1999

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

A bőség zavarával küzdött sok metal műfaj, ám a sok középszerű és még rosszabb lemez között igen sok kiváló alkotás is született. A hagyományos metal lendülete még javában tartott, a nu metal és a black valamint gothic metal mellett ez volt a "fősodor". A Gamma Ray egy poweresebb albumot adott ki, és a Powerplant így is a banda egyik legkiemelkedőbb alkotása lett, egy igazi metalbomba. Az Edguy tavalyi sikere után már ki is hozta a következő lemezt, a Theatre Of Salvation-t. Ez még profibbra, tökéletesebbre sikerült, a kilencvenes évek Helloweenjének is tartották őket, nem véletlenül. Tökéletes power/speed telitalálat. A Saxon Metalhead lemeze folytatta az újjáéledést, még közelebb kerülve valamikori klasszikus metal világukhoz. Y. Malmsteen Alchemy albumán sem bizonytalankodott, hamisítatlan malmsteen metal hallható rajta király dalokkal. A Grave Digger Excalibur albumán elődei dallamos vonalát követte, és a szövegi koncepció is megmaradt. U.D.O. a borzongatóan Accept stílusú Holy lemezével tarolt, komoly és elkötelezett metal művet sikerült összehozniuk. A Rhapsody gitáros Luca Turilli megjelentette szólólemezét, a King Of The Nordic Twilight-et, mely nagyon emlékeztetett az anyabanda zenéjére, csak az énekes volt más. De ebből a fajta muzsikából és igényességből még bőven jöhetett termés. A Primal Fear második Jaws Of Death albumán folytatta stílusát, és a Candlemass is tett egy újabb próbát a From The 13th Sun-al, de hasonló sikertelenséggel. Leif Edlund pihenőre is küldte a csapatot ismét egy időre. A Mercyful Fate 9 című albumukon továbbra is jól megszokott stílusukat nyomták, kár hogy ezek után megint elhallgattak, így King mester inkább szólózenekarát tolta tovább. A W.A.S.P. Helldorado művükön visszatért a korai irányvonalukhoz, mely a legsikeresebb volt, és a Queensrÿche is próbált a grunge jelzőtől megszabadulni a Q2K-n, de ez a feleslegesen modernkedő lemez sem lett túl sikeres. Az Angel Dust sem tétlenkedett, következő lemezük már kint is volt Bleed címmel. A Virgin Steele pedig nagy vállalkozásba fogott, metal operát írtak egy németországi operaház igazgató kérésére. A metal változat első része The House Of Atreus part I. címmel jött ki. A grandiózus mű egy görög tragédiára épült. A Nightwish az Oceanborn-on már teljesen eltávolodott a gothic skatulyától, és billentyűs, szimfonikus metalt toltak Tarja varázslatos operás énekével. Egy régi legenda is új életre kelt, igaz új énekessel, de a Crimson Glory felbukkanása így is nagy szenzációnak számított. És az Astronomica egy nevükhöz méltó grandiózus alkotás lett. A Dream Theater gyorsan helyrehozta legutóbbi baklövését, és a Scenes From A Memory egy tökéletes mű lett, egy reinkarnációs történetet elmesélve, beleszőve egy korábban meg nem jelent, de a rajongók által régtől várt dalt is. Finnországban újabb reménység bukkant fel, a Sonata Arctica a Stratovarius nyomdokain indult el, csak még őrültebb tempóban, tele virtuóz betétekkel. Az Ecliptica album ehhez mérten sikeres is lett. Chuck Schuldiner heavy metal bandája, a Control Denied is megjelentette végre lemezét, a The Fragile Art Of Existence-t. A zene hasonlított a Death-ra, csak az énekes volt más. Komplex és igényes zenéjét utoljára hallhattuk, ekkor már komolyan harcolt súlyos betegségével. A Scorpions-nak sikerült alaposan mellényúlni a modernkedő, elektronikával flörtölő Eye To Eye-n, a banda dicséretes útkeresése sajnos nem hozott sikert. Hard rock szinten a Ten Spellbound albuma szállította az igényességet, misztikus muzsikájuk remekül működött. És a Def Leppard is nagyot alkotott végre megint a sikeres időkre visszautaló Euphoria korongon. A power metalban utolérhetetlen Nevermore egy rendkívül mély, súlyos lemezt hozott össze Dreaming Neon Black címen, tovább tágítva a banda hihetetlen mélységét és tökéletességét. A Metal Church is újjáalakult, ám a Masterpiece nagyon erőtlenre és haloványra sikeredett, nem lett méltó a névhez.

A nu metal berkeiben a Korn ismét egy súlyosabb, nehezebb anyagot készített Issoiues címen. Mögötte a Coal Chamber Chamber Music-ja is sikert aratott, akárcsak a rap-metalban nagy császár Limp Bizkit Significant Other-je. Egy új egyedi csodacsapat is feltűnt, a kilenc tagú és maszkok mögé bújó Slipknot. Debütáló lemezükön rendkívüli frissességgel adták elő a sampler-ekkel, plusz ütősökkel megbolondított, extrém nu metaljukat. A Machine Head modern metal muzsikáját némileg dallamosabbra véve tolta a The Burning Red-en. A Metallica szimfonikus zenekarral együtt adta elő legjobb dalait, meg is jelent S&M címmel, a Megadeth pedig pályafutása legnagyobb baklövését követte el Risk címmel. Próbáltak sikeresek maradni, de a könnyedebb hangvétel nem jött be nekik. Az Anthrax Volume 8 lemezükön újabbkori stílusukat követték, akárcsak az Overkill a Necroshine-n. A Testament egy parádés felállást hozott össze a The Gathering albumra, és a lemez be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, újra nagy sikereket hozott a zenekarnak. A Grip Inc. lemeze, a Solidify is jól sikerült, akárcsak a német Sodom Code Red-je, mely kissé visszakanyarodott a korai thrash-es stílushoz. A Kreator Endorama lemezén már gothic énekdallamokkal is kísérletezett, és ezt az ortodox hívek már nem nézték jó szemmel, az amúgy jól sikerült lemez süket fülekre talált. Sok banda tért vissza, vagy tért magához ebben a stílusban, az Annihilator egy korai felállásában nosztalgiázott a remekbe szabott Citeria For A Black Widow-on, az új életre kelt Agent Steel pedig az Omega Conspiray lemez bődületes dalaiban bizonyította, hogy az új énekessel is ugyanolyanok, vagy még jobbak. A dán Artillery visszatérő thrash korongja, a B.A.C.K. viszont kissé szürkére sikeredett.

Goth metal fronton is jelentek meg kiváló albumok. A My Dying Bride pár tagja kivált, és a megmaradó tagság visszatért a korábbi irányvonalhoz, a The Light At The End Of The World pedig a legdepressziósabb és egyben legjobb művük lett, még hegedű nélkül is. A Katatonia a Tonigh’s Decision-on elődje sikeres stílusát folytatta, a Type O Negative viszont némileg súlyosabbá, sabbathosabbá vált a World Coming Down-on. Az Anathema folytatta megkezdett útját a Judgement-en, a Moonspell is tovább kísérletezett a The Butterfly Effecten, kevés sikerrel. A Sentenced Crimson művén kissé nyitott a HIM féle love metal irányába, a Lake Of Tears pedig egy lazább, ám annál varázslatosabb, őszies hangulatú anyagot hozott össze Forever Autumn címmel. A Tiamat némileg rockosabb és egyszerűbb lett a Skeleton Skeletron-on, nem is lett olyan mély mint az elődei. Az In The Woods ellenben a Strange In Stereo-n szinte kozmikus magaságokba és mélységekbe jutott, egyedi és elgondolkodtató zenéjük most ért a csúcsra. A Paradise Lost hihetetlen stílusváltást csinált, szinte teljesen eltüntették a gitárokat, helyettük depeche mode-os effektek, billentyűk és dallamok kerültek. A hangulat és a minőség azonban még így is megmaradt. Azonban ez mégis keveseknek jött át, és a lemez hatalmasat bukott. A német Crematory dallamos éneket is bevetett az Act Seven-en, finom dallamokkal keverve a primkó németes gothic metalt és a hörgést. A black metal egyik legnagyobb császára, a Satyricon Rebel Extravaganza lemezén egyedi stílusukat új dimenzióba helyezte, hideg és gépies módon szólaltatták meg jellegzetes black hangzásukat. Az Emperor ismét nagyot alkotott a IX. Equilibriumon, rengeteg csemegét kínálva a hallgatónak komplex zenéjükben. A Dimmu Borgir a Spiritual Black Dimension-on kissé brutálisabbra vette a formát, de a jellegzetes, nagy sikert hozó dimmus stílus és kiváló ötletek ugyanúgy a helyükön voltak. A Marduk folytatta megkezdett vér-tűz-halál trilógiáját, és a tavalyi vér után idén a háború következett, Panzer Division Marduk lemezük végig szélvészgyors páncélos támadás. Az Immortal At The Heart Of Winter lemezén némileg lelassult, előtérbe helyezve fagyos fantáziavilágukat. A lemez sikere nem maradt el. A Darkthrone is újjáalakult, és visszatérő Ravishing Grimmes lemezük kiválóan hozta az alapvető black metal jegyeket. A Samael tovább haladt sci-fi jellegű elektronikus black metal kísérlet útján, ám az elektronika már túlságosan előtérbe helyeződött az Eternal-on. A Bal-Sagoth is hozta formáját a Power Cosmic-on, és Vintersorg is remekművet alkotott a Cosmic Genesis-en.

A göteborgi melodic death metal vezető zenekarai közül az In Flames Colony albumán ismét remek muzsikát játszott, néhány modern elem, hangulatos rész bevételével pedig tovább is léptek. A Dark Tranquillity még bátrabban lépett, a Projector-on szinte végig dallamos ének van, hangulatos, középtempós dalokba ágyazva. A dolog mégis igen jól sült el. A nagy felfedezett, a finn Children Of Bodom második Hatebreeder lemezén tovább csiszolta egyéni hangzását, bevéve dallamos gitárharmóniákat, és thrash-es riffeléseket is. Az Opeth Still Life albuma már egy abszolút tökéletes és egyedi progresszív death metal mű lett, egyre szélesebb körben ismertté téve a formációt. Az Amon Amarth The Avenger opusza kőkemény viking death metal volt, a Cannibal Corpse Bloodthirst-je kissé szürkébb lett a korábbi munkáiknál, az Arch Enemy viszont a Burning Bridges-en a tökélyre fejlesztette jellegzetes virtuóz gitárszólókban gazdag, helyenként a Megadeth stílusát is felvillantó komplex death metal irányvonalát. A Hypocrisy is gondolt egyet és visszatért, hasonló című korongjuk az egyik legjobb, legszínesebb alkotásuk lett.

Az évtized nem is záródhatott volna jobban, mint ennyi kiváló metal albumban gazdag évvel. Ez is bizonyította, hogy a műfaj az ezredfordulóra sem veszített kreativitásából és népszerűségéből.