a "Maze Of Torment", a "Chapel of Ghouls", vagy az "Immortal Rites". Tökéletes, koponyaszaggató tremolo riffek, sivító szólók, szónikus sebesség, sátáni hang és pokoli, félelmetes atmoszféra adják a lemez legfőbb alkotóelemeit. A blast beat rohamokkal átszőtt dobmunka üteme őrületesen gyors lett, Pete Sandoval ütős igazi szörnyetegként kalapált dobkészlete mögött. Trey Azagthoth (polgári nevén George Emmanuel III) és Richard Brunelle gitárjátéka a poklot szabadította a hallgatókra, a sötét dallamok az elmét is megkísértették. David Vincent hörgésétől már nem maradt lesimult szőr az ember hátán, de a billentyűs hangszerek ízléses alkalmazásával még tovább mélyítették a zenei terrort. Hihetetlen amit ezek a zenészek véghezvittek, az elképesztően brutális hangzásban képesek voltak egzakt és kaotikus zenei részeket összeilleszteni. Ezzel a zeneművel megszületett a death metal műfaj egyik alapvetése, egy időtlen klasszikus!

Az Obituary "Slowly We Rot" címet viselő első albumán iszonyat durva és zajos death metalt produkált, az énekes John Tardy felülmúlhatatlanul offenzív hörgésével kísérve. Némelyik dalhoz szöveget sem írtak -csak egymás mellé pakolt szavakat-, hogy az se vegye el a figyelmet a zenéről. Az Autopsy kriptaszagú első lemezén a "Severed Survival"-en, thrash/doom metal szakaszokkal színesített roppant komor és mély tónusú death metalt játszott ocsmány gyomorforgató szövegekkel, a borítót több országban is betiltották, de egyéni stílusukra sokan felkapták a fejüket az undergroundban. A brit kiadónak (Peaceville Records) köszönhetően ekkor még főként Angliában voltak követőik. A Pestilence is a death metal felé fordult második albumán, a thrash-től való távolodást tíz dal segítségével demonstrálta a "Consuming Impulse" albumon. Franciaország is megindult a deathesedés útján, a Loudblast zenekar "Sensorial Treatment" cím alatt hozta ki a gall birodalom egyik első death metal albumát.

A Carcass második lemezén újból egy rendkívül beteges, nehezen befogadható zenét mutatott be, gyomorforgató gore dalszövegekkel növelve a muzsika morbiditását, de egyből érezhető volt, hogy a "Symphony Of Sickness" zúzását jóval fejlettebb technikai alapokra helyezték. A mélyre hangolt gitársoundot változatlanul hagyták, de a megszólalás tisztult egy kicsit, a jól átgondolt riffekben erősödtek a deathes hatások, de nagy többségük még mindig inkább grindcore természetű volt. Egyféle deathgrind elegy volt ez, a betegség rettenetes szimfóniája. Hasonló stílusban került napvilágra a Bolt Thrower szintén második, "Realm Of Chaos (Slaves To Darkness)" munkája. A hangzás a debütalbum sebességét és riffközpontúságát idézte, erőteljesen fókuszálva a blast beat ostromokra és a kaotikus szólókra.  A Terrorizer nevű brigádban Morbid Angel és Napalm Death zenészek is részt vettek, és a death metal/grindcore keverék zenéjüket egy kultikusnak mondható albumon a "World Downfall"-on mutatták be. Ugyanebben a stílusban fogant a Repulsion első albuma az őrületes és szörnyűséges "Horrified" is, ami a '86-os "Slaughter Of The Innocent" demóval együtt a grindcore, szövegvilágát tekintve pedig -a Carcass művével együtt- a goregrind műfaj egyik prototípusa lett. Vitathatatlan, hogy ezek a rémséges albumok a rombolás grandiózus remekművei!

Különleges jazz/thrash/death metal ötvözettel és "Piece Of Time" albumcímmel debütált egy Atheist nevű négytagú zenekar. A Roger Patterson és Steve Flynn révén megszólaló virtuóz basszusjátékból és egyfolytában variált dobütemből álló ritmusszekció már önmagában meghökkentő hangszeres fogásokat mutatott be, de az ezekre épülő, Kelly Shaefer és Rand Burkey kettős által tálalt gitármunka már bőven a stílus korlátait feszegette. Sajnos kevesen ismerték fel ennek a korszakalkotó műnek a zsenialitását, rendhagyó zenei megoldásait nagy értetlenség fogadta.

Az extrém metal műfaj világszerte befészkelte magát az underground színterekre, zenekar alapítási és bizonyítási lázban égtek az egyre erősödő mozgalom zenészei. Sorra alakultak a bandák és csak úgy záporoztak a demófelvételek, melyek terjesztésében a nem hivatalos, de nagyon népszerű kazetta értékesítő és csereberélő "tape trading" hálózat vitte a prímet. Ebben az évben állt pályára az amerikai Cannibal Corpse a névadó ötszámos demókazettájával, valamint a svéd Nihilist romjain felépült Entombed a három számot magában foglaló "But Life Goes On" felvételével. Érdekesség, hogy Görögországban az előző évben "Leprosy of Death" death/grind demójával rajtoló Rotting Christ az idei demójára jelentősen megváltoztatta stílusát, a "Satanas Tedeum" már a sötét és erőszakos black metal hangvételében készült.

Az amerikai power metal továbbra sem tudott kitörni méltatlan helyzetéből. Keménységben az agresszív thrash muzsikák és a slágeres hard rock / glam metal zenék között elhelyezkedő stílus ebben a formában nem volt a szélesebb táborok részére is nyerő. Pedig a Metal Church új énekessel, Mike Howe-val készített "Blessing In Disguise" lemeze igazán kiválóan sikerült, akárcsak a Savatage rockopera stílusú "Gutter Ballet" korongja. Az Oliva-tesók vezette zenekar a szimfonikus elemekkel kombinált teátrális hangzásba enyhe progresszivitást is belevitt, helyenként thrash/power metal, máshol légies, klasszikus/folk gitár közjátékokkal téve változatossá ezt a magas szakmai színvonalú és intellektuális albumot. A Helstar csapat is brillírozott "Nosferatu" című negyedik lemezén, aminek egyik felén Bram Stoker "Drakula" művét dolgozták fel, másik felén pedig hasonló légkörű, de más témájú dalokat mutattak be. James Rivera énektémái a korábbi anyagok durvább hangulatához képest most visszafogottabbak és kifinomultabbak lettek, jól igazodtak a kísérteties anyaghoz. A Leatherwolf a "Street Ready" korongon korrekt heavy-t szállított, de ekkor már nem sokan figyeltek fel erre az érdekes, de hagyományosabb megközelítésű metal zenére. Ezután jó ideig nem is hallatott magáról a zenekar. Warrel Dane énekes és csapata a Sanctuary, viharos hangzású, progos színezetű power metal albumot készített "Into The Mirror Black" címmel, amivel minőség tekintetében a szintén remek '87-es "Refuge Denied" debütalbumot is sikerült túlszárnyalniuk. Progresszív fronton a Fates Warning "Perfect Symmetry"-je ütött nagyot, na meg a King's X "Gretchen Goes To Nebraska" albuma. Egy ismeretlen New York-i zenekar a  "When Dream And Day Unite" nagylemezével debütált, rajta nyolc szokatlanul hosszú dallal. Olyan nagyszerű nóták ellenére mint a "Status Seeker", a "The Killing Hand", vagy az "Afterlife", nem váltottak ki komolyabb visszhangot, ezért a legtöbb negatív kritikát kapó Charlie Dominici vokalistát rövid úton kitették a zenekarból, majd egy meghallgatás-sorozat után James LaBrie-t választották új énekesnek.

A hagyományosnak mondhatóak mellett új, izgalmas irányzatok tűntek fel a metal műfajon belül. Egy Faith No More nevű formáció harmadik, "The Real Thing" albumán olyasféle alternatív rock/funky/rap/metal egyveleget játszott, mely friss megközelítésével és kiváló dalaival új lehetőségeket villantott fel a kísérletezésre vágyó zenészek között, de ez az irány csak pár évvel később érett be. A stílus neve avant-garde metal lett. Különleges, az alternatív rock, a hardcore punk és heavy metal összegyúrásából létrejövő stílusban fogant a Seattle-i Soundgarden második nagylemeze a "Louder Than Love", de ugyanott, ugyanilyen stílusban készült el a Nirvana nevű banda első nagylemeze is, a "Bleach". A gitárjátékot mindkét zenekar fuzz és feedback-effektekkel tette torzabbá, koszosabbá, létrehozva azt a fajta nyomasztó hangzást, ami a rövidesen berobbanó grunge műfaj alapja lett. A korong megjelenése utána a Faith No More-ral koncerteztek együtt. A szokatlan zenei megoldások kedvelőit egy Trent Reznor nevű zenész által az ohiói Clevelandben alapított és Nine Inch Nails (NIN néven is ismert) névre keresztelt projekt "Pretty Hate Machine" című anyaga kápráztatta el. A pop műfajra jellemző dalstruktúrákba rendezett alternatív, elektronikus, heavy metal és rock elemeket, esetenként disszonáns hangzatokat magába foglaló, változó dinamikájú zeneszámok nagyon futurisztikusnak hatottak és ez a minden eddigitől eltérő megszólalás a rövidesen megszülető új fémzenei műfaj, az industrial metal, azaz az ipari metal egyik legfőbb jellemvonása lett. Marilyn Manson név alatt adta ki "Meat Beat Cleaver Beat" című első demóját egy szintén ohiói zenekar. Az ismert szexszimbólum és egy brutális sorozatgyilkos nevének keresztezéséből összeállított nevet (Marilyn Monroe és Charles Manson a gyengébbek kedvéért) a banda énekes-frontembere is felvette, és a hat számból összeállított demót elküldték a NIN-es Trent Reznornak is, aki később a Marilyn Manson mentora lett. Kreativitásért a Birmingham-i Godflesh zenekarnak sem kellett a szomszédba mennie, különleges elképzeléseiket a "Streetcleaner" debütalbumukon demonstrálták. Lassú zúzásként hömpölygő súlyos metal riffekből, rideg és könyörtelen dobgép-sávokból, techno és elektronikus zenei elemekből, valamint Justin Broadrick lélekfacsaró énekéből állt ez a baljós hangzatú ipari metal alkotás. Az albumot remekműként üdvözölte a szaksajtó, szinte kizárólag pozitív kritikákat kapott.

A W.A.S.P. a "The Headless Children" lemezére sokat komolyodott, szinte teljesen eltűntek a sokkoló elemek, mély, gondolkodásra késztető szövegeket írtak, és a zenébe is belevittek érdekesebb, újabb megoldásokat. A minőségi hangzóanyag azonnal betámadta a toplistákat, a Billboard 200-on tizenhárom hétig szerepelt, és a "Forever Free" a zenekar egyik legkedveltebb dala lett. Hozzájuk hasonlóan komolyabb hangvételű produktummal, a "Master Of Disguise"-el jelentkezett a Lizzy Borden. A tizenkét hatásos és minőségi nóta közül kettőből videoklip is készült ("We Got The Power" ls "Love Is A Crime"), azonban az áhított népszerűség továbbra is elkerülte őket.

Az amerikai dallamos hard rock ismét príma évet hozott össze. Alice Cooper és Desmond Child zeneszerző közös kooperációja a "Trash", tele volt kolosszális slágerekkel és az év egyik legnagyobb dobása lett. Az album számos ország toplistáján szerepelt előkelő helyen, a "Poison" című dal pedig napok alatt meghódította az egész világot. Alice ismét hatalmas áttörést ért el, újra a csúcsra ért. Akárcsak a Mötley Crüe zenésznégyese, akik -a hírek szerint sikeresen?- lejöttek az anyagról. A rehabot megjárt csapat "Dr. Feelgood" című ötödik albumával tért vissza a való világba, amivel gyakorlatilag letarolták a piacot. A tizenegy darabos dalcsokor már megjelenéskor a Billboard toplista élére repült (109 hétig volt a listán), a legjobb zeneszámokból készített kislemezek szintén a toplistákon landoltak, és csak Amerikában több millió példányt értékesítettek belőle.

A The Cult "Sonic Temple" alkotása is szuperlatívuszokkal jellemezhető album lett, az Aerosmith-nek is sikerült megfejelnie népszerűségét a kiváló "Pump" koronggal, a KISS viszont egy elég lapos lemezt hozott össze "Hot In The Shades" címmel.  A Whitesnake "Slip Of The Tongue" anyagának elkészítésében a csapatot elhagyó Vivian Campbell helyett Steve Vai gitáros vett részt. Sokak szerint a zeneanyag iránya nagyon eltávolodott az eredeti Whitesnake-hangtól, Vai színpompás gitárjátéka nem illett az album és a zenekar stílusához, a bluesos megközelítés sokkal szerencsésebb lett volna, de a bírálatok ellenére ez a korong is megostromolta a slágerlistákat. A White Lion "Big Game" albumával próbálta megismételni a '87-es "Pride" elképesztő sikerét és dögös, fülbemászó dalaikkal most is fantasztikus diadalt arattak.  Az év negatív hírét a Dokken szolgáltatta, márciusban jelentette be a zenekar, hogy különböző zenei- és személyes ellentétekre miatt feloszlanak. Legnagyobb új reménység a Sebastian Bach énekes vezette Skid Row lett, névadó bemutatkozó lemezükkel szinte azonnal a legnagyobbak közé emelkedtek. Viharos hard rock muzsikájukat fiatalos lendülettel adták elő, a közönségkedvenc "Youth Gone Wild", az "I Remember You" és a "18 And Life" megaslágerekből kislemez és videoklip is készült.

Németországban a Pink Cream 69 tett le az asztalra egy remekbe szabott hard rock debütalbumot, jelezve, hogy az öreg kontinensen is lehet színvonalas, amerikai ízű slágeres muzsikát játszani, Japánban pedig a Loudness mesteri "Soldier Of Fortune" lemeze, az X Japan példás "Blue Blood" albuma, és az Outrage kitűnő "Blind To Reality" korongja képviselte a minőséget. Érdekesség, hogy az X Japan, valamint más zenekarok által is képviselt különleges megjelenése -erős smink, szokatlan frizura, kirívó öltözködés- új irányzatot indított el a szigetországban, ami a visual kei (ヴィジュアル系) nevet kapta.
 
A
Heavy Metal ebben az évben is régi fényében ragyogott, a zenei kísérletezések pedig remek új alműfajok megjelenésével kecsegtettek.

Értékelés: 
Átlag: 5 (3 szavazat)