1981

A '81-es évben tovább folytatódott az NWOBHM (Brit Heavy Metal Új Hulláma) térhódítása. A Tygers Of Pan Tang-ba új gitárosként érkezett meg a fenomenális John Sykes, aki korábban megfordult a Thin Lizzy-ben is, és a "Spellbound" című lemez már az ő közreműködésével készült el. A kanadai Anvil is bekapcsolódott a mozgalomba "Hard ’n Heavy" lemezével, akárcsak a brit Raven nevű formáció, a Gallagher tesók zenekara. "Rock Until You Drop" hangzóanyaguk egy ígéretes szárnypróbálgatás volt. A Girlschool következő lemeze "Hit And Run" címmel jelent meg, és a boszorkányok rendesen odatették magukat, mert az anyag még népszerűbb lett mind elődje. Amerikában a Manilla Road nevű banda, "Invasion" névre keresztelt bemutatkozó lemezén hard rock alapú progresszív és pszichedelikus hangzást mutatott be, a Riot előző munkáját egy kitűnő albummal folytatta "Fire Down Under" címmel, a Demon nevű formáció bemutatkozó "Night Of The Demon" korongjának megjelenése is tovább bővítette a kiváló lemezek sorát, de ide passzol az egyre keményebb stílusra váltó Helix zenekar "White Lace & Black Leather" albuma is. Sajnos ebben az évben a Diamond Head nem adott ki lemezt, és az Angel Witch is csak egy minialbummal búcsúzott el hosszabb időre.

A nagy nevek sem hagyták magukra rajongóikat, a Motörhead "No Sleep ’till Hammersmith" koncertalbuma Angliában mindent vitt, a zenekar népszerűsége a tetőpontjára hágott. A Black Sabbath továbbra is Dio-val folytatta az előző lemezen megkezdett utat, ezúttal "Mob Rules" albumcímmel tettek le tökéletes mesterművet az asztalra. Iommi doomos hatású ólomriffjei és Dio csodálatos éneke, lélekölő hangulatban egyesülve töltötte meg a kilenc nótát. A címadó mellett a "Turn Up The Night", a "Lonely Is The Word" vagy a "Die Young" emelhető ki leginkább erről a baljós érzetet adó albumról, mellettük a "Sign Of The Southern Cross" dal is ámulatba ejtő lett, epikus hömpölygésében az energikus és lírai részek váltogatták egymást, remekül kiemelve ezzel a dal mondanivalóját. Mivel Bill Ward otthagyta a bandát, ez az anyag már Vinny Appice dobossal készült el. A Saxon "Denim And Leather" lemezével folytatta hódító útját, a Def Leppard pedig a "High ’n' Dry" névre hallgató művén tökéletesítette jellegzetes stílusát, varázslatos számokkal lepve meg a hallgatóságot.

Az AC/DC "For Those About To Rock" című műve talán a "Back In Black" korong utóhangjának is tekinthető, ennek megfelelően már a megjelenésekor a zenei toplisták élére állt, idővel pedig többszörös platinalemezzé vált. A címadó muzsika -a legendás ágyúlövésekkel együtt-, a zenekar koncertjeinek záródalává lépett elő. A Judas Priest kissé elkalandozott alapstílusától a "Point Of Entry"-n. Bár a "Heading Out To The Highway" és a "Desert Plains" sikeres dalok lettek, a könnyedebb hangvétel, a túlontúl "rádióbarát" hangzás és a nem egységes színvonal, egy kissé visszavetette a bandát. A Rainbow "Difficult To Cure" lemeze nem tért el az előző stílusától és színvonalától, a fogadtatása is nagyjából azzal megegyező lett. Az új énekes, Joe Lynn Turner sem okozott csalódást, az "I Surrender" muzsika rövidesen megaslágerré vált. A Thin Lizzy "Renegade" lemeze semmi újat, semmi kiemelkedőt nem hozott, a Whitesnake viszont tovább növelte rajongói számát "Come ’an Get It" című művével. Japánban Loudness (ラウドネス) néven két további zenésszel alakított heavy metal bandát Akira Takasaki gitáros és a Munetaka Higuchi dobos. A novemberben megjelent, és shred gitárfutamokkal színesített "The Birthday Eve~誕生前夜" bemutatkozó lemezük nagy siker lett a szigetországban.

Az Iron Maiden új albuma a "Killers", gyilkosan harcias hangzást és igen erőteljes dalcsomagot tárolt. A dübörgő akusztika egy Martin Birch nevű úriembernek volt köszönhető, aki még egy bő évtizedig kitartott a banda mellett. A zeneileg rendkívül összetett album azonnal meghódította a közönséget, kreativitás és tehetség sugárzott a dalokból, úgy tűnt, a banda már ekkor készen állt arra, hogy meghódítsa a világot. Csakúgy mint a zenekar emblematikus figurája Eddie, aki az új lemezborítón nyerte el igazi formáját, hogy aztán ezer arcából minden soron következő Maiden lemezen megmutassa valamelyiket. Eddie figuráját Derek Riggs grafikus alkotta meg, és a "Killers" csodálatos lemezborítója hihetetlenül népszerűvé vált, főleg Amerikában. A lemezen a "Wratchild", a "Murders In The Rue Morgue", a címadó "Killers", és a "Drifter" dalok lettek igazán favoritok, nem véletlenül. Viszont zenekarnak egyre nagyobb problémát jelentett énekesük Paul Di'Anno önpusztító életmódja, állandósult alkohol- és drogproblémái, így a lemezbemutató turné közben megváltak tőle.

Ozzy következő lemezén ami a "Diary Of A Madman" címet kapta, Randy Rhoads gitáros ismét megvillantotta káprázatos technikai tudását és szenvedélyes egyéniségét, ezeket elképesztő energiájú riffek és feltűnően komplex szólók formájában demonstrálta. A két művész barátsága is elmélyült, szinte testvérként szerették egymást. Némethonban az Accept, "Breaker" című lemezén olyan minőségi ugrást hajtott végre, amire már az egész metal színtér felkapta a fejét. Hasító, teljesen újszerű riffek, hihetetlen begyorsulások, a klasszikus zenéből is ihletet merítő szólók és Udo Dirkschneider érdes, reszelős hangja forrt egybe ezen a lemezen, létrehozva a zenekar egyéni stílusát, melyre a későbbiekben egy egész irányzat épült.

Mindeközben Angliában "Welcome To Hell" néven jelent meg a Venom nevű büntetőbrigád debütáló albuma, melyen tizenegy szeizmikus hatású tömény agyrémítés került rögzítésre. Ugyanis amit ez a káosztrió a lemezen elővezetett, az merőben más volt minden eddig hallottnál. Habár ott volt benne a Motörhead zajos egyszerűsége és sebességmániája, a Black Sabbath okkult és sötét hangulata, a hardcore punk minimalista, de annál lendületesebb anarchikus megközelítése és féktelen agresszivitása, mégis, egy teljesen új és egyedi dolog került ki ebből a stíluskavalkádból. A zenekar tagjai nem igazán tudtak még zenélni (később se nagyon), játékuk gyakran pontatlan volt és hamis, ráadásul a lemez hangzása is kritikán alulira sikerült. Az már csak a hab volt a tortán, hogy mind a dalszövegeikben mind külsőségeikben nyíltan felvállalták a sátán imádatát. Nem igazán vették őket komolyan, de az a maroknyi rajongó elég volt hozzá, hogy valami hatalmas dolog induljon el a színfalak mögött. A lemez olyan dalai, mint a "Witching Hour", a címadó "Welcome To Hell" vagy az "In League With Satan", addig elképzelhetetlen brutalitást és gonoszságot árasztottak magukból. Cronos agresszív, rekedt hangja tökéletesen illett a kíméletlen hangzáshoz. De ezek az újdonságok még az értetlenség falába ütköztek. Egyelőre! Ugyanis rövidesen a zenei brutalitás Anglia más részén is felütötte a fejét, mégpedig a hardcore punk stílus egyik ágában, az anarcho-punk mozgalomban ekkor megszülető Napalm Death zenekarnak köszönhetően. A később nemzetközi szinten is ismertté váló zenei stílus a heavy metal műfaj egyik legádázabb, legbrutálisabb irányzatává vált, és idővel a grindcore nevet kapta. Németországban is útjára indult egy később híressé váló csapat, a Tomas Such által alapított zenekar a Sodom nevet kapta, míg Tomas Such a Tom Angelripper művésznevet vette fel.

Amerikában továbbra is csak a dallamos hard rock és pop-rock bandák rúghattak labdába. A KISS egy tőlük szokatlan stílusú konceptalbumot adott ki "The Elder" címmel, mely talán kis változatosságot hozott a banda zenéjébe. A Y&T kiadta legjobb és legsikeresebb lemezét, az "Earthshaker"-t. Az ezen bemutatott dalok szembeötlően energikusak lettek, a "Hurricane" és a "Knock You Out" külön kiemelendő az ütős metal nóták közül. A Van Halen a "Fair Warning" lemezén, a korábbi albumokon tapasztalt egyre erősödő popzenei hatásokkal ezúttal valamelyest szembement, a sötétebb és agresszívabb elemeket, valamint bonyolult dalstruktúrákat felvonultató gitár-orientált művekben Eddie Van Halen végre kiélhette páratlan tehetségét, amit a kritikusok nagy többsége rendkívül pozitívan bírált el. Egy Mötley Crüe nevű Los Angeles-i banda is kiadta első albumát "Too Fast For Love" címmel, ami kicsit nyers és kiforratlan hangzása ellenére is hihetetlen dallamokat és jóféle ötleteket tartalmazott. A csajozós, bulizós csapat egyik első és egyik legjobb képviselője lett az induló nagy amerikai hajbandáknak és a rövidesen elstartoló "Glam Metal" műfajnak. Kemény dögös riffek, dallamos ének és fogós melódiák jellemezték az új bandák zenei irányvonalát. A stílus későbbi híres csapata a Dokken is ekkor jelentette meg bemutatkozó lemezét a "Breakin’ The Chains"-t, ami még nem keltett különösebb érdeklődést, ahogy az Abott testvérek (Vinnie Paul dobos és Dimebag Darrell gitáros) zenekarának, a szintén dallamos hangzással beinduló Pantera-nak "Metal Magic című debütalbuma sem.

Két új, később nagy nevet szerző versenyző is ringbe szállt, a Jag Panzer és a Virgin Steele, de a metal térhódításának köszönhetően ebben az évben is rengeteg új banda alakult. Ezek közül az elkövetkező hónapokban néhány, egy-egy rendhagyó hangzású és szokatlanul agresszív demódallal hívta fel magára a figyelmet. Nevük akkor még ismeretlen: Anthrax, Metallica, Slayer.

Ez az év sem múlt el kiváló lemezek nélkül, de a jövő káprázatos lehetőségekkel kecsegtetett.

Értékelés: 
Átlag: 5 (5 szavazat)