1987

A thrash metal világszerte kezdte lenyomni a hagyományos metalt, de természetesen még abban is születtek nagy alkotások. A Manowar három év után a "Fighting The World" nagylemezzel tért vissza. A digitálisan rögzített album fantasztikusan szólt, tele volt epikus Manowar himnuszokkal, az aktuális trendnek megfelelően dallamos ízekkel körítve. A "Blow Your Speakers" és a "Carry On" slágerek videoklipjei az MTV (Music Television) műsorainak állandó résztvevői lettek, mellettük különösen érdekes az Orson Welles beszédét magába foglaló "Defender", a frenetikus "Holy War", a keményen zúzó "Violence And Bloodshed", és a záró tételként felcsendülő "Black Wind, Fire and Steel". A könnyed, túlságosan rádióbarát, és kendőzetlenül kereskedelmi célzatú irányvonal nem tetszett a rajongók egy részének, ők gyengébbnek vélték az előző munkáiknál. King Diamond második lemeze az "Abigail" félelmetes kísértethistória lett, egy borzongató történet köré épülő csodálatos konceptalbum. Sokak szerint ez a hangzóanyag nemcsak a King Diamond csúcsalkotásának, de az egész heavy metal műfaj egyik kiemelkedő produktumának tekinthető. Andy LaRocque és Michael Denner gitárosok súlyos riffjei, dallamos vonulatai, akusztikus közjátékai és bravúros szólói ámulatba ejtő tökéletességgel szólaltak meg, Mikkey Dee ütős ragyogó dobjátéka és Timi Hansen hangsúlyos basszusmunkája tette igazán komplexé a muzsikát, ezeket koronázta meg a "Gyémánt Király" fenomenális vokálja, ami vitathatatlanul pályafutásának egyik "leg"-je! Az "Abigail" a heavy metal műfaj egyik remekműve! Dio "Dream Evil" albuma ezúttal is tetszetős dalokat foglalt magába, de sajnos a hangzás -talán a rossz keverés miatt- elég pocsék lett. A jónak mondható zeneanyag némiképp megosztotta a rajongókat is, néhányuk szerint nem sok újat hozott, de lehet, hogy csak a kilépett gitáros Vivan Campbell helyére érkező Craig Goldy személye volt szálka a szemükben. A hangzásban a billentyűs hangszerek nagyobb szerepet kaptak, és persze a Goldy-t érő kritikák is alaptalanok voltak, élénk, vidám gitárjátéka és akrobatikus szólói is lehengerlően jók lettek.

A Black Sabbath "The Eternal Idol" című tizenharmadik nagylemezén egy új, fiatal énekes kapott lehetőséget a bemutatkozásra, név szerint Tony Martin. A vokalista tökéletesen követte Ronnie James Dio stílusát, fiatalos lendülettel előadva a dalokat, bár sokak szerint hangja kevésbé volt erőteljes mint Dio-é, de a nagyívű és bombasztikus részekben igazán remekelt, munkája gyakorlatilag hibátlanra sikerült. Dio albumához hasonlóan ezen az anyagon is erősödött a szintetizátorjáték, emiatt a hangzás kicsit lágyult és dallamosabb lett, de azért most is a fogós gitárriffek uralták a terepet. A kilenc dal meglehetősen változatos lett, akusztikus hangszeres megoldások, hátborzongató, klasszikus Sabbath-stílusú epikus horror show-k, epikus és fülbemászó kórusválaszok, kellemes dallamok és néhány meglehetősen zseniális, tradicionális hatású metal himnusz tette felejthetetlenné a majd háromnegyed órás szerzeményt. Szerencsére ez az igényes anyag nem eset a túlzott dallamosság áldozatául. A Deep Purple három év pihenő után a "The House Of Blue Light" című tizenkettedik sorlemezével próbálta megismételni a "Perfect Strangers" sikerét, de a többség véleménye szerint a '84-es album nívóját nem sikerült megközelíteni. A hangzás valamelyest idomult az új zenei közeghez azaz könnyedebbé vált, erősödtek a hard rock elemek is ami nem lett volna baj, de becsúszott egy-két unalmas, érzelem nélküli nóta is, habár a hibák ellenére jó néhány országban vált listavezetővé a hanglemez. A Judas Priest a "Priest...Live!" koncertanyaggal és a válogatás "Beyond Metal" koronggal jelentkezett, a Motörhead pedig a "Rock 'n' Roll" albumával szállította a szokásos 'head adagot, sajnos ők most kevésbé kidolgozott témákat zsúfoltak a lemezre, így a végeredmény eléggé közepes minőséget mutatott. Az új anyagból hiányoztak az "Orgasmatron"-on elővezetett friss és merész ötletek, a legtöbb dal híján volt az inspirációnak, a kreativitásnak és a sebességnek, a dallamok eléggé következetlenek, gyengék és ismétlődőek lettek. Ez eddig nem volt jellemző a zenekarra, sebaj, a következő majd jobb lesz. A Newcastle városában zajongó Satan második nagylemeze kellemes meglepetést okozott, a "Suspended Sentence" nyolc lendületes új hullámos heavy metal nótát tartalmazott, de a Raven is hasonló stílusban készítette el a "Life's A Bitch" művét. A több demó- és kislemezkiadáson átesett Nothingham-i Hell-től végleg elpártolt a szerencse. A hányatott sorsú csapat nehezen összehozott kiadói szerződése semmissé vált, amikor partnerük a Mausoleum Records csődbe ment. A sorozatos kudarcokat énekesük David G. Halliday nem tudta elviselni és öngyilkos lett. Szomorú tragédia. "Battlescarred" címmel jött ki a Blood Money második dobása, amin különösebb változtatás nélkül vitték tovább a debütön prezentált Motörhead/Venom-féle intenzív teperést, lenyűgöző módon vonva egybe NWOBHM dallamokkal és énekstílussal. Sajnos a fantasztikus teljesítmény ellenére nem sokkal az album kiadása után feloszlott a csapat. A Candlemass új énekessel, a hegynyi méretű és szerzetesi csuhába bújt "Messiah Marcolin"-al (Bror Jan Alfredo Marcolin) készítette el a "Nightfall"-t, mely a karakteres új hanggal az év egyik legjobb metal alkotásaként vonult be a köztudatba. A karizmatikus frontember vokális teljesítménye nem hagyott kívánni valót maga után, legyen szó melodramatikus, romantikus, erőszakos vagy vibratóval dúsított operai énekről, mindegyik előadásmódja tökéletesen illett az album stílusához. Lassú doomos tempókra érkező epikus dallamok és borongós hangulat hömpölygött végig a kiváló anyagon, példás módon érzékeltetve a bánat és az elmúlás fájdalmát, minden doomster kedvencévé téve ezt az elbűvölő nagylemezt.

A thrash metal mindent elsöprő tombolása ellenére a dallamos vonal népszerűsége is lassú emelkedést mutatott, a békés és pozitív kisugárzású melodikus dalok művelői ugyan nem voltak könnyű helyzetben a thrashterror alatt (és a black metal/death metal még csak most éledezett), de mindegyikőjük megtalálta és építgette saját rajongóbázisát.

Dániában a Pretty Maids "Future World" korongja lett igazi durranás. A billentyűs futamokkal megtámogatott dallamos heavy metal zene rendkívül hatásos tálalásban került a nagyérdemű elé, a fogós melódiákkal, minőségi hangszeres előadásmóddal és Ronnie Atkins énekes kellemesen rekedtes, érces hangjával előadott nóták nagy diadalt arattak. Rövid időn belül a regionális sikereken is túlléptek, és az MTV (Music Television) április 18-án elinduló Headbanger's Ball műsorának köszönhetően az amerikai hallgatóság is megismerkedhetett a banda nevével, ami komoly áttörést jelentett számukra. Ez az album igazi klasszikusként vonult be a történelembe. Portugáliában a Tarantula, a Barrows testvérek zenekara dobbantott nagyot névadó albumával, a nyolc számot felölelő anyag hatalmas siker lett, néhány hét alatt az összes fellelhető példányt elkapkodták.

A német vonal is folyamatosan erősödött, Karlsruhe városában ekkortájt jött össze Andi Deris énekes és zenészbarátai hard rock/heavy metal együttese a Pink Cream 69 is, de Németországban ebben az évben egyértelműen a Helloween lemeze volt a legnagyobb szenzáció, aminek elkészítése a banda megreformálásával indult. Az előző album turnéja során nyilvánvalóvá vált, hogy Kai Hansen, az énekes és gitáros feladatokat nehezen látja el együtt, így bevettek egy fiatal, de roppant tehetséges vokalistát, Michael Kiske-t. A tizennyolc éves dalnokkal készült el a "Keeper of the Seven Keys Part I", ami az európai power metal irányzat alapköve, ékköve lett. A zeneileg tökéletesen megkomponált nótákban a speedes hatású gitáralapok és a virtuóz dallamos gitárszólók komplex zenei egységbe forrtak össze, és a dalok dinamizmusát adó sodró lendületű epikus riffek, a bonyolult basszusmunka, a szédítő sebességű dobolás meg a monumentális, örökre az agyba vésődő dallamok tökéletes kombinációja teljesen újszerű élményként hatott. Ez az alig több, mint 37 perces felejthetetlen produktum valóban jelentős lépésnek számított a metal műfaj történetében, hiszen a zeneművel együtt immáron az europower stílus is megszületett.

A Running Wild harmadik lemezén jókora irányváltást tett és az "Under Jolly Roger" művén bemutatott kalózos tematikájú irányvonal hosszú évekre meghatározta a zenekar arculatát. A dalok keményebbek, harsányabbak és gyorsabbak lettek, de a nyers és fémes hangzás seregnyi melodikus témát is felvonultatott. A riff-orientált dallamokból, mesés gitárszólókból, himnikus refrénekből és ultradallamos részekből összeálló kalózmetal album nagy sikert aratott, a címadó "Under Jolly Roger", a "Raise Your Fist", a "Raw Ride" vagy éppen "Diamonds Of The Black Chest" nagy favoritok lettek.

A Stormwitch erőteljesen a dallamos irányba kanyarodott a "The Beauty And The Beast"-en, a klasszikus heavy metal hangzásból ezúttal kevesebbet, míg a glam rock/metal elemekből jóval többet adagoltak a nótákba, ezenfelül ez volt az első Stormwitch lemez amin női énekes (Lisa Wheeler) is szerepelt. A kilenc tételből álló slágeralbum mind az előadás mind a muzsikák terén a banda eddigi legjobb teljesítményét mutatta, az átgondolt dallamok és a jó szövegek miatt a csapat legsikeresebb hanglemeze lett, emellett kereskedelmi szempontból is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Megalakult az U.D.O., Udo Dirkschneider ex-Accept énekes új csapata, és rövid időn belül a remek hangulatú "Animal House" című nagylemezzel debütáltak. Az anyag kellően fogós középtempós döngölései és nagyon szórakoztató kórusbetétei ellenére -egyelőre- nem érte el az Accept színvonalát, de mindenképpen jó bemutatkozásnak számított, például a "They Want War" nóta rögvest a rajongók kedvencévé vált.

A Rage "Execution Guaranteed" című thrash komponensekkel vegyített power/speed metal lemeze egy fejlődőképes csapatot mutatott, a Grave Digger pedig az amerikai piac meghódítása érdekében előbb Digger-re változtatta a nevét, majd kihozta a "Stronger Than Ever"-t. A dallamos hard rock anyaggal nemhogy nem sikerült betörniük a mainstream rockzenék nagyjai közé, de akkora bukás lett, hogy az év végén Chris Boltendahl énekes a banda feloszlását jelentette be. Kár értük! A Warlock eddigi legjobb lemezével a "Triumph And Agony"-val rukkolt ki, ami meghozta a banda számára a nemzetközi áttörést, Németországban aranylemez, Amerikában a Billboard 200-as toplistán a nyolcvanadik lett, az "All We Are" és a "Für Immer" nóták videoklipjei pedig állandó szereplői voltak az MTV (Music Television) Headbangers' Ball című heavy metal műsorának. Az előbbit egyébként Los Angeles-ben, az utóbbit a Baton Rouge-i mocsarak környékén forgatták. V12 Jaguar E-Type típusú kocsijával súlyos balesetet szenvedett a gitárvirtuóz Yngwie J. Malmsteen. A zenész nagy sebességgel fának ütközött, fejével széttörte a kormánykereket, melynek következtében vérrög keletkezett az agyában és a jobb keze megbénult. Egy hétig volt kómában (ezalatt édesanyja elhunyt rákban), és egy ideig kétséges volt, hogy tud-e még játszani, de a hírek szerint egyik sérülése sem okozott maradandó károsodást.

A thrash metal népszerűsége totálisan a csúcson volt, a színtér zenekarai ontották a lemezeket.

Az Exodus második albumán már új énekes Steve "Zetro" Souza szerepelt, ugyanis a lemez felvétele alatt Paul Baloff bedobta a törülközőt. A "Pleasures Of The Flesh"-en a vokállal nem is volt probléma, de a zeneanyag meglehetősen összecsapott lett, ráadásul a hangmérnöki munka is inkompetensnek tűnt, ez a mű a "Bonded By Blood" debütalbum zsenialitásától nagyon messze volt. Sajnos a Possessed-et elérte a végzet, a kiváló "The Eyes Of Horror" minialbummal végleg elbúcsúzott. Érdekesség, hogy az öt számot tartalmazó korong létrehozásában a zseniális Joe Satriani gitáros/gitároktató producerként vett részt. Ez idő tájt ugyanebben a San Francisco-i térségben több nagy reménység is kirukkolt első nagylemezével, az innen származó bandák később a Bay Area Thrash gyűjtőnevet kapták. A Testament "The Legacy" lemezén mély, dögös hangzással és kemény riffekkel jelezte, ők is szeletet kérnek a tortából. Ez a banda a thrash pusztítása mellett a dallamok jelenlétére is fokozottan figyelt, Eric Peterson és Alex Skolnick technikailag lenyűgöző és bonyolult riffjeit Skolnick, az album fénypontjait jelentő szólókkal tette harmonikus hangzásúvá, például a "C.O.T.L.O.D." vagy a "First Strike Is Deadly" brutális ritmikáját is efféle dallamos szólógitár vonalakkal egyensúlyozta ki. A ragyogó thrash zúzást Louie Clemente dobos és Greg Christian basszusgitáros ritmusalapjaira ültették rá, és ezek összességét tökéletesen egészítette ki az indián származású énekes Chuck Billy mély hangú bömbölése, kilenc remekbe szabott thrash nótával ajándékozva meg a hallgatóságot. Csúcslemez! A Death Angel is ebben az évben debütált, Mark Osegueda énekest leszámítva teljes egészében filippínó származású unokatesókból állt össze a brigád. Már az szóbeszéd tárgya volt, hogy a csapat tagjainak még alig pelyhedzett az álla, alig 17-18 éves suhancok voltak, sőt, Andy Galeon dobos épp a tizennegyedik évét taposta a korong elkészítésekor, de a "The Ultra-Violence" című albumon elővezetett csonttörő dob- és gitármunka rögtön világossá tette, hogy újabb thrash egyéniséggel kell számolni a jövőben. Hasonlóan jól sikerült a gitáros Lee Altus és az ütős Carl Sacco által alapított Heathen bemutatkozása is, a nyolc trekkből álló "Breaking The Silence" szerzemény szintén nagy reménységet sejtetett.

De nemcsak San Francisco-ban születtek kiemelkedő szerzemények, New Yorkban az Anthrax alkotott tökéletes művet "Among The Living" címmel. Ezen a feszes hangszerelésű harmadik sorlemezen a döngölős, fejbólogatásra ingerlő riffek és Belladonna csordavokálokkal kísért dallamos énektémái ellenállhatatlannak bizonyultak. (Érdekesség, hogy a metal színtéren is egyre népszerűbbé váló a hardcore műfajban slamdancing néven ismert lökdösős táncot, az albumon szereplő "Caught In A Mosh" dal megjelenésétől számítva kezdték el mosh-nak nevezni.) Ugyanitt az Overkill szilárdította meg pozícióját a legjobbak között, a "Taking Over" képében olyan hátborzongatóan jó hangzóanyagot tett le az asztalra, amiről az "Electro Violence", a "Deny The Cross", a "Powersurge", vagy épp' a "Wrecking Crew" nóták mészárlása örökre emlékezetes maradt.

A Metallica egy feldolgozásokkal teli minialbumot adott ki "The $5.98 EP - Garage Days Re-Revisited" címmel, melyen régi nagy példaképeik előtt hódoltak, emellett tizenkét korábbi koncertfelvételt tartalmazó műsoros videokazettával tisztelegtek előző évben elhunyt zenésztársuk Cliff Burton emlékének, a kiadvány a "Cliff 'Em All!" címet kapta. A S.O.D. (Stormtroopers of Death) feloszlott, mert a tagok inkább az Anthrax-re akartak koncentrálni, de a S.O.D. énekes Billy Milano mindenképpen folytatni akarta, ezért összehozott egy bandát M.O.D. (Method of Destruction) néven. A csapat a megszokott jóféle crossover thrash muzsikát hozta a "U.S A. For M.O.D." albumon, de a D.R.I. (Dirty Rotten Imbeciles) nevű, korábban inkább hardcore műfajban utazó banda is ebben a stílusban publikálta harmadik, "Crossover" című nagylemezét.

Persze rajtuk kívül rengeteg zenekar adott ki thrash lemezt a tengerentúlon. A Whiplash "Ticket To Mayhem", a Cryptic Slaughter "Money Talks", a Holy Terror "Terror And Submission" és a Sacred Reich "Ignorance" munkái érdemelnek említést, de a technikás power/thrash metalt játszó Hades is ekkor adta ki bemutatkozó lemezét "Resisting Success" címmel, az albumon egyébként a Watchtower dalnoka Alan Tecchio énekelt. Kanadában a Voivod olyan újító hatású thrash anyagot adott ki "Killing Technology" címmel, amely jelentős továbblépési lehetőséget biztosított a progresszivitás felé forduló zenekarok számára. A Quebec-i brigád által prezentált futurisztikus és meglehetősen rideg atmoszférájú zeneanyag az eredeti metal hatásokat és a hardcore punk elemeket rendezte progresszív dalstruktúrákba, a gitárzseni Piggy az addig hallott legkülönlegesebb hangzású metal riffeket mutatta be, disszonáns akkordokkal és változatos ritmikai képletekkel téve felejthetetlenné ezt az előremutató thrash metal albumot. Honfitársa az Ontario-i Razor is új zenei elemekkel kísérletezett, visszavettek a thrash vérfürdőből, időtörésekkel, hosszú kompozíciókkal és bonyolult felépítéssel látták el dalaikat, de a komplikált zenei komponensek valahogy nem álltak össze, és visszajelzésként kiábrándult fanyalgás érkezett a hallgatóságtól. Ugyanebben a régióban az újonc Infernäl Mäjesty mutatkozott be egy rendkívül ütős albummal a "None Shall Defy"-vel, amin már erős death metal hatások voltak felismerhetők. Gyilkos anyag lett az elejétől a végéig, és a goromba muzsikával csak a zenészek megjelenése állt éles kontrasztban, ugyanis hajkölteményeikkel úgy néztek ki, mint egy glam metal banda. A "Schizophrenia" sorlemezével egyenesen sokkolta rajongóit a brazil Sepultura, a csapat hatalmas fejlődést mutatott be a hangzás (bár a minőség még mindig nem volt tökéletes), a hangszeres tudás és a dalszerzés terén. A forgószél riffek csak úgy osztották a pofonokat, a thrash metal romboló ereje és Max Cavalera proto-death metal vokálja eszményi módon egészítették ki egymást, az ezekhez társuló nyers és skizofrén szólók pedig igazán varázslatos pillanatokat eredményeztek. A szintén brazil Sarcófago egy sátánista thrash lemezzel debütált, "I.N.R.I." címmel. A zenekart a Sepultura alapító tagja és első énekese Wagner "Antichrist" Lamounier verbuválta, ez a banda is a brutalitást és az extrém hangzást helyezte előtérbe. Inspirációt a Venom, a Bathory, a Celtic Frost, a Slayer, valamint különböző hardcore punk csapatok műveiből merítettek, ennek megfelelően az album a thrashes bázis mellett a korai death és black metal elemeire építő mű lett. Eduardo "D.D. Crazy" dobjátékában a death metal/grindcore műfajban később népszerűvé váló blast beat technikájú dobolás ugyanúgy felismerhető volt, mint Zeder "Butcher" gitáros és Gerald Incubus basszeros munkáiban a thrash gitáralapok mellett megformált súlyos death metal riffek, vagy a vágtató black metal hatású tremolo pengetés. Antichrist rémisztő éneke inkább a későbbi black metal stílushoz állt közel, a zenekar arculata is e felé tendált, mivel előszeretettel sminkelték magukat (corpse paint) hullák küllemét idéző arc- és testfestéssel. Ebben az évben jelent meg az 1985-ben Budapesten összeállt Tormentor zenekar demólemeze, a kilenc számot magába foglaló "The Seventh Day Of Doom". Magyarország első black metal bandájának kevert stílusa messze megelőzte korát, a korongon hallható műfaj még nem fajtiszta black metal, inkább black/thrash/death/hagyományos metal elemekből összegyúrt eszeveszett és energikus őrület, amit jól egészítenek ki Csihar Attila sajátságos nyers sikolyai és extrém, morgó/károgó éneke, valamint a dalszövegek sátáni témái.

Persze Németországban is tartották a szintet. A Kreator "Terrible Certainty" címen csodálatos thrash kézműves munkát adott a világnak, kellően vitriolos hangzással. A csapat hangszeres tudása feltűnően sokat fejlődött, a gitármunka elképesztően kidolgozott lett, a közepes tempójú öklöző riffek és a fénysebességű szólók precíziós agresszióként kaszabolták le a hallgatóságot. A nyolc nóta célzott és hatékony támadásként hatott, félelmetes és megállíthatatlan vérszomj sugárzott a dalokból, a feszült hangzás hódított de izibe. Ventor dobjátéka feszes volt és nagyon élvezetes, Roberto Fioretti basszusvonala tovább erősítette a dinamikát, Jörg Trzebiatowski és Mille Petrozza fenomenális pengetése pedig nyomban a riffmennyországba juttatta a Kreator fanokat. Ezen a hangzóanyagon végképp kikristályosodott a banda saját stílusa, a remek számok és kiváló minőség révén pedig a kontinens egyik legmeghatározóbb thrash zenekarává váltak. A Destruction dobost cserélt és bevettek még egy gitárost (Harry Wilkens), hogy dúsabb, erőteljesebb akusztikájú zenét tudjanak játszani. A "Mad Butcher" minialbumon pusztító riffek a sok lefojtással és a drasztikus tempóváltásokkal ugyanolyan bonyolultak voltak mint korábban, de a plusz gitárhang miatt a dalok éles, mégis súlyos és tömör hangzásúakká váltak. A Sodom is új gitárossal mutatkozott be "Expurse Of Sodomy" EP-n. Frank Blackfire gitárjátéka alapvetően alakította át a Sodom tónusát, a három dal a Slayer és a Kreator legszélsőségesebb zenei aspektusait sűrítette eggyé, a karakteres és fenyegető riffek egy megállíthatatlanul romboló gép erejével vetekedtek, emellett az előadásmód is jóval képzettebb hatást keltett. Két hónappal később ezzel a kegyetlen hangzással érkezett meg a "Persecution Mania" nagylemez, amellyel a fel is zárkóztak a Kreator és a Destruction mellé, ezzel összeállt a híres-neves teuton thrash-triumvirátus.

A Living Death is nagyon jó anyaggal rukkolt ki "Protected From Reality" címmel, melynek dalaiba jóval több technikai és progresszív hangulatot vontak be, példaként említhető a szövevényes hangszerelésű instrumentális "Wood Of Necrophiliac", vagy a lassan őrlő és kiszámíthatatlan ütemeket tartalmazó "The Galley". A komplex dalokhoz különleges hangja és szokatlan énekstílusa miatt jól passzolt Thorsten "Toto" Bergmann vokálja is. A Mekong Delta névadó első lemezén disszonáns riffelésű és merész stílusú progresszív thrash metal muzsikával debütált. Az egyéni felfogású és kissé rendszertelen részekből összeállított kilenc tech-thrash tétel minden bizonnyal megelőzte korát, és a szokatlan megoldások miatt az év egyik legizgalmasabb bemutatkozásnak számított. A zenekar rendhagyó rajtját tovább tetézte, hogy a zenészek teljes inkognitóban dolgoztak, hosszú időn keresztül nem fedték fel kilétüket, és még fényképek sem készülhettek róluk. A Tankard "Chemical Invasion" korongja minőségi sör-thrasht tartalmazott, a debütalbumhoz képest sokkal jobb dalokkal megtöltve, melyek csökkenő punk és erősödő thrash befolyást mutattak, néhány hosszabb, kidolgozottabb technikás résszel és humoros-bulizós dalszövegekkel megspékelve. A germánoknál egyébként egy igen komoly thrash vonal alakult ki, számtalan kiváló együttessel. A Deathrow második, "Raging Steel" című albuma kedvező fogadtatásra talált, a fantasy témájú szövegekkel kísért nóták kellemes zenei élményt nyújtottak, ugyanis a keménység mellett dallamosabb gitárharmóniákat és szólókat mutattak be. Sokak szerint az Exumer idei korongja a "Rising From The Sea" nem hozta a bemutatkozó lemez nívóját, főként az énekessel volt gond, Paul Arakari teljesítményét nem tartották elegendőnek. Az első lemezesek munkái közül is kitűnt jó néhány említésre méltó darab, a Darkness "Death Squad" és az Assassin "The Upcoming Terror" albuma kiváló thrash anyagot rejtettek, akárcsak a Paradox "Product Of Imaginations" lemeze, mely inkább dallamosabb, poweresebb hatásokkal felvértezve hódított. A Vendetta "Go And Live ... Stay And Die" produktuma szónikus sebességű muzsikákból állt, pusztító gitárriffekel, őrületesen dinamikus dobolással, formabontó dallamokkal és harmóniákkal, no meg shred hatású szólókkal. A Necronomicon második, "Apocalyptic Nightmare" lemezén a debütanyag nyers, ős-primitív vonalát vitte tovább, az Accu§er (Accuser írásmód is ismert) bemutatkozása szintén ígéretes volt, de még nem mutatták ki a foguk fehérjét, a "The Conviction" lemezre a thrash metalban szokatlanul hosszú dalok is felkerültek, a címadó például több mint tíz percet tett ki. Az egy éve megalakult Wolfsburg-i Protector még csak minialbummal jelentkezett, de a "Misanthropy"-n felvillantott extrém death/thrash metal keverék -teuton brutalitás, groteszk ének, hiperaktív tempó- könyörtelensége már akkor feltűnést keltett. A brémai Rumble Militia crossover thrash zenét játszott a "Fuck Off Commercial" albumán, a dalok lírái antifasiszta és a világ elüzletiesedését bíráló tartalmakból álltak, de a középszerű számok és a hamiskás ének miatt a kritikusok nagyon lehúzták a korongot. Az amerikai Wehrmacht ugyanilyen hardcore/thrash keverékű zenei stílusban alkotta meg "Shark Attack" lemezét, amire tizenhárom rövid és nagyon gyors, mókásnak szánt sörözős thrash, viccesen mondva igazi "beercore" dalt tettek fel. Az elképesztően fürge tempó miatt sokan a kor egyik leggyorsabbjának tartották a kiadványt, megjegyezve, hogy az őrületes sebességű dobolás és gitározás hihetetlen pontossága is dicséretet érdemel, csakúgy mint Tito Matos sokoldalú "skizofrén" éneke.

Dániában "Terror Squad" címen jelent meg az Artillery második teljes hosszúságú albuma, Svájcban pedig egy Coroner nevű banda mutatkozott be "R.I.P." című technikás thrash lemezével, a dalaikban prezentált komplikált riffek és a lángoló, szinte neoklasszikus gitárfutamok, messze vitték a zenekar hírét hazájából. A Messiah szokatlanul hosszú játékidejű "Extreme Cold Weather" thrash metal albuma csiszoltabb lett elődénél, a death metal színezetű komponensek mellé ezúttal dallamosabb akkordokat is csomagoltak, sőt, némelyik nótába szintetizátor játék is vegyült, ami különösen ritka a thrash műfajban.

Svájcban még történtek nagy dolgok, ugyanis a Celtic Frost a legújabb, "Into The Pandemonium" lemezén olyan kísérletezésbe fogott, melyre csak az "avant-garde metal" kifejezés lehet a megfelelő. Komolyzenei részletektől a francia költészet női énekessel való előadásáig, az érzelmi töltetű szerelmes daloktól az indusztriális zajokig, a gothic rock direktíváktól és a hip-hop/break tánc ihlette hangzásvilágig minden belefért a zenekar repertoárjába, a kreatív és eklektikus részek mégis egységben forrtak össze, a Zürich-i zenekar évtizeddel előzte meg a korát. Nem meglepő, hogy ettől a provokatív és absztrakt zeneműtől sokan behisztiztek, a művészek szándékait csak kevesen értették meg, de úttörő mivoltuk megkérdőjelezhetetlen.

A Venom-ból kivált a gitáros Mantas, és hiába pótolták két gitárossal is (Mike Hickey és Jim Clare), a "Calm Before The Storm" kísérletezős, punk beütésű zenéje nem okozott már nagy feltűnést. Kicsivel később, megelégelve a sikertelenséget, Cronos a vezér és a két új gitáros is kilépett a zenekarból, majd a frontember Cronos néven alapított power/thrash metal zenekart. A Bathory "Under The Sign Of The Black Mark" című harmadik sorlemeze viszont több változást is hozott. A dalok sátánista líráit ezúttal skandináv mitológiai és viking történelmi témák is színesítették, emellett a hangzás sokkal súlyosabb és agresszívabb lett. Az albumon bevetett energikus ritmusszekció, a dühödt tremolo riffelés, Quorthon döbbenetes vokális teljesítménye és az epikus/gonosz dallamok által megteremtett hipnotikus, félelmetes légkör, a black metal műfaj rövidesen beinduló második hullámának egyik útmutató alapvetéseként vált híressé. Norvégiában egy Euronymous fedőnevű zenész három társával együtt (Necrobutcher, Manheim, Maniac), Mayhem név alatt jelentette meg "Deathcrush" című minialbumát. Ebben a nyolc trekket tartalmazó komor és ősi hangulatot árasztó black metal műben a sötétség kőkemény és hátborzongató zúzásával ismertették meg a nagyérdeműt. A nyomasztó hangzás mellé társuló embergyűlölő dalszövegek és a nyers, kaotikus hangszeres terror igazán kísérteties hangulattal látták el a művet. Valami semmi máshoz nem hasonlítható démoni hanganyag született, ami pokoli minősége és kézzelfogható kiforratlansága ellenére is rövidesen fanatikus rajongótábort tudhatott magáénak. Szintén Norvégiában, egy Black Death néven két éve megalakult és thrash/death keverékzenét játszó banda tagjai a névcsere mellett döntöttek, pályafutásukat ezentúl Dark Throne néven kívánták folytatni (ekkor még különírva!).

Floridában számos demóalbum kiadása után megjelent a Chuck Schuldiner gitáros/énekes/mindenes vezette Death első nagylemeze a "Scream Bloody Gore", melynek friss megközelítése teljesen új lehetőségeket villantott fel a legdurvább zenék hívei számára. Ez a minden szempontból szélsőséges mű volt az egyik első és leghatározottabb lépés a thrash metaltól való eltávolodástól. A tíz morózus hangzású nóta szédítő sebességet, nyaktörő riffeket, jól kidolgozott szólókat és különös, torokhangú hörgős éneket tartalmazott. Az extrém, brutális, nyers és támadó zenei aprítástól a kiadó is hátrahőkölt, azt hitték a felvételekkel lehet valami baj, ezért az egészet újrarögzítették. Sokan a "Scream Bloody Gore"-t tekintik az első igazi death metal lemeznek annak ellenére, hogy Possessed "Seven Churches" albuma már két évvel ezelőtt megjelent. Érveik szerint a Possessed zenéje nagyon fontos értéket képvisel, de igazából még a thrash és a death metal közötti átmenet szimbolizálja, ellenben a Death bemutatkozó lemezének már teljes egészében a death metal a meghatározó és központi eleme. Érdekesség, hogy az összes hangszer kezelését és az éneket is Chuck Schuldiner vállalta magára, csak a dobjátékot bízta Chris Reifert ütősre, aki a "Scream Bloody Gore" elkészítését követően Autopsy néven alapított saját zenekart. Ettől az évtől kezdve egymás után jelentek meg a death metal bandák, legfőbb színhelynek Florida számított. Los Angeles-ben néhány zenésztárs úgy döntött, hogy felszámolják a progresszív rock/metal vonalon vegetáló Portal nevű zenekarukat, ugyanis a muzsikusok közül ketten (később mások is), az éledező death metal mozgalom részeseként kívántak tevékenykedni. Paul Masivdal gitáros-énekes és Sean Reinert dobos a stílusbeli váltáshoz új nevet is választott, így született meg a Florida-i death metal színtér később híressé váló zenekara a Cynic. Florida mellett Ohio-ban is felütötte a fejét a death metal, '83-ban Necrophagia név alatt kezdte meg tevékenységét egy vérmes, horror témákat kedvelő négytagú csapat, idén jelent meg első zeneművük, a címe "Season Of The Dead" lett.

Az extrém brutalitás -más megközelítésben- már Európában is felütötte a fejét, Angliában egy Napalm Death nevű formáció feszegette a zene legtávolabbi határait. "Scum" című albumuk a világ extrém metal irányzatának úttörő és forradalmi zeneműve lett. Primitív, durva és gyors zenei rombolás adta a huszonnyolc(!) dal velejét, ezek játékideje gyakran az egy perces hosszúságot sem érte el, sőt, a "You Suffer" című szám mondanivalója egyetlen másodpercben sűrűsödött össze (pontosan: 1,316mp és ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe). A zene alapját iszonyú gyors, mély hangolású gitárokkal megszólaltatott thrash/hardcore riffek, erős torzítású ultra-basszus rémítések és szélsebes, ún. blast beat dobrohamok adták, ezekhez gyűlöletkeltő, a társadalom meg az emberi faj ellen lázadó dalszövegek párosultak, hörögve-üvöltve előadva. A bizarr hangorkán nehezen értelmezhető és befogadható, mondhatni morbid stílusát kevesen ismerték el zenének, de az egyedinek mondható hangszeres technika és a meghökkentő élmény-érzet sokakat meghódított. Az új műfaj grindcore elnevezése is ebből a kegyetlenül őrlő akusztikából származik. A "Scum" album elkészítésébe egy két éve működő Liverpool-i banda a Disattack gitárosa Bill Steer is besegített, majd kicsivel később ő és csapata ugyanebben a stílusban alkotta meg a tizenhárom felvételt tartalmazó "Flesh Ripping Sonic Torment" demóanyagot, aminek kiadásához új zenekarnevet ötlöttek ki: Carcass

Amerikában továbbra is a dallamos hard rock/glam metal irányzat uralta a mainstream-et, persze ebben a műfajban is születtek mérföldkőnek számító alkotások.

A Def Leppard az áttörést hozó '83-as "Pyromania" után négy évig csigázta hallgatóit, végül idén "Hysteria" címmel, fennállása legjobb albumát jelentette meg. A lemez példátlan siker lett, totálisan átvette a toplisták feletti uralmat, világszerte több mint húszmillió példány adtak el belőle, emellett számtalan zenei rekordot megdöntött. "Gods of War", "Women", "Animal", "Love Bites", "Pour Some Sugar On Me", csak néhány hibátlan slágerbomba címe a korongról, ami szupersztár státuszba emelte a zenekart. David Coverdale és zenekara a Whitesnake évek óta készülő hetedik sorlemeze a megkésett névadó "Whitesnake", szintén hasonló sikert futott be. A kemény és monumentális hangvételű mégis modernebb és slágeresebb zeneanyag szinte minden dala klasszikussá érett, főként a "Still Of The Night", a "Here I Go Again", és a megasiker "Is This Love" ballada vált halhatatlanná. John Sykes erőteljes gitárrifjei és Coverdale rockosan rekedtes érzelmes hangja, na meg a jól megírt dalok voltak a siker kulcsai. A KISS ismét profi dalszerzők segítségével (Desmond Child, Adam Mitchell, Diane Warren) készítette el új lemezét, és a "Crazy Nights" sikere nem is váratott magára, szinte azonnal betámadta a slágerlistákat. A gitár-centrikusság megtartása mellett most a billentyűs hangszerekre is komoly szerep hárult, a kidolgozott pop rock/metal nóták fülbemászó dallamai azonmód meghódították a közönséget, a "Crazy Crazy Nights", a "Turn On The Night", vagy az "I'll Fight Hell To Hold You" dalok a rádiók, a "Reason To Live"-ből készült videoklip pedig a zenei tv-csatornák kedvence lett. A White Lion szintén sikerre vitte "Pride" című albumát, a "Wait" és a "When The Children Cry" nóták örök közönségkedvencekké váltak, de a Mötley Crüe is nagyot alkotott, "Girls, Girls, Girls" sorlemezük első lett a Billboard toplistán. Sajnos a tagok féktelen bulizásai odáig vezettek, hogy Nikki Sixx basszusgitáros kis híján meghalt heroin túladagolásban. A leszállópályán lévő Twisted Sister "Love Is For Suckers" lemeze még kevésbé nyerte meg a rajongókat mint előde, a glam-es stílus nem állt jól a zenekarnak, az album mérsékelt népszerűséget ugyan elért, de kereskedelmileg katasztrofális bukás lett. Két hónappal a lemez megjelenése után Dee Snider énekes-frontember elhagyta a zenekart, a lemezkiadó is törölte a szerződésüket, és a banda bejelentette feloszlását. A New Jersey-ben tavaly megalakult és csak egy demólemezen túllevő Skid Row lecserélte énekesét Matt Fallon-t, az új dalnok Sebastian Bach (Sebastian Philip Bierk) lett. Ekkor még semmit nem lehetett tudni erről a zenekarról, de rövidesen elindultak a világhír felé.

Új felfedezettként egy Guns N' Roses nevű brigád jelentkezett be "Appetite For Destruction" lemezével. A minőségi, feelinges hard rock muzsika és a jól eltalált fazonok komoly kiugrás lehetőségét sejtették, ennek azonban még érnie kellett, lemezük valahogy nem találta meg a rajongói bázisát. Az Aerosmith kiváló albummal a "Permanent Vacation"-nel tért vissza, aminek elkészítéséhez ők is profi dalszerzőket kértek fel. Olyan számok, mint a "Rag Doll", a "Dude (Looks Like a Lady)" és az "Angel", az évtized legsikeresebb Aerosmith lemezévé tették az alkotást, aminek értékesítési adatai rövid időn belül elérték a kétmillió példányt (később ez a szám ötmillióra nőtt). Azért egy érdekes projektben már az előző évben is rész vett a zenekar, a Run-D.M.C. hip-hop/rap csapattal együtt dolgozták fel és adták elő az 1975-ös "Walk This Way" számukat, ami a róla készült videoklipnek köszönhetően hatalmas nemzetközi diadalt ért el.

A W.A.S.P. egy príma koncertfelvétellel sokkolta a lakosság prűdebb részét, ez volt a "Live...in the Raw". Két fantasztikus tehetségű gitáros, Marty Friedman és Jason Becker egy éve alapított zenekara a Cacophony, "Speed Metal Symphony" címre keresztelt albumával kápráztatta el a szóló-mániákus rajongókat. Mindkét gitárbűvész a néhány éve hódító neoklasszikus/shred metal műfaj elismert tehetsége volt, de a Cacophony innovatív zeneanyaga -részben- másról szólt. A dalokban az egyértelmű klasszikus zenei ihlet mellett enyhe folk hatások is felfedezhetők voltak, emellett hatalmas élményt jelentett, hogy az egzotikus és sokszínű dallamvilág páratlan hangszeres tudással és tökéletes összjátékkal párosult. A két shredder-specialista minden idők egyik legnagyszerűbb duóját alkotta ezen az albumon. A Manilla Road "Mystification" lemezén a thrash felé kacsintgatott, akárcsak a Lääz Rockit a "Know Your Enemy" albumán. Glen Danzig a legendás horror-punk Misfits banda alapító tagja Danzig névre változtatta '83 óta működő Samhain zenekara nevét, majd "Demo" címmel hozott ki hét dalból álló blues-os beütésű heavy metal dalcsokrot. A Trouble a komor hangzású "Run To The Light" lemezén a lassú doom-os tempók mellett szélsebes dalokat is felvonultatott és az erőteljesebb hatás kedvéért most először billentyűs hangszereket is bevetettek. "Day Of Reckoning" lett a Pentagram második albumának címe. A nagylemezt a legendás Blue Cheer zenekarnak ajánlottak, ennek ellenére, zeneileg inkább egy hatalmas tisztelgés a Black Sabbath munkássága előtt. A Malice szintén második, "Licence To Kill" albuma nem hozott újdonságot, sőt, még a debütalbum nívóját sem érte el, hamarosan el is tűnt ez a reményteli brigád. Az Agent Steel viszont megszilárdította pozícióját az "Unstoppable Force" produktumával, ez a speed/thrash metal szörnyeteg az irányzat egyik mesterműve lett. Sajnos John Cyriis énekes kissé elmebajos gondolkodása miatt szétszéledt a zenekar, majd rövidesen megérkezett a megszűnéséről szóló szomorú hír is.

Az amerikai power metal is élt és virult. A Leatherwolf nevű zenekar tagjai immáron második, kellemes heavy/power metal dalokkal megtöltött "Leatherwolf II" nagylemezükkel a legjobbak közé avanzsáltak. A basszeros mellett három(!) gitáros és egy vendég billentyűs szolgáltatta a muzsikát, melyben a Crimson Glory és a Queensrÿche stílusát idéző kifinomult gitárharmóniák mellett, az Accept kemény hangvételű és döngölős riffeléseire emlékeztető momentumok egyaránt megtalálhatók voltak. A Savatage a korábbi sikertelenség után visszatért eredeti stílusához és munkássága kiemelkedő remekét készítette el "Hall Of The Mountain King" címmel. A rafinált zenei témák sokasága új fejezetet nyitott a banda történetében, dallamosság és durvaság, erő és szenvedély együttes harmóniája tette naggyá ezt a művészi alkotást. Jon Oliva mámorító éneke mellé testvére a gitáros Criss Oliva vérprofi riffeket adagolt, és a komolyzenei elemeket is felvonultató epikus zenemű a US-power metal egyik gyöngyszeme lett. Hasonló kitűnő lemezzel rukkolt ki az Armored Saint is, a "Raising Fear" azonnal megragadó riffjeit és pumpáló energiáját John Bush elsöprő erejű éneke tette felejthetetlenné. A Jag Panzer nem tudta kiadni évek óta készülő második lemezét és ez sajnos a földbe döngölte a zenekart. Új power metal reménységként a Sanctuary tűnt fel, "Refuge Denied" lemeze döbbenetes hangszeres pontossággal előadott pengeéles metalt tartalmazott, Warrel Dane énekes rendkívül magas fekvésű, szinte hisztérikus hangjával kísérve. A tehetséges zenekar lemezének producere nem volt más, mint Dave Mustaine a Megadeth-ből.

A Heavy Metal gőzhenger megállíthatatlanul nyomult tovább.

Értékelés: 
Átlag: 5 (7 szavazat)