1990

A következő évtized is a metal dicsőséges fáklyásmenetével köszöntött be, feltartóztathatatlanul áramlottak a lemezek, és sorra érkeztek a trónkövetelő bandák. Nem is indulhatott volna jobb kiadvánnyal az évtized, mint a nagy hírveréssel beharangozott új Judas Priest albummal, a "Painkiller"-el. Szerencsére ezúttal a korábbi ígérgetések igaznak bizonyultak, a zenekar talán legenergikusabb és legkeményebb anyagával rukkolt elő, csak tökéletes számokat felmutatva rajta, bebizonyítva, hogy a régi öregeket még nem kell temetni. Az előrelépésben nagy szerepe volt az új dobosnak Scott Travis-nek is, aki fiatalos energiákat pumpált a bandába. A címadó "Night Crawler", a "Touch Of Evil", vagy épp a "Metal Meltdown" állandó koncertfavoritok lettek, de idővel az egész album örök klasszikussá vált. A csapatra rá is fért a siker, mert az 1978-as "Stained Class" albumukon hallható "Better By You Better Than Me" számuk miatt perbe fogták őket. A vád szerint 1985-ben a dal hatására kísérelt meg öngyilkosságot két tinédzser, az erősen ittas és bedrogozott 20 éves James Vance és társa a 18 éves Raymond Belknap vadászpuskával lőtte főbe magát. Belknap azonnal meghalt, Vance túlélte, de arca a lövéstől szétroncsolódott. Három évvel később, a borzasztó deformitásból adódó állandó fájdalommal teli létének szándékos gyógyszer-túladagolással vetett véget. A per alatt a bíró nem talált bizonyítható összefüggést a zene vagy a dalszöveg és a két fiatal tette között, ezért a Priest tagjait felmentette a vád alól.

A másik nagy metal legenda az Iron Maiden ezúttal visszatért zenei gyökereihez, ennek megfelelően a "No Prayer For The Dying" egy retro anyag lett, oldschool hangzással és a Maiden-től szokatlanul egyszerű dalszerkezetekkel. A zenekarból tíz együtt töltött év után távozott Adrian Smith gitáros, helyét Janick Gers (White Spirit, Gillan Band) vette át, és nem rajta múlt, hogy ez az album több szempontból is megtorpanásnak számított. Egy-két jobbnak mondható dalt (pl.: "Bring Your Daughter... To The Slaughter", "Holy Smoke") leszámítva a többi inkább csak középszerű nívót ütött meg, ráadásul Bruce Dickinson énekét, pontosabban megváltozott énekstílusát is számos kritika érte. Ez a lemez semmiképpen sem ért fel az elődei szintjéhez, de még Dickinson ez idő tájt megjelent első szólólemezétől a "Tattooed Millionaire"-től is messze elmaradt.

A King Diamond "The Eye" című albumán minden eddiginél nagyobb szerepet kaptak a billentyűs hangszerek és a fülbemászó dallamok, de a sötét, borzongatóan misztikus hangulat és a jellegzetes, varázslatos érzés persze megmaradt. A következetesen felépített dalok egy rejtelmes történetet meséltek el, a história ezúttal egy nyakék, a "The Eye" körül bonyolódott. Az erőszakkal, kínzással, inkvizícióval és boszorkányüldözéssel átszőtt csodálatos heavy-kalandban King érzelmesebb töltetű hangja került előtérbe, súlyos riffekkel, tomboló gitárszólókkal, balladisztikus és instrumentális betétekkel téve felejthetetlenné ezt a zseniális művet.

Egy Lethal nevű zenekar "Programmed" elnevezésű lemezén a korai Queensrÿche stílusát követte a legmagasabb szinten, persze az igényes fémzenék rajongói részéről a progresszív metal királya a Queensrÿche "Empire" nagylemeze volt a leginkább várt alkotás. A lemezt hallgatók nagy többsége pozitívan fogadta, de a '88-as, etalonnak számító "Operation: Mindcrime" sikereit nem tudták megközelíteni. Azt a bírálók is elismerték, hogy az előző mestermű elképesztően magasra helyezte a mércét, de arra szerintük nincs mentség, hogy a jó dalok közé túl nagy arányban keveredett a trendiség fazekában kotyvasztott pop-metal hatású nóta. A vélt vagy valós negatívumok ellenére hihetetlen mennyiségű album talált gazdára.

A Black Sabbath "Tyr" című lemezén az előző mintájára egy epikus, monumentális mesterművet alkotott, létrehozva a zenekar harmadik aranykorának egyik újabb remekét. A skandináv mitológiában kalandozó album fantasztikus hangulata és tökéletes dalai a Tony Martin éra második legjobbjává nemesítették az alkotást. Régi harcostársuk Ronnie James Dio teljesen új gárdával, köztük a tizennyolc éves Rowan Robertson gitárossal és a svéd Jens Johansson billentyűssel vágott neki a Dio ötödik lemeze a "Lock Up The Wolves" elkészítésének. Az anyag lassabb, kissé befelé forduló és kevésbé tüzes dalai megosztották a hallgatóságot, sokan túlságosan kevert stílusúnak találták a számokat, ennek ellenére a legtöbb albumtoplistán jól szerepelt. A híradásokból csak később derült ki, hogy a színfalak mögött Dio és Geezer Butler a Black Sabbath újraegyesítését tervezgette, amit Tony Iommi is támogatott.

A Deep Purple a Rainbow egykori énekesével Joe Lynn Turner-el készítette el új lemezét a "Slaves And Masters"-t, miután Gillan nem bírta tovább elviselni az egoista és összeférhetetlen Blackmore-t, és kilépett a csapatból. A megváltozott felállás és a gyenge dalszerzői munka együttesen járultak hozzá az album csúfos bukásához. Nem úgy az AC/DC csapat, akik egy rég nem tapasztalt király lemezzel rukkoltak ki "The Razor's Edge" címmel. A nyitó "Thunderstruck", az "Are You Ready" vagy a "Moneytalks" dalok révén újra a legnagyobbak közé emelkedtek, hatalmas showműsorral kísért koncertturnéjuk a legsikeresebb és legkáprázatosabb látványosságok közé tartoztak.

A thrash zenekarok sem pihentek, Amerikában a Slayer kiadta ötödik nagylemezét, a dobhártyaszaggató "Seasons In The Abyss"-t. A zeneanyagba minden addigi tapasztalatukat belesűrítették, a stílus az előző két album különleges vegyüléke lett, azaz az eszelősen vágtázó riffek mellett a középtempós őrlések is helyet kaptak. Iszonyat sötét atmoszféra sugárzik a számokból, minden dal a bestiális kegyetlenség és a végtelen düh szimfóniája, a komplett album egy tökéletesen átgondolt és professzionálisan megkomponált zenei mészárlás. Véres szegekkel vésték mindenki agyába: A Slayer a leggorombább fémzenék királya!

A tavalyi évi botrány és a rock/metal kategóriák szétválasztása után idén a Metallica végre megkapta a jól megérdemelt Grammy-díjat a Best Metal Performance kategóriában. A jelölést és a díjat a "One" című számuk kapta. Az Exodus az előző sikerlemezét fejlesztette tovább, a zenészek még gyilkosabb riffekkel és komplexebb dalszerkezetekkel látták el az "Impact Is Imminent" főcímű kilenc tételből álló szerzemény, a Testament pedig "Souls Of Black" albumon a dallamosabb énektémák meghagyásával tért vissza a durvább, egyszerűbb, nyersebb alapokhoz. Míg a Mike Muir énekes által megalapított Suicidal Tendencies, "Lights... Camera... Revolution" című crossover thrash sorlemezén rendezett iszonyú aprítást, addig a Death Angel az "Act III" című albumával színes, egyéb stílusokat is a thrash metalba fűző zeneművet mutatott be. Ezzel nagyjából egy időben végre nagynevű kiadóhoz került a zenekar, ráadásul az albumot promotáló "Act III World Tour" koncertkörút során legendás helyeken és teltház előtt léphettek fel. Sajnos az öröm hamarosan bánattá változott, ugyanis útban Las Vegas-i koncertfellépésük felé az arizonai sivatagban baleset érte zenekar autóbuszát, melynek következtében dobosuk Andy Galeon életveszélyesen megsérült. Több mint egy év kellett ahhoz, hogy Andy talpra álljon, ez idő alatt a kiadó kidobta őket, ráadásul Mark Osegueda énekes is kilépett a bandából, végül a megmaradt tagok a zenekar feloszlatása mellett döntöttek. Szomorú vég.

A Megadeth új tagokkal (Marty Friedman gitáros és Nick Menza dobos), és egy némileg kitisztultabb(?) Mustain-el elkészítette pályafutása legjobb nagylemezét, a "Rust In Peace"-t. Komplex és különleges ritmikából, sziporkázó és ötletgazdag gitárjátékból, valamint hidegháborús témájú dalszövegekből áll a kilenc dal, melyekre a nagyszerű hangzás tette fel a koronát. Az album minden perce a hibátlan dalszerzés és a tökéletes zenekari összhang megnyilvánulása. A "Hangar 18" és a "Holy Wars... The Punishment Due" dalok a koncertek favoritjaivá, a közönség kedvenceivé, a Grammy-díjra jelölt "Rust In Peace" album pedig a thrash metal egyik etalonjává vált. A "Rust In Peace" megjelenésével nagyjából egy időben európai helyszínekkel nyitott a "Clash Of The Titans" koncertturné, melyen a Megadeth mellett a Slayer, a Testament, valamint a Suicidal Tendencies vett részt. Az Anthrax "Persistence Of Time"-ja szokatlanul komoly hangvételű lemez lett, a komorabb hangzás mellett a társadalmi problémákat elemző dalszövegeik még inkább kihangsúlyozták a változást. Impozáns hangzás, erőteljes ritmika, instrumentális elemek, gazdag szólók és Belladonna dermesztő vokális teljesítménye adják a tökéletesen felépített egyórás sorlemez alapköveit.

A nagyok mögött a másodvonal is egész jó lemezeket adott ki, pl. a Forbidden a "Twist Into Form"-ot, a Flotsam & Jetsam a "When The Storm Comes Down"-t, a Sacred Reich a "The American Way"-t, a Vio-lence az "Oppressing The Masses"-t, az Atrophy a "Violent By Nature"-t, az Annihilator pedig a "Never, Neverland"-et. Ez utóbbi egy új énekessel Coburn Pharr-al is kiváló albumot készített el, érettebbet és komorabbat zseniális elődénél. A New York-i Demolition Hammer elképesztő brutalitással bíró albummal a "Tortured Existence"-el mutatkozott be, vérgőzös riffekkel, death metal-szerű megszólalással, ördögi énekkel és hardcore-os kórusválaszokkal bontva le a hallgatóság arcát.

Németországban a Kreator "Coma Of Souls" címmel látta el ötödik albumát. A nagylemezen a tavalyi "Extreme Aggression" stílusát csiszolták tovább, kiemelkedően változatos gitármunkát bemutatva, a fogós dallamokat és az őrületes agressziót mesterien ötvözve. Ez a csaknem hibátlan album az eurothrash királyává tette a Kreator-t. A Destruction a kiebrudalt Schmier nélkül egy vendégénekessel, a svájci Poltergeist dalnokával André Grieder-el készítette el a "Cracked Brain"-t. A tempó nem lett túlspilázva, de a komplex és könyörtelen riffek végig fenntartják a zene intenzitását. Ennek ellenére az album kissé egysíkú lett, és a zenekar lassú agóniája ezzel kezdetét vette. Schmier nem sokáig kesergett a kirúgásán, Headhunter néven zenekart, "Parody Of Life" címmel pedig debütalbumot hozott össze. Már a címadó dal frenetikus üteméből és számtalan dallamos riffjéből sejthető volt, hogy ez a korong nem egy sietősen összecsapott fércmunka. Klasszikus heavy riffek, pengeéles thrash csépelés és poweres melódiák keveredtek súlyos, mégis fogós végeredményt alkotva. Mivel a Sodom-ból Frank Blackfire gitáros a Kreator-hoz igazolt át, a banda az Assassin gitárosával Michael "Micha" Hoffmann-al kiegészülve csinálta meg idei nagylemezét. A korai munkák nyers, rideg, blackes hangzásától tovább távolodva, inkább punkos/speedes hatású thrash album a "Better Off Dead", érett és erőszakos lett egyszerre.

A prog-thrash király Mekong Delta egy minden eddiginél nagyobb szabású, komplex lemezt készített "Dances of Death (And Other Walking Shadows)" címmel. Ezúttal végre lehullt a lepel a különböző álneveken muzsikáló tagokról is, és megszülethettek az első zenekari fotók. Az alapító-basszusgitáros főnök Ralph "Ralf" Hubert mellett Doug Lee énekes, Uwe Baltrusch gitáros és a németek egyik legjobb dobosa Jörg Michael vett részt a nagylemez létrehozásában. Sajnos a hasonló stílusban működő Watchtower a tagokat és a zenekart sújtó problémák miatt feloszlott.

A thrash színtér hivatásos ivógépezete a Tankard "The Meaning Of Life" albumán megtartotta mókás hozzáállását, de ez most kevésnek bizonyult, sajnos túl sok középszerű dallal töltötték ki nagylemez amúgy is kissé hosszúra sikeredett 51 perces játékidejét. A dán Artillery "By Inheritance" lemze sikerült igen kiválóan, a fokozódó dallamosságot minden eddiginél gyilkosabb thrash riffekkel ellenpontozták. A keleties hangzású daltémáik Taskent-i turnéjuk emlékét őrizték. Angliában a Xentrix "Whose Advantage" lemeze jelent meg, ezen kívül csak a kanadai Razor "Shotgun Justice" albuma érdemel még említést, melynek nyers, agresszív hangzásához hihetetlen kreativitás társult.

A jelentősebb innovációk nélkülözése és az előrelépés hiánya ellenére a thrash műfaj egyelőre úgy néz ki köszöni szépen jól van, de kissé érződik, hogy az egész thrash-invázió kezd megtorpanni. Jelzés értékű, hogy a másodvonalas thrash zenekarok jó része hallgat, a harmadvonal pedig igen gyenge minősége miatt említést sem érdemel. A stagnálás ellenére más műfajok is vesznek át a thrash jellemzőiből, még a rapper Ice-T is összehozta saját csapatát a Body Count-ot, de hogy abból mi fog kisülni, az egyelőre rejtély.

A Celtic Frost "Vanity/Nemesis" lemezén visszatért korábbi súlyosabb, helyenként avant-garde árnyalatokat hozó hangzásához, doomos riffekből, erőteljes, ütemtöréses megoldásokból, fájdalmas szólókból, zúzós basszusból és Mr. Tom G. Warrior kreatív vokáljából rakva össze az albumra felkerült tíz nótát. A Bathory "Hammerheart" albumán végleg szakított a black metal gyökerekkel, és egy lassan hömpölygő, hosszadalmas, epikus dalokkal teli albumot adott ki, melynek viking szövegvilága utánozhatatlanul egyedi hangulatú művet eredményezett, és egy új alműfaj, a "Viking Metal" megszületését hozta el. Quorthon dallamosabb énekkel és rengeteg monumentális kórusbetéttel kísérletezett, a zene is inkább volt rokon a Manowar-al, mint a Venom-al. Természetesen a Bathory stílusváltásával nem veszett ki black metal, sőt, északon vészjósló fekete fergetegként új black metal hordák jelentek meg, Svédországban a Marduk, Norvégiában az Arcturus, a Carpathian Forest elődje az Enthrone, az Eczema a Satyricon korai változata, Finnországban pedig az Impaled Nazarene kelt életre, hogy létezésével a végletekig kitolja a heavy metal műfaj határait.

Ebben az évben a legnagyobb robbanás a death metal minden szinten való előretörése volt, rengeteg halálmetal zenekar tudta végre megjelentetni bemutatkozó lemezét. Az egyik fő helyszín Florida volt, szinte vég nélkül alakultak az ilyen stílusú zenekarok, lassan átvéve a thrash helyét. Többek között a homlokába égetett lefelé fordított keresztről elhíresült Glenn Benton nevű őrült sátánista vezette Deicide azonos nevű bemutatkozó albuma rendkívül brutális megszólalású, keresztényellenes zenét tartalmazott, csakúgy mint a Cannibal Corpse "Eaten Back To Life" albuma, melynek gyomorforgató borítója és belezős, horror szövegvilága hasonlóan durva zenével párosult. Az Obituary "Cause Of Death" lemezén sokat fejlődött a hangzás és a zenei tudás terén, hála a nemrég csatlakozott James Murphy gitármágusnak is. A Death "Spiritual Healing" című harmadik lemeze új korszakot nyitott a banda életében. Chuck Schuldiner a brutális death riffek mellé dallamos gitártémákat és némi komplexitást is becsempészett, a rémisztő hörgés persze maradt, de az is érződött, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek a szövegekre is. A Cancer bemutatkozása a "To The Glory End" címet kapta, a kilenc tétel nem lett túlbonyolítva, ennek ellenére mindegyik a félelem és a brutalitás extra kombinációját testesítette meg. Mivel a Necrophagia '87-ben feloszlott, a '86-ban rögzített "Ready For Death" csak most, az újraindulást követően második albumként jelenhetett meg. A nem túl változatos dalszerkezetek ellenére minőségi munkát takart, a kellően mocskos és disszonáns megszólalás sokakat abszolút jó értelemben viselt meg.

A Sadus "Swallow In Black" lemezén továbbra is deathbe hajló virtuóz thrasht nyomatott, az Atheist pedig a legkomplexebb módon játszotta a stílust "Piece Of Time" albumán. A Believer - igazi különlegességként - keresztény metal banda létére mutatott be thrash/death muzsikát a "Sanity Obscure" albumán, a Nocturnus pedig billentyűs hangszerekkel dúsította hangzását, teljesen egyedi, korszakalkotó lemezt létrehozva "The Key" címmel.

A death metal második nagy színtere Svédországban alakult ki, az ottani death metal kevésbé komplex és technikás, hangzása dallamcentrikusabbnak mondható, a zenében a heavy metal gyökerek erőteljesebben érzékelhetők, ezek mellett a svéd zenekarokat egyfajta egyedi, "körfűrészes" gitárhangzás is jellemzi. Az Entombed "Left Hand Path" című bemutatkozó lemeze számít eme irányzat egyik első számú alapkövének. Mellettük a Carnage "Dark Recollections" lemezét is gyors, fűrészelős dalok jellemezték, vaskos halálhörgéssel és csipetnyi északi hangulattal meghintve, csakúgy, mint a holland Gorefest ebben az évben kiadott demóit. Érdemes megemlíteni, hogy a svéd death színtér már az elején két külön death metal ágra szakadt. Az említett bandákon kívül Göteborg városában a még a hatalmát meg sem szilárdító műfaj elemeit máris újragondolva fogott zenélésbe néhány banda, az At The Gates, a Dark Tranquillity, és az In Flames ez idő tájt állt össze a death metal Iron Maiden-ihletésű dallamcentrikus verziójának elindítására, ami rövidesen "Melodic Death Metal" néven vált ismertté.

Angliában a Napalm Death harmadik nagylemeze sokkolta a hallgatóságot, a "Harmony Corruption" robaja komoly tektonikus mozgásokat keltett. A hangzást tekintve tovább közeledtek a death metal stílushoz, szerencsére fenntartva azt a fajta intellektuális extremitást, ami csak rájuk jellemző. Az albumon egy új énekes mutatta be hörgőinek hörgési képességét, a Benediction zenekarból átigazolt Mark "Barney" Greenway tette teljessé ezt a zenei élveboncolást. Németországban a Morgoth második EP-je a "The Eternal Fall" érdemel említést, valamint a gyors és fogós riffekre építkező "Final Holocaust", a francia Massacra első teljes játékidejű bemutatkozása.

A germán zenei vonalon némi pangás mutatkozott, az egész világra kiterjedő sikert egyedül a Scorpions "Crazy World" albuma ért el a "Wind Of Change" nótának köszönhetően. Az ex-Helloweenes Kai Hansen új bandája a Gamma Ray megjelentette bemutatkozó lemezét ami a "Heading For Tomorrow" címet kapta, rajta Helloween és Judas Priest ihletésű számokkal, melyek még nem forrtak ki egységes egésszé, kaptak is bírálatot dögivel, hogy ők csak egy szimpla tribute zenekar. A Blind Guardian viszont a "Tales From The Twilight World" címmel egy egész jó produktumot hozott össze, kiváló dalokkal, monumentális, azonnal ható dallamokkal. A komplexebb dalszerkezetek és a speed/thrash ritmika érdekes kontrasztban állt az epikus megszólalással, de a Gyűrűk Ura mű alapján készült dalszövegek is egyediségről árulkodtak. Az Accept kiváló koncertanyagot adott ki "Staying A Life" címmel, korábbi énekesük Udo Dirkschneider pedig U.D.O. név alatt harmadik nagylemezét jelentette meg, ami a "Faceless World" címet kapta. Állítólag a korábbi tagok egyfolytában az Accept újraélesztéséről és visszatéréséről fantáziálnak. Az Axxis szimplán "II"-nek keresztelt második lemeze némi fejlődést és tipikusan germán stílusú metalt hozott, csakúgy mint a Rage a "Reflections Of A Shadows" munkája. A Chroming Rose "Louis XIV."" albuma ígéretes Helloween kópiának mutatkozott, ellenben a Pretty Maids "Jump the Gun / Lethal Heroes" műve - melynek 1988-as megjelenését több esemény is hátráltatta - a sok "tölteléknóta" miatt nem okozott osztatlan sikert. Az epikus doom műfaj királya a Candlemass egy koncertalbumot adott ki, ez volt a "Candlemass - Live", majd a következő évben a "Tales Of Creation" koncertkörút során felszínre törő személyes ellentétek miatt a zenekar megvált az összeférhetetlen Messiah Marcolin-tól.

Amerikában a hard rock/glam metal nagyjai közül a Poison "Flesh & Blood", a Warrant "Cherry Pie", a Ratt "Detonator", a Cinderella "Heartbreak Station", a Stryper "Againts The Law" és a Winger "In The Heart Of The Young" lemeze érdemel említést, azonban a legnagyobb sikert az Extreme "Pornograffiti" albuma aratta. Nuno Bettencourt zseniális gitárjátéka, a funkos zenei elemek használata és a slágeres dallamok elegye ellenállhatatlannak bizonyult. Yngwie Malmsteen "Eclipse" albuma új énekessel, a svéd Göran Edman közreműködésével készült el, sajnos a hangzás a kommerszebb, slágeresebb vonal felé mozdult el, így sokak szerint a remek neoklasszikus gitárjáték ellenére túl sok a silányabb rádió-rock beütésű nóta.

A power metal színtéren a Vicious Rumors harmadik, azonos című lemezét is érték bírálatok a túl sok hard rock hatás miatt, ennek ellenére idővel igazi power metal klasszikussá vált, akárcsak a Sanctuary "Into The Mirror Black" lemeze. A dögös, baljós hangulatú gitáralapokra olyan zseniális énektémák kerültek, melyek a párját ritkították a szegényes mezőnyben, ennek ellenére ez a szomorú és sötét hangulatú lemez még mindig nem hozta meg az áttörést a zenekar számára. A Manilla Road "The Courts Of Chaos" lemezén már a fáradás jelei érződtek, és a csapat jövője is elég kilátástalan lett. Az Iced Earth nevű formáció első lemezén riffelős, galoppozós power zenéjébe sötét és misztikus hangulatot szőtt, kár hogy az énekes (Gene Adam) gyenge teljesítménye elrontotta az összhatást. A Riot a '88-as kiváló "Thundersteel" után idén "The Privilege Of Power" albumcímmel és pályafutásának egyik legjobb munkájával jelentkezett. A keresztény thrash/power metal Tourniquet trió "Stop the Bleeding" albumával mutatkozott be. Az érdekes hatású albumon a kemény speedelés mellett a klasszikus zenék jegyei is érződnek, a vallásos töltetű dalszövegeket Guy Ritter énekes King Diamond / Mercyful Fate stílusában magas hangon adja elő, ami az egész muzsikának elképesztő dinamikát ad. Az album harmadik dalának videoklipje kisebb botrányt okozott, pedig az "Ark Of Suffering" az állatok kínzása ellen emelt szót, de a videóban bemutatott durva jelenetek miatt pl. az MTV levette a műsoráról.

A Pantera negyedik, "Cowboys From Hell" lemezén újszerű stílust mutatott be, melynek húzós megszólalását a szaggatott, "lefojtott" ritmusgitár és a torzított basszusgitár játéka adta. Nagyon ütős és erőteljes az így létrehozott ritmika, de az újdonságok mellett szerencsére meghagyták azt a délies zenei árnyalatot is, ami annyira egyedivé tette a Pantera-t. Új reménységként egy Exhorder nevű banda jelentette meg, mind zenében, mind szövegekben brutális első lemezét a "Slaughter In Vatican"-t. A zenekar korábbi demólemezei már sejtették, hogy itt valami nagy dologra lehet számítani. A darabolós zene a Pantera újításaihoz hasonlóan egy kiszámíthatatlanul hömpölygő riff-kavalkád, azonban annál jóval vadabb, thrashesebb módon tálalva. A rossz nyelvek szerint a Pantera az Exhorder demóiban hallottak alapján formálta meg "Cowboys From Hell"-t, de erre nincs bizonyíték, hacsak nem a két zenekar ellenséges kapcsolata. Mindkét lemez korszakalkotó újításokat hozott a metal műfajba, és ez a hangzás később mint "Groove Metal" vált önálló stílussá.

A Trouble banda, vele azonos című negyedik lemezén némileg tempósabb, pszichedelikusabb formában adta elő jellegzetes dalait. A gitárok hangolását is megváltoztatták, ami vaskos, súlyos légkört teremtett az albumnak. A Prong trió "Beg To Difter" albumán dögös, szaggató riffelésű zenét adott elő friss megközelítésben, a rajongók mégsem fogadták kellő lelkesedéssel, sokak szerint túlságosan uncsi lett a lemez. A Seattle-i Alice In Chains is eléggé egyéni zenét nyomatott "Facelift" című bemutatkozó albumán, amin a hard rock alapok mellé valami egyedi és új hatás keveredett. A muzsika a '80-as évek bulizós glam / hard rock zenéi helyett egészen mást képviselt, a rock itt borongós, komolyabb módba kapcsolt. Kissé furcsa, alternatív megközelítésű dallamok, szinte elegáns hangszerkezelés, és Layne Staley és Jerry Cantrell páros kettős éneke az amiből összeállt a muzsika, és ez a zenei alap indítottal el az évtized nagy durranását, a "Grunge" műfajt.

Az egykori Misfits és Samhain frontember Glenn Danzig második anyagát jelentette meg Danzig nevű zenekarával. A "Danzig II - Lucifuge" egy erőteljes, sötét hangulatú, de érzelmes rock anyag lett, a banda pályafutásának egyik kiemelkedő produktuma. Az agyasabb zenék között a King’s X "Faith Hope Love" albuma érdemel említést, a három hangból álló kórusok gospel hangulata és a blues-rock gitárjáték Hendrix-szerű előadásmódja forrt egybe progresszív rock elemekkel és vallási témájú szövegekkel. A prog-metal vonalon egy ifjú reménység a Psychotic Waltz "A Social Grace" lemeze keltett komoly visszhangot. Az albumon tíz nagyon magas színvonalú, ragyogó kidolgozottságú dal hallható, melyek a tempóváltozások széles skálájával, aprólékos kidolgozottságával, időnként szürreális megoldásaival ejtette ámulatba a progresszív metal kedvelőit, akik számára igazi etalonná vált ez a példamutató album.

A Heavy Metal tehát tovább élt és virult az új évtized kezdetén is.