1997

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

Eljött az az év, mikor végre minden megváltozott, és újra felvirradt a kemény zenék napja. Pedig előre senki nem sejthette, nem tudhatta, hogy egy kis, projektnek induló svéd zenekarnak a bemutatkozó lemeze lesz az, amelyik ismét divatba hozza a nyolcvanas évek hagyományos heavy metalját. Ez a zenekar a Hammerfall volt, és Glory To The Brave albumuk csak egy szokatlanul erős helloweenes speed/power albumnak tűnt. Azonban pár hónap alatt felkapta az underground, és újra fellángolt a heavy metal világszerte, régi és új zenekarok százai tértek vissza a helyes útra. Egy új generáció újra felfedezte magának a heavy metal erejét és varázsát. A másik zenekar az olasz Rhapsody volt, akik szimfonikus zenével mélyen átitatott malmsteenes metalt játszottak professzionális zenei tudással, és tökéletes dalokkal. A Legendary Tales szintén jókor jelent meg, és még sok lemez követte eme két alapművet, szinte egyszerre érett meg az idő mindenhol egy újabb metal renessaince-ra. A Stratovarius Visions albuma még tökéletesebb lett mint elődje, hihetetlen metal himnuszok sorakoztak rajta. A Gamma Ray sem tért le a végre megtalált helyes útról, és a Sommewhere Out In Space miatt sem kellett szégyenkezniük, csakis a klasszikus Helloween lemezekkel említhető egy lapon. A Symphony X The Divine Wings Of Tragedy albumán keményebbre vette a figurát, de maradt a malmsteeni komplexitás. A régi nagyok is klasszikus korszakuk stílusában próbálkoztak, nem egyszer sikerrel is. A Saxon Unleash The Beast lemeze klasszikus Saxon a nyolcvanas évek szellemében, U.D.O. is újra felbukkant, a Solid-on új bandával de régi stílussal. A Rage End Of All Days lemeze hozta a kívánt minőséget, ugyanezt tette a Scanner is a Ball Of The Damned-en. Bruce Dickinson is végre maga mögött hagyta az alternatívos korszakát, és egy vérbeli metal lemezt készített, az Accident Of Birth fel is kavarta körülötte az állóvizet rendesen. A W.A.S.P. is újjáéledt régi gitárosával, ám a Kill Fuck Die erőltetett modernkedésével nem sikerült túl fényesre. A Dream Theater is elkövette pályafutása mélypontját, a Desmond Child-et is segítségül hívó Falling Into Infinity-t. A Queensrÿche szintén most távolodott legmesszebbre eredeti világától. A grunge lecsengése után mentek egy ilyen téves irányba a Hear In The New Frontier-en. Egy fiatal finn banda, a Nightwish kiadta igéretes debütjét, az Angel Fall First-et, rajta helyenként gothic-ba hajló, virtuóz billentyűkkel telepakolt metallal. Az igazi csemegét azonban az operaénekesnőként is dolgozó Tarja nyújtotta Y. Malmsteen a Facing The Animal-on legjobb formáját nyújtotta, mind dalok, mind hangzás tekintetében. A Judas Priest is megjelentette végre nagylemezét az új énekessel, Ripperrel. A Jugulator úgy lett modern és brutális, hogy megmaradt Judas Priest-nek, és az új srác is kiválóan teljesített. A banda bebizonyította további létjogosultságát.

Az amerikai power metalban az Iced Earth újra felvette első két lemezének legtöbb dalát jelenlegi énekesükkel és hangzásukkal, és egy régi legenda is újjáéledt eredeti stílusában, mégpedig a Jag Panzer. A The Fourth Judgement hamisítatlan power metal a legjobb fajtából. Az Annihilator Remains címmel egy a korábbiaknál is gyengébb albumot adott ki. Némethonban a germán Vicious Rumors cimkét is elnyert Brainstorm adta ki ígéretes bemutatkozó lemezét Hungry címmel. A hard rock stílus továbbra is csipkerózsika álmát aludta, de a brit Ten zenekar The Robe albuma misztikus metallal kevert hard rock lemeze jelezte, van még tartalék a stílusban. A stílusokat keverő Faith No More elkészítette életük egyik legjobb lemezét, a hangzatos című Album Of The Year-t, hogy aztán gyorsan fel is oszoljanak.

A modern metal is megőrizte népszerűségét, a Machine Head második albuma, a The More Things Change némiképp nyitott a modernebb, kornosabb irányba, arcleszakító hangzásukat megfejelni már nem lehetett. A Metallica elkészítette tavalyi lemezének folytatását a megmaradt dalokkal, és némileg súlyosabbá váltak, de ez az összhatáson nem sokat javított. Azért pár klasszikust most is elpotyogtattak. A Megadeth Cryptic Writings lemezén folytatta a korábban megkezdett dallamosabb irányt, nem kis sikert aratva némelyik dalukkal. A thrash zenekarok is ébredezni kezdtek, a Testament egy roppant súlyos albummal, a Demoniccal tért vissza, míg az Exodus is mozgolódni kezdett eredeti felállásával, és egy koncertlemezt is elpotyogtattak. Az Overkill is újra jelentkezett a From The Underground And Below-al, a Forbidden pedig átment modern metalba a Green-en, de sajnos a kiválóan sikerült album most sem lett népszerű, hamarosan fel is oszlottak. Egy régi kanadai thrash legenda, a Razor is mozgolódni kezdett, Decibels albumuk régisulis thrash mű lett. A Voivod Phobos lemeze most is remekül sikerült, és Dave Lombardo Grip Inc. zenekara is megjelentette kiváló új albumát, a Nemesis-t. A német thrash is tovább élt, bár a Kreator Outcast albuma ha súlyosan is, de túl modernkedőre sikerült. A Sodom viszont hozta szokásos minimalista darálását a To Death Do Us Unite-n. A Rammstein Sehnsucht albuma elődjénél is jobb és népszerűbb lett, nemzetközi szinten is sztárrá téve a zenekart. Hiába maradt a német nyelv, valahogy sok embernek bejött az indusztriális elemekkel megtűzdelt menetelős, mechanikus súlyosság. A nu metal tovább erősödött, mint ahogy az várható is volt. A Deftones Around The Fur albuma alapmű a stílusban, akárcsak a debütáló Coal Chamber lemeze. Az új hangzás és stílus bejött a fiatal metalosoknak, így a Limp Bizkit rap metalja is a Three Dollar albumon, illetve a Papa Roach slágeresebb nu metalja az Old Friends From albumán.

A black metal élvezte kiharcolt népszerűségét, számolatlan ontva a lemezeket. A túltermelésben is sikerült a legkiválóbbaknak remek lemezt készíteniük. Az Immortal Blizzard Beasts albuma a kissé gyenge hangzás ellenére is remekül sikerült, követve elődei stílusát, a Dimmu Borgir pedig elkészítette talán a legkommerszebb black metal lemezt, mi addig megjelent, ám a kiváló dalok és hangszerelés, a billentyűkkel alaposan megtámogatott fogós témák egy szélesebb réteget is megfogott, és az áttörésük nem is maradt el. Az Enthrone Darkness Triumphant hallatán persze a true arcok köpködtek, de ez nem vont le a lemez érdemeiből semmit. Az Emperor viszont, miután minden fontos tagja kiszabadult, egyöntetűen elkészítette nemcsak a saját pályafutásuk, hanem az egész black metal színtér legjobb albumát, az Anthems To The Welkin At Dusk-ot. Az album egyszerre fenséges, szélvészgyors, művészi, brutális, sejtelmes és emelkedett. Letarolja az egyszerű lemezhallgatót, és nem hagy kétséget elsősége felől. A Gorgoroth a true, tiszta black metalnál maradt továbbra is, és az ősbathorys témák, hangzás jól is állt nekik, az Under The Sign Of Hell remekül sikerült a maga nemében. Az Enslaved Eld albumán a viking témájú blacket tovább fejlesztette, jellegzetes stílusuk egyre csak jobb lett. A legendás Mayhem is felbukkant ismét egy minialbummal, a Wolf’s Lair Abyss-al. A régi és új tagokat tömörítő banda méltó maradt régi hírnevéhez, egy rendkívül nehezen emészthető tüskés lemezt adtak ki. Az Old Mans Child banda is remekül szerepelt a The Pagan Prosperity-vel, az Ancient viszont A Mad Grandiose Blood Friends-en egy slágeresebb irányba fordult igénytelen dalokkal, az igéretes kezdés után ez visszaesés volt, akárcsak a Rotting Christ fáradt, gothic próbálkozása a Dead Poem albumon. A Borknagar tovább fejlődött a The Olden Domain-on, nehezen kategorizálható stílusokban black metal keveredett progresszív, viking, pszichedelikus, és heavy elemekkel. Akárcsak az Arcturus La Masquerade Infernale albumán, mely tökéletes és klasszikus lett, egy nehezen befogadható, de időtálló alkotás. A Mithotyn formáció pedig szintén pogány, viking témákról énekelt albumain, némileg a zenében is megjelenítve ezt az érzést. Az In The Sign Of The Ravens, és a King Of The Distant Forest remek albumok lettek.

A goth metal vonalon a Tiamat egy merész lépést csinált, A Deeper Kind Of Slumber lemezén egy kevésbé metalos, sokkal inkább pink floydos irányba fordult, sejtelmesen merengős dalokkal, amik azonban a maguk nemében remekül sikerültek, és hihetetlen mélységbe vitték el a hallgatót. A The Gathering Nighttime Birds lemezén folytatta a sikeres utat, és a gothic metal csúcson ez nagyon sikeres is lett. Az In The Woods az Omnio-n egy hatalmasan hömpölygő dalfolyamot adott elő, mely roppant monolitikus, emelkedett és érzelmes lett, teljesen magába szippantva a hallgatót. Igazi klasszikust alkotott a norvég brigád. A Paradise Lost következő húzása, az One Second némileg elektronikusabb, és kicsit depeche mode-os irányba mozdult, de a zseniális banda így is zseniális dalokat készített, elhallgattatva a fanyalgókat. A Crematory Awake lemezén egy kissé slágeresebb, billentyű orientáltabb irányba fordult, és ez roppant jót tett nekik, na meg a népszerűségüknek is. A Lake Of Tears a Crimson Cosmos-on némileg még egyszerűbbre vette a figurát, a dalokkal nem is lett volna gond, viszont a lehetetlenül gyenge hangzás eléggé hazavágta az ígéretes lemezt. A The Blood Divine egy gyengébb albumot adott ki idén Mystica címen, hamarosan fel is oszlottak. Egy holland zenekar is feltűnt az énekesnős vonalon, a Within Temptation, azonban nem ez tette különlegessé az Enter-t, hanem az énekesnő rendkívül szép, elragadó hangja.

A göteborgi dallamos death metal irányzat fő zenekaraként is elkönyvelhető In Flames Whoracle albumán az előző sikeres receptjét definiálta újra, és a siker nem is maradt el az új stílusra rákapott rajongók körében. A másik ász, a Dark Tranquillity a The Mind’s I-on definiálta stílusát, és egy alapművet adtak a világnak. Finnországban feltűnt egy új rendkívüli tehetség, a Children Of Bodom, mely banda a malmsteeni stílusjegyeket kombinálta dallamosabb black témákkal és szintetizátorral, komplex sebességmánia jellemezte a legtöbb dalt egy eddig nem hallott formában. A hagyományos death metal sem halt meg azért. A Six Feet Under Warpath albuma folytatta a rájuk jellemző minimalista death metalt, akárcsak az Unleashed a Warrior-on. Ők ezek után tartottak némi pihenőt. A lengyel Vader is jelentkezett egy kiváló lemezzel, a Black To The Blind-al. A Dismember lemezének címe mindent elmondott: Death Metal. A Deicide Serpent Of The Light albumán elsöprő death mészárlást mutatott be, míg az Obituary csak mímelte a visszakanyarodást az igazi death metal felé a Back From The Dead-on. A Morbid Angel Formulas Fatal To The Flesh albumán az új felállás egy elsöprő erejű művet alkotott, méltót a csapat hírnevéhez. Az Amon Amarth is egyre jobb lemezeket készített, az One Sent From The Golden Hall is egy újabb lépcsőfok volt ezen az úton. A Hypocrisy a zenekaron belüli feszültségek miatt a feloszlás mellett döntött, de még egy végzetszagú, remekül sikerült búcsúlemezt összehoztak The Final Chapter címmel. Az Entombed hosszú hallgatás után folytatta sajátos útját a To Ride, Shoot Straight, and Speak the Truth albumon is, groove-os death metaljuk nagy sikert aratott ezúttal is.

A heavy metal ismételt előretörésével végződött az év, és ez sok reményre adott okot az elkövetkezendő időkre, rengeteg jó zenekar és lemez képét előrevetítve. Sőt az új stílusok részvételével egy minden korábbinál nagyobb metal aranykor képe is felvillanhatott.