2001

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

Az év egyik nagy meglepetése az Edguy frontember saját metal operájának megjelenése volt rengeteg neves metal zenész közreműködésével. Az Avantasia névre keresztelt projekt első albuma "The Metal Opera Part I." címmel jelent meg csak kiváló dalokkal, és hatalmas sikert is ért el. Az Edguy sem tétlenkedett ezalatt, Mandrake címmel adták ki következő albumukat, melyen kissé kiszélesítették power/speed stílusukat más elemekkel is. A Grave Digger egy új gitárossal állt neki következő lemezüknek, mely enyhén visszakanyarodott a korai idők felé, és stílusosan a The Gravedigger címet kapta. A Gamma Ray következő No World Order anyaga egész jól sikerült, jellegzetes Hansen metal, de az elődje szintjétől egy kicsit már elmaradt. A Sonata Arctica Silence korongján folytatta a saját hangjának megtalálását sikerrel, bár a Stratovarius jegyek még mindig hallhatóak voltak helyenként. A Kamelot Karma albumán még fogósabbá, és némileg egyszerűbbé tette hangzását, de az érzelmi töltet tovább fokozódott, és az albumra sikerült kikristályosítaniuk az igazi stílusukat. Sokan most kapták fel rájuk a fejüket. A Rhapsody csak egy nagylemeznyi hosszúságúra duzzasztott minialbummal jelentkezett, a Rain Of A Thousand Flames sok érdekességet rejtett a rajongók számára. A Judas Priest még tovább lépett a megújulás útján a Demolition-on, ám a helyenként Rammstein ízű ipari hatások és mechanikus riffek nem minden rajongónak jöttek be, és maga az album, erényei mellett is elég felemás lett. De ez a banda mindig a kísérletezésről szólt a metal berkein belül. A Saxon Killing Groud albuma hozta az újabbkori színvonalukat, akárcsak a W.A.S.P. az Unholy Terror-al. Ozzy is kiadta régen várt albumát, Down To Earth címmel, mely a fanyalgás ellenére is egész jól sikerült, de persze most is a ballada lett a legnagyobb siker róla. Azért jópár modernebb zúzás is megtalálható rajta. A Rage Welcome To The Other Side albumán maradt a szimfonikus hozzáállás, az új gitárosuk még több teret kapott, és a zseniális zenész/dalszerző jól jött a bandának, egyre inkább frissítve muzsikájukat. Az egykori Mythotin tagokat is magában rejtő Falconer együttes debütalbumán folkos felhangokkal kisért hagyományos metalt mutatott be, roppant igéretesen, köszönve ezt az egyéni hangú frontembernek is. A Primal Fear Nuclear Fire lemeze a szokásos muzsikát rejtette, a brazil Angra pedig jellegzetes hangú énekesük kiválása után egy másik pacsirtával jelentette meg az amúgy jól sikerült Rebirth albumot.

A power metal színtéren a Savatage kiadta Poets And Madmen című albumát, melyen az utóbbi időkben elért vívmányaik megtartása mellett kicsit visszakanyarodtak a régebbi power metal alapokhoz. Ezek után már nem is lehetett hallani felőlük, a bandát pihenőre küldték, és a jobban jövedelmező projektjük, a Trans-Siberian Orchestra-ra koncentráltak. A Jag Panzer sem tétlenkedett, komolyabb sikert is elért tavalyi albumuk után már ki is hozták a Mechanized Warfare-t, melyen inkább a súlyosabb vonalat hozták remekül, megmutatva hogy a tavalyi bravúr nem volt egyszeri. Az Iced Earth egy horror koncepcióval állt elő a stílusosan Horror Show néven megjelent albumán, sorra véve a filmtörténet nagy horror alakjait. Németországban a Brainstorm adta ki Metus Morti lemezét, bizonyítva hogy ott is akad minőségi power metal.

Thrash és modern/nu metal fronton is történtek események. A leginkább várt Slipknot lemez, az Iowa nem is okozott csalódást, bár még sokkal tüskésebb és barátságtalanabb lett mint az elődje. A Rammstein Mutter albumán némileg oldotta a szigorú menetelést több dallammal, effektel, és ezzel még feljebb léptek a siker lépcsőjén. A System Of A Down Toxicity albuma még jobb lett mint a debütalbumuk, és egypár igen hatásos dalnak és klippnek köszönhetően óriási sikert aratott az egyéni örmény brigád. A Machine Head Supercharger albumán még minimalistább, nu metal hangzású lett, sok rajongót elriasztva maguktól. A Fear Factory Digimortal albumán szintén ezt az utat választotta, és az alapító gitáros ki is vált ezek után. A Pro-Pain a Round 6-on is azt hozta mint az elődjein, az Annihilator pedig az ismét megtalált helyes úton haladva készítette el a Carnival Diablos-t. A nagy német thrash triumvirátus sem tétlenkedett. A Kreator okulva a korábbi hibákból visszakanyarodott nyers thrash gyökereihez, és egy bődületes thrash metal albumot adott ki Violent Revolution címmel, hatalmas sikerrel. A Destruction is folytatta menetelését a The Antichrist-tal, mely még jobban sikerült mint elődje. A Sodom is magára talált az M-16-on, igazi thrasht játszottak ismét modern megszólalással, vietnámi háborús körítéssel. A Testament újra felvette az első két lemez legjobb dalait First Strike Still Deadly címen, aztán jó darabig nem lehetett ezután hallani felőlük, főleg az énekes Chuck Billy súlyos betegsége miatt. A Slayer sem tétlenkedett, God Hates Us All albumán a modernebb stílusukat keverték némi zúzós thrash témákkal, most is remekül. A Megadeth új gitárossal, és ismét keményebben próbálkozott a The World Needs A Hero-n, de már nem sok sikerrel, bele is állt a földbe a banda. Az új felállású Sepultura kiadta második reménytelen albumát, a Nations-t. A Soilwork nevű thrash csapat viszont egyre inkább magára találva kereste modern ízekkel kevert útját, melynek újabb mérföldköve a The Predator’s Portrait lett. A Tool nevű egyedi banda Lateralus albumán ismét egy roppant egyedi és minőségi munkát produkált.

Black metal fronton a Dimmu Borgir új nagylemeze lett a legnagyobb durranás, a Puritanical Euphoric Misanthropia-n még teátrálisabbak, komplexebbek lettek, teret engedve néhány új hatásnak is, szimfonikus és thrash elemeknek. Ezzel ismét egy újabb lépcsőfokot léptek feljebb. A Darkthrone hozta a szokásos színvonalú pőre stílusát a Plaguewielder-en, a Carpathian Forest szintén a Morbid Fascination Of Death-en, a Marduk pedig elkészítette trilógiájának utolsó darabját: La Grande Danse Macabre névre keresztelt korong a halál témakörével foglalkozott, és a témának megfelelően most több lett a lassabb, vészjóslóbb szerzemény. Az Emperor befejezte működését, de még kiadtak egy búcsúalbumot, mely már javarészt a gitáros/énekes Ihsahn munkája volt. A Prometheus: The Discipline Of Fire ehhez mérten már rendkívül komplexé vált, egy nehezen emészthető alkotás. Az Enslaved tovább folytatta kísérletezését a Monumension-on, a Borknagar pedig Vintersorg-al megerősödve adta ki az Empiricism-et, mely ismét egy tökéletes, nagyszerű alkotás lett, méginkább előtérbe helyezve a folk metal elemeket. A Fintroll nevű folk/black metal formáció nagyot robbantott a Jaktens Tid című alkotásával, melyen bőrökbe és szőrökbe öltözve játszották a finn humppával és lengyel polkával kevert mulatozós black metaljukat. Egy kis újdonság már nem ártott a színtérnek. A szintén finn Ensiferum is a folk metal mellett tört lándzsát, csak ők a harcias, pátosszal telített verzióját játszották roppant tehetségesen. A harmadik finn banda, a Moonsorrow pedig mindeme folkos témát az epikus, grandiózus, bathorys oldaláról közelítette meg, szintén roppant akkurátusan és tehetségesen. A Voimasta Ja Kunniasta egy kiváló alkotás. Lassan formálódni kezdett északon egy black metal alapú folk metal színtér. A stílus alapítója, a Bathory is életjelet adott magáról ismét, a Destroyer Of World-on kései thrash korszakát keverte az epikus vikinges dolgokkal, épp emiatt eléggé felemás is lett a végeredmény.

A metal világ ismét gyászolt, elment hosszú betegeskedés után egy egész műfaj kitalálója, Chuck Schuldiner. Óriási veszteség érte ismét az egész színteret. Zenekarával a floridai Death bandával, valamint kiemelkedő gitáros, énekes, dalszerző és szövegíró tudásával a death metal stílus úttörője volt. A második, készülődő Control Denied album már soha nem jelenhet meg. A Bolt Thrower következő albuma, hosszi idő után jött ki, és a Honour Valour Pride ismét hatalmas lett. Akárcsak az Arch Enemy Wages Of Sin műve, melyen egy új énekes mutatkozott be, Angela Gossow, aki nő létére férfi kollégáit megszégyenítve tudott hörögni. De az anyag nemcsak miatta lett olyan jó. Az Amon Amarth kiadta legzúzósabb albumát The Chrusher címmel, a Deicide pedig In Torment In Hell címmel igénytelenkedett, egyre silányabb albumokat gyártva. A Children Of Bodom Follow The Reaper korongján tökéletesítette az előzőn megalkotott hangzását, rengeteg kiváló ötletet zsúfolva a technikás dalokba. Az Opeth Blackwater Park albumán szintén a tökélyre vitte addigi stílusát, óriási sikert aratva vele a színtéren, és már azon kívül is. Egyre inkább teret kapott a 70-es évek progresszív hangulata, de a komplex zúzást sem hanyagolták.

A My Dying Bride ismét remekelt új művén, a The Dreadful Hours-on, stílusuk legjobbjai maradtak. A végtelen gyász szinte emelkedett, művészi kifejezői lettek. Az Anathema tovább rockosodott, modern elemeket is beleszőve muzsikájukba A Fine Day To Exit albumon, persze a melankolikus hangulat itt is maradt. A Paradise Lost megpróbált kissé visszakozni a Believe In Nothing-on, de ez még csak nyúlfarknyira sikeredett több gitártéma bevetésével, amúgy folytatódott a depeche mode-os irány. A Katatonia maradt stílusánál, de valahogy mégis továbbléptek a tökéletesebb dalokkal és a halványan beleszőtt sampler-ekkel, effektekkel a Last Fair Deal Gone Down albumon. A Moonspell Darkness And Hope lemeze már egyértelmű visszakanyarodás volt a sikeres korszakukhoz, és ez az album fogadtatásán is meglátszott. A HIM még populárisabbra vette a hangsúlyt a Deep Shadows And Brilliant Highlight-on, ezzel sok rajongót veszítettek, de máshonnan még többet szereztek. Tinédzserlányokat igen nagy mennyiségben. Az Amorphis az Am Universum-on eléggé eltávolodott korábbi hangzásától, és a hetvenes évek rockjából vettek át sok mindent, de valahogy mégis megőrizték jellegzetes világukat. A Therion egy koncept albumon át mutatta be a viking rúnákat jellegzetes kórusokkal megpakolt komolyzenei metaljukkal a Secret Of The Runes-on.

Tehát ez az év sem maradt adós, rengeteg kiváló metal lemez jelent meg. Teljes erővel dübörgött tovább a rock!

Értékelés: 
Átlag: 5 (1 szavazat)