1994

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

Az év a thrash-ből kinövő groove metal (post-thrash) diadalával telt el. A rendkívül nagy várakozással megelőzött Pantera album tarolt is, amellett hogy kissé másabb lett elődeinél. A "Far Beyond Driven"-en még jobban bedurvultak, és Dimebag néhány riffje is lassabb, Black Sabbath hatású lett, ezt alátámasztandó még egy Black Sabbath számot is feldolgoztak, a "Planet Caravan"-t. A szaggatott riffekről sem feledkeztek el azért, és a fejleszakító hangzásról sem. Phil Anselmo hangja még kegyetlenebb lett, de hozta a jellegzetes panterás témákat. A Prong szintén egy rendkívül erős anyaggal rukkolt elő, melyen egyedi ritmusú dalaikban szintén a súlyos, szaggatott riffelésre helyezték a hangsúlyt. A "Cleansing" hangzásával sem volt gond, de ebben a stílusban elengedhetetlen volt a jó hangzás, és a szinte tökéletes zenei tudás. A Vio-lence egykori gitárosa, Robb Flinn egy új zenekar élén tért vissza, ez a banda a Machine Head nevet kapta. A "Burn My Eyes" debütalbumon egy tökéletes hangzású, rendkívül súlyos és igényes modern metal zenét alkottak. Az album rövid úton a stílus egyik alapkövévé vált. A Pro-Pain második, "The Truth Hurts" korongját sok kritika érte a klinikaibb hangzás miatt, de a plusz egy gitárossal megerősödött banda zenéje most is kiváló volt, talán jobban elmozdulva a hardcore-tól a metal felé. A Biohazard azonban maradt a metalos hangzású hardcore muzsikánál a "State Of The World Address"-en is. Mégis inkább a metalhead közönség előtt arattak sikereket. A Misery Loves Co. első albumán masszív, modern anyaggal rukkolt ki, helyet kérve magának az egyre szélesedő színtéren.

Max Cavalera a Sepultura egyik alapító tagja, pár haverral a Nailbomb nevű projectet hozta össze, melyen zajos hardcore mániájának hódolt, és a lemez nem várt sikert aratott. A C.O.C. azonban az előző nagy sikerű korongjuk után igencsak a Black Sabbath-os világ felé mozdult el, és ezt nem is tagadták. A "Deliverance" kiváló doomos anyag lett, az úgynevezett délies stoner érzéssel keverve, mely főleg a hasonszőrű New Orleans-i bandákat jellemezte. Egy Rage Againts Of Machine nevű formáció rap-es énekkel és basszus alapú groove-os zenével aratott sikereket, melyben azért helyet kaptak súlyos gitártémák is. Svédországban a Meshuggah jelezte briliáns "None" című minialbumán, mi is várható tőlük a jövőben: őrülten komplex, ultrabrutál, alaposan megszaggatott technikás groove/thrash metal, a lehető legjobb megszólalással.

A Forbidden is távolodott némiképp a thrastől a post-thrash metal felé a "Distortion" anyagán, a lemezt mégis agyonhallgatták. A Channel Zero szintén modern metalba váltott az "Unsafe"-en, a német Accuser is bevont ilyen jellegű témákat roppant dús hangzású új lemezébe, a "Reflections"-be. Az Overkill újra gyorsabb, thrashes zenét nyomatott a "W.F.O."-n, és a Testament is -némileg módosult felállással-, iszonyat pörgős modern metal korongot készített "Low" címmel. Mélyre hangolt középtempós riffek uralták az albumot, és az énekes begorombult üvöltése. A Demolition Hammer "Timebomb" sorlemezén visszavette a tempót, és egy letisztultabb zeneanyagot készített. A Megadeth "Youthanasia" produktumán tovább folytatta az előző irányvonalát, maradtak az egyszerű dalszerkezetek, csak az énektémák lettek dallamosabbak. A lemez sikeressé is vált.

Szinte csak a Slayer ragaszkodott a hagyományos stílusú thrash megoldásokhoz, a régóta várt "Divine Intervention" korongon visszatértek a korai gyorsabb irányvonalhoz, és ezekben a dalokban kiválóan kamatoztatták a Forbidden-ből érkezett Paul Bostaph dobos tudását. A Sodom "Get What You Deserve" albumán némileg punkosabb hozzáállással, pár perces igénytelennek nevezhető dalokkal rukkolt elő, sárba tiporva korábbi hírnevüket. A Tankard "Two-Faced" nagylemezén is kitartott a sörthrash mellett, de már nem sokan kapták fel rá a fejüket. A Mekong Delta "Visions Fugitives" korongja hozta a szintet, és progresszív metal muzsikájukat továbbra is igényesen adták elő.

Black metal fronton tovább folytak a balhék, Varg Vikernesst 21 év börtönre ítélték, és többen is rács mögé kerültek a templomgyújtogatások miatt. Végre megjelent a Mayhem több éve készülő nagylemeze a "De Mysteriis Dom Sathanas", rajta sok-sok éves klasszikusokkal. A zene méltó volt a zenekar státuszához, egy megdöbbentően gonosz és hideg lemez lett, a black metal legszentségtelenebb hagyományai szerint. A Burzum "Hvis Liset Tar Oss" albumán csak négy szám található, de azok vérbeli black szerzemények, de a Satyricon "The Shadowthrone"-ja is hasonló szellemben fogant. A Darkthrone "Transilvanian Hunger" albumán még nyersebb és koszosabb, mogorvább zenével jelentkezett. Az egyik legnagyobb black metal reménység az Emperor is kiadta debütalbumát "In The Nightside Eclipse" címmel, azt a fenséges alapművet, melyen az addigi legkomolyabb, legigényesebb formában képviselték a műfajt. Egyszerre volt monumentális és elbűvölő, de a gitárost szintén lecsukták egy időre. A Gorgoroth "Pentagram" korongján a legősibb és legprimitívebb formában játszotta a stílust, de az egyik leggonoszabban is. Az Enslaved, viking szövegvilággal és megjelenéssel tette egyedivé magát, no meg a "Frost" című alapművel. Az Ancient is elég jó lemezt hozott ki "Svartalvheim" néven, és az Ulver folkos elemekkel keverte a black metalt a "Bergtatt" című zeneanyagán. A Marduk is fokozta a minőséget az "Opus Nocturne" elnevezés művén. A Bathory kis híján feloszlott, de Quorthon meggondolta magát, és egy korábban ki nem adott album újra felvett változatát jelentette meg. Sajnos a "Requiem" elég nagy csalódást okozott, csak egy nem túl jó hangzású primitív thrash korong lett, a banda nevéhez méltatlan dalokkal.

A görög színtéren a Rotting Christ "Non Serviam"-ja érdemel említést, ami kicsit szokatlan hangzású, de kiváló black metal zenemű lett, Svájcban pedig a Samael készített ragyogó lemezt "Ceremony Of Opposities" címmel. Angliában a Cradle Of Filth nevű horda "The Principle Of Evil Made Flesh" korongja keltett nagy feltűnést, ugyanis billentyűs hangszereket és filmzenei betéteket, valamint narrátort is használtak az epikus dalaik hangulatának fokozásához. Az Impaled Nazarene "Suomi Finland Perkele" albumán kicsit visszább vett a brutalitásból, némileg dallamosabb motívumokat, és érdekes zenei fogásokat is alkalmazott dalaiban, a siker nem is maradt el.

A death metal kezdett háttérbe szorulni, kezdte felélni lehetőségei nagy részét. A Cannibal Corpse "The Bleeding" albumának borítója most nem volt annyira kiborító, és a zene is kidolgozottabb, technikásabb lett. Az Obituary a "World Demise" hangzóanyagán, enyhe hardcore hatásokkal vegyítette muzsikáját, de nem arattak vele valami nagy sikert. A Brutal Truth a "Need To Controll"-on folytatta a goromba darálást, a Grave "Soulles" című albumán lassabb sebességre kapcsolt, a Gorefest pedig tovább tisztult és dallamosodott az "Erase"-en. A Bolt Thrower kitartott korábbi stílusánál a "...For Victory"-n és nem döntöttek rosszul, de az Asphyx brigád az ugyanezt a nevet viselő harmadik sorlemezén is megmaradt a hagyományos death metal zúzásnál. A Napalm Death a "Fear, Emptiness, Despair" hangzóanyagán modernebb és indusztriálisabb irányba fordult, de hangzás irtózatos súlyossága továbbra is megmaradt.

A Hypocrisy "The Fourth Dimension" nagylemezén dallamosabb, valamint thrash és doom elemeket is felhasznált, így egy elég változatos albumot sikerült megalkotnia. Az At The Gates pedig harmadik lemezére bámulatosan energikus, újító elemeket is tartalmazó, innovatív riffekből és fülbemászó dallamokból álló nótacsokrot állított össze. A "Terminal Spirit Disease" anyagra sokan felfigyeltek.

A gótikus hangulatú doom/death stílusban a nagy várakozással megelőzött új Tiamat album, a "Wildhoney" tarolt. Különös atmoszférájú, billentyűs részekkel gazdagon átszőtt, de súlyosabb tételeket is tartalmazó muzsika volt ez, és a stílusirányzat egyik sokat emlegetett alapművévé vált. Az Amorphis a "Tales From The Thousand Lakes"-en a Kalevala mondakörre épülő, hangulatos, folkos hatásokat is felmutató albumot készített, mesteri dalokkal. A jellegzetesen északi stílusú gitárdallamok mellett kellő durvulatot is vittek a nótákba, és ezeket erőteljes billentyűs motívumokkal tették különösen érdekessé. Szintén egy alapmű született. A svéd Lake Of Tears bemutatkozó, "Greater Art" névre keresztelt lemezén a Paradise Lost és a Tiamat zenei hatásait voltak felfedezhetők, egyelőre még kevésbé karakteres dalokkal. Az amerikai Solitude Aeternus harmadik lemezével olyan misztikus és epikus mesterművet mutatott be, mely csak a legjobb Candlemass albumokkal említhető egy lapon. A "Through The Darkest Hour" enyhén depresszív hangulatú, de hihetetlen atmoszférájú doom mestermű lett.

A tradicionális metal muzsikák hívei sem maradtak hallgatnivaló nélkül. A Black Sabbath a visszatérő Tony Martinnal készítette el a "Cross Purposes"-t, ami nagyon jól sikerült, köszönhetően Martin kiemelkedően jó énekének, és Tony Iommi legendás, lassan kavargó riffjeinek. Az Accept a modernebb hangású "Death Row" című anyaggal jelentkezett, amire sajnos néhány gyengébb nóta is felkerült, emiatt eléggé megosztotta a rajongókat. Dio a "Strange Highways" nagylemezén doomosan mélyre hangolt gitárjátékkal, és komor hangulatú nótákkal igyekezet hallgatói kedvében járni, a siker nem is maradt el, a zeneanyag a banda egyik legerőteljesebb műveként volnult be a metal történelembe. A Mercyful Fate "Time" albuma is nagyon jól sikerült, visszavéve a komplexitásból egy egzotikusabb hangvételű, erős és agresszív, mégis dallamos albumot készítettek. A Running Wild "Black Hand Inn" sorlemezén folytatta a kalózkodást, az eddigi legkidolgozottabb sztorival és zenével megajándékozva hallgatóit. A Virgin Steele szintén maradt az igazi metal utolsó zászlóvivői között, "The Marriage Of Heaven And Hell - Part One" című riff-orientált albumán, az aprólékosan kidolgozott diadalmas hangzású gitárjátékot, és fenséges éneket helyezte az előtérbe. A Helloween, a Pink Cream 69 énekesével Andreas Deris-szel kiegészülve a metalzenék gyökereihez visszakanyarodó lemezt adott ki "Master Of The Rings" néven. Az előző album sikertelensége miatt megtépázott mundér becsületét próbálták helyreállítani, és sikerült is nekik ezzel a fantasztikus nagylemezzel. Yngwie Malmsteen a "The Seventh Sign" albumon a korai lemezei dögösebb hangzású világához kanyarodott vissza egy új énekessel, de azért a tekerős gitárjátékból is adagolt bőven. A Skyclad, csúcslemezét alkotta meg a "Prince Of The Powerty Line" képében, melyen az elbűvölő népies elemeket tökéletesen ötvözték a metal agresszív hangzásával, folkos hatású metal zenét létrehozva. A Stormwitch "Shogun"-ja egy rendkívül szétcsúszott bandát mutatott, nevükhöz méltatlan színvonalú dalokkal. Hamarosan ők is feladták a reménytelen küzdelmet.

A nagyon várt új Dream Theater album az "Awake" nem okozott csalódást, hozta előde színvonalát, ezzel végleg bebetonozták magukat a progresszív metal trónjára. Komplex és újszerű ötletekkel teli dalaik alapján ezt meg is érdemelték. A Fates Warning "Inside Out" korongja szintén elnyerte a rajongót tetszését, Queensrÿche pedig némileg sötétebbre vette a stílust a "Promised Land"-en, amely azonban így is hozta a kiváló szintet. A King’s X "Dogman" lemezén egyszerűbb, modernebb stílust mutatott be, a Psychotic Waltz a "Mosquito"-n szintén egyszerűsödött, de a zene roppant egyedi varázsa megmaradt, sőt talán még fel is erősödött. Danzig a negyedik lemezén újabb sötét mesterművet alkotott, a Kyuss pedig "Sky Valley" néven tökéletes pszichedelikus stoner albumot kreált.

A speed/power metal zenekarok sem haltak ki, az Annihilator-ban Jeff Waters elunta az énekescseréket és saját maga állt a mikrofon elé a nem rossz "King Of The Kill" albumon. A Savatage gitárosa, Chris Oliva életét vesztette, az ő emlékére készült a "Handful Of Rain", egy megrázó erejű, feltűnően érzelmes lemez. A gitárt a Testament-ből megismert Alex Skolnick kezelte. A Vicious Rumors egy komolyabb, kevésbé poweres stílusú albumot készített "Word Of Mouth" címmel, mely persze szintén zseniális lett. Az album kiadása után nem sokkal hatalmas tragédia érte őket, az énekes Carl Albert tragikus autóbalesetben lelte halálát. A zenekar azonban nem adta fel. Újjáalakult a Jag Panzer is, azonban a modern hatásokat felmutató "Dissident Alliance" nem aratott nagy sikert a rajongók körében.

Hard rock/glam metal fronton végleg bealkonyult a hajbandáknak. A Mötley Crüe új énekessel egy morózusabb albumot készített, és Alice Cooper is visszább vett a cukros slágerekből a "The Last Temptation" sorlemezén. A grunge is kezdte túlpörögni magát. A Nirvana énekes/gitárosa, a stílus legnagyobb bálványa Kurt Cobain nem bírta a sikereket feldolgozni, és öngyilkos lett. A Pearl Jam felemás "Vitalogy" korongja vitákat váltott ki, és a Stone Temple Pilots "Purple" albuma sem hozott semmi újdonságot. De egyelőre még ők uralták a mainstream rockvilágot.

A grunge műfaj sok mindenki vesztét okozta, de érezhető volt, hogy rövidesen ez a stílus is a kardjába dől. A többiek részéről ez az esztendő egyértelműen a károk mérséklésével és az útkereséssel telt el. Lehet, hogy beköszöntött a metal vészkorszaka? Vajon mit hoz a jövő a metal mozgalom számára?  

Értékelés: 
Átlag: 5 (3 szavazat)
Az üres rész kitöltése.