1995

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

Ebben az évben már kezdett javulni a helyzet a metal színtéren, köszönhetően néhány korábbi "nagy" kitűnő szereplésének. A Blind Guardian "Imaginations From The Other Side" című új albumán folytatta a korábbi bombasztikus speed metal őrületet, de újabb dolgokkal is kísérleteztek, a kifinomult hangzásukért Flemming Rasmussen felelt, aki a klasszikus Metallica albumokat is készítette. A Gamma Ray soraiban ismét Kay Hansen állt a mikrofonhoz, és a korai Helloween időket felidéző tökéletes énekével kápráztatta el a rajongókat. Maga a "Land Of The Free" album igazi klasszikus lett, tökéletes dalokkal és hangulattal megáldva, az európai power/speed színtérnek jól jött ez a két csaknem tökéletes album.

De ebben a stílusban még megemlíthető a visszatérő Scanner "Mental Reservation" konceptalbuma, mely szintén remekül sikerült, de a Grave Digger is hatalmas fejlődést mutatott a "Heart of Darkness"-en. Amerikában a Kamelot az "Eternity" című lemezén progresszívkedett, Finnországban a Stratovarius "Fourt Dimension" albuma okozott örömet a dallamos power metal híveinek, Némethonban meg a Rage "Black In Mind" albuma nyűgözte le a heavy/power stílus szerelmeseit. Svédországból a Morgana Lefay a keményebb, thrash és groove elemeket is felmutató power metal sorlemezével adott hírt magáról, az album egyébként a "Sanctified" nevet kapta. Szintén itt a Veni Domine egy kitűnő, haladó gondolkodású doom albumot adott ki "Material Sanctuary" címmel. Amerikában a Symphony X nevű brigád második, "The Damnation Game" névre keresztelt progresszív power korongjával igázta le a hallgatóságot, egy igazi talentumnak számító dalnokkal, Russel Allen-nel villantva. Az Iced Earth is új énekessel Matt Barlow-val, a teljes mélyponton készítette el a "Burnt Offerings" albumot, mely ennek megfelelően kisértetiesen sötét hangzásbeli tónust kapott, és minőségét tekintve az előzőekhez hasonlóan figyelemre méltó alkotás lett. A Savatage "Dead Winter Dead" albuma a megszokott nívóban készült el, angliában pedig a Skyclad leszállította következő, immáron az ötödik folk metal nagylemezét, a "The Silent Whales Of Lunar Sea" nevet kapó népies hatású zeneművet.

A grunge már kezdett letűnni, helyét a kaliforniai vidám punk bandák vették át, mint a Green Day, vagy a The Offspring, netán a Bad Religion. Az igazi nagy rock és metal bandák közül a Black Sabbath lepte meg rajongóit a "Forbidden" lemezzel, ami messze volt az elmúlt évek színvonalától, de az ínséges időkben még így is jól jött. Az AC/DC a "Ballbreaker"-rel rukkolt ki, de a korábbi sikereket már ők sem tudták hozni. Ritchie Blackmore egy lemez erejéig újra összehozta a Rainbow-t, és bár a Stranger In Us All nem sikerült rosszul, nem keltett különösebb feltűnést. Ezek után Blackmore el is fordult a hard rocktól, és feleségével reneszánsz zenéket kezdett el játszani a Blackmore’s Night zenekarral. Malmsteen a Magnum Opus-on hozta a kívánt szintet, de a környezet neki sem kedvezett. A Running Wild Masquerade, a Virgin Steele Marriage Of Heaven and Hell I, és King Diamond régóta készüló The Spider’s Lullaby albuma szintén a klasszikus heavy metal háttérbe szorulása miatt tűnt el nyomtalanul a süllyesztőben. Persze a megmaradt igazi hívek azért bekajálták az albumokat. A nagy csalódás azonban az Iron Maiden új albuma volt az új énekessel, Blaze Bailey-vel. Nemcsak az énekes nem ért fel az előde nyomdokaiba, hanem a hangzás is katasztrofális lett, a dalok azonban most is sütöttek, kár volt ezért a lemezért. A zenekar itt élte mélypontját. A Motörhead se maradt ki a nagyok sorából, Sacrifice lemezükön frissen és keményebben hozták jól megszokott stílusukat, nem kis örömet okozva rajongóiknak. A Saxon is egy becsületes munkát adott ki Dogs Of War címmel, némiképp visszakanyarodva a korai időkhöz.

A black metal diadalmenete tovább tartott, sőt teljesedett egyre jobban ki, a világ minden részén alakultak a jobb-rosszabb bandák, és a már meglévők számtalan projektet hívtak életre, melyekben a stílus határait tolták ki a végletekig. Ebben főleg a skandináv zenészek jeleskedtek. A Darkthrone maradt jellegzetes ősblack stílusánál, bár a Panzerfauston némiképp lassabb, vészjóslóbb pillanatok is helyet kaptak. Az Immortal Battles In The North albumán a tökélyre fejlesztette szélvészgyors stílusát, és a metszően jeges érzést téli fagyos képekkel koronázták meg, nem beszélve a dalszövegekről, melyek egy kitalált fagyott birodalomról szóltak. Az Ulver Kveldssanger albuma tisztán akusztikus folkos lett, az Absu pedig tovább vitte éjfekete amerikai black metalját a The Sun Of Tipharet-en. Az In The Woods egy vikingesebb, tisztább irányba indult el Heart Of The Ages lemezén, nem kevés emelkedett hangulattal. A Dissection második Storm Of The Light’s Bane lemezén a dallamos riffeket vegyítették jellegzetes pusztító, ám mégis végtelenül fogós stílusukkal. Az eredmény nem is maradt el, egy igazi örök klasszikus született. A Bathory tovább rombolta nimbuszát a teljesen felesleges és erőltetett Octagon lemezen, melyen az előző album thrashes, modern metalos stílusát folytatta még nívótlanabb szerzeményekkel.

Ezzel párhuzamosan egy új stílus is kibontotta szárnyait Svédországban, melynek későbbi mindent elsöprő hatását még csak nem is lehetett sejteni. A melodic (dallamos) death metalnak, vagy a sok helyi zenekar miattGothenburg (göteborgi) deathnak is nevezett stílusnak az első igazi klasszikusa az At The Gates Slaughter Of The Soul albuma lett, melyen már minden jellegzetes stílusjegy helyet kapott. A szélvészgyors, energiától duzzadó, újszerű riffelés, a dallamos ikergitár harmóniák, melyek az Iron Maiden-re hajaztak, és a Kreatoros Millére emlékeztető fröcsögő, károgó énekstílus kombinációja hihetetlen lehetőségekkel kecsegtetett. Brutalitás és dallamok, így keverve még nem voltak. Főleg a gitárok hozták a dallamokat, az ének pedig maradt brutális. Az At The Gates létrehozta a stílus definícióját, és aztán villámgyorsan fel is oszlottak. A finn Sentenced Amok albumán szintén roppant egyedien hozta ezt az új stílust, a svéd Dark Tranquillity pedig a The Gallery albumon az At The Gates stílusát fejlesztette tovább, felvillantva tehetségüket.

A gothic metalban vagy doom/death metalban is jelentek meg sorra a kiváló, nemritkán klasszikus albumok, egyre több zenekar érzett rá erre a formálódó stílusra, és találta meg benne az önkifejezési formáját. A My Dying Bride szinte a tökélyre fejlesztette stílusát az Angel And The Dark Riveren. Teljesen eltűnt a hörgés, csak a tiszta ének maradt, még előtérbe helyezve a hegedűt. Hosszú, végtelenül bánatos és lesújtó dalok születtek, de valami ellenállhatatlan varázzsal, vonzással keverve. Az Anathema a régóta várt Pentecost III. minialbumon letudta korai stílusát, hogy aztán a Silent Enigma nagylemezen kísérletezésbe fogjon, melyen már többféle stílust keverve hozták a végtelenül fájdalmas, merengő témákat. A Paradise Lost elkészítette az évtized egyik legfontosabb metal lemezét Draconian Times címmel. Végtelenül felkavaró, jellegzetes gitárjáték, és karakteres ének biztosította a mesésen elbűvölő, egyedi hangulatot. Szavakkal leírhatatlan goth remekmű született! A svéd Lake Of Tears második Headstones lemezén a Paradise Lost stílusát kölcsönvéve alakítgatta sajátját, ami roppant tetszetős és ígéretes volt, szintén eggyel gazdagítva a klasszikusok sorát. Spanyolországban a Moonspell mediterrán ízekkel keverte a stílust Wolfheart lemezén, némi erotikával is fűszerezve. De a black metal sem veszett még ki zenéjükből. A német Crematory egyszerű, de fogós dalaival szintén egyre népszerűbbé vált, hörgős, súlyos stílusukra fogós billentyűstémákat pakoltak Illusions lemezükön. A Therion Lepaca Kliffoth albumán még tökéletesebben keverte a klasszikus zenét a metallal, a szimfonikus részek még nagyobb szerepet kaptak a sötét, misztikus világukban. A holland The Gathering azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy csak énekesnőjük volt, aki nem is akármilyen hangon énekelte a kiváló, varázslatos gothikus tételeket a Mandy Lion albumon. Ezzel szintén egy új hullámot indítottak el. A norvég Theatre Of Tragedy azonban az énekesnős részek mellett hörgéssel is színesítették jellegzetes gótikus metal stílusukat. Az angol Cathedral The Carnival Bizarre lemezükön teljesen a korai Black Sabbath dallamosabb vonalára álltak rá nem is akárhogyan. A klasszikusnak mondható Trouble zenekar Plastic Green Head albumával kissé felkavarta a doom állóvizet, akárcsak az amerikai Kyuss a The Circus Leaves Town albumával, mely a formálódó stoner metal stílus egyik alapköve lett. A sivatagi füves stílus egyre több követőre talált. A Crowbar Time Heal Nothing műve a súlyosabb, modernebb doom vonalat erősítette, míg a Down nevű projectben ismerős, híres zenészek egyesítették erőiket egy kis Black Sabbath-os örömzenélésre. A Pantera énekese szövetkezett itt Crowbar és C.O.C. zenészekkel. A Nola album nem véletlenül hamarosan örök klasszikussá is vált.

A modern metalban a legjobban várt album a Fear Factory Demanufacture-ja volt, és pont olyanra is sikerült, amilyenre beharangozták. Futurisztikus hangulatú, zúzós hangzású szaggatott metal felejthetetlen énektémákkal. Újabb etalon tétetett le. A Meshuggah új lemezén szintén nagyot lépett előre, végtelenül egyedi szaggatott és brutális gitárok, komplex dobképletek keveredtek fúziós szólókkal és végtelenül aggresszív énekkel. A Destroy Erase Improve korong harmadik száma a Soul Burn, különösen jó demonstrációja az új hangzásnak. Itt is valami új stílus kezdett kibontakozni. A Clawfinger folytatta stílusát az Use Your Brainon, Rob Halford pedig elkészítette a második Fight lemezt, de az A Small Deadly Space meg sem közelítette az első album színvonalát. Az egykori Sanctuary énekes új zenekara, a Nevermore folytatta az előd modern power metal stílusát, Warrel Dane hisztérikus, ám egyedi és zseniális énekével. A szólójáték szintén kiemelkedően jó lett. A németek egyik új üdvöskéje, a Rammstein szintén ekkor jelentkezett bemutatkozó Herzeleid lemezével, és az anyanyelv használata, valamint a feszes, menetelős tempó meg is hozta a kívánt sikert.

Némi thrash metal is maradt az évtized közepére. A Kreator újabb felállással tért vissza a klasszikus stílusához modernebb köntösben a Cause For Conflicton, a Slayer pedig egy hardcore feldolgozás albummal, az Undisputed Attitude-el jelentkezett. Régi dobosuk a Grip Inc. zenekarával egy kiváló modern thrash lemezt készített Power Of Inner Strenght címmel. Az Anthrax is elkészítette új korszakának következő lemezét, a Stomp 442-t, de a Sodom sem tűnt el, egy középszerű lemezzel, a Masquerade In Blooddal jelentkezett, míg az Accuser egy modernebb megközelítésű, de nem kevésbé súlyos Taken By The Throattal. A Voivod Negatron albumán mutatta be új énekesét, és vele visszatértek a korábbi súlyosabb irányba.

A death metal sem ment még ki teljesen a divatból, sőt masszívan ott ragadt az undergroundban. A Death egy újabb zseniális progresszív death lemezt készített, melyet már überelni nem igen lehetett. A Symbolic névre hallgat eme csoda. A Morbid Angel Domination albumával tovább haladt komor ösvényén, akárcsak a Deicide az Once Upon The Crossal a sátánista zúzás útján. A Suffocation némileg még komplexebb és letisztultabb lemezt készített Pierced From Within címmel, a Dismember pedig némileg dallamosodott a Massive Killing Capacityn. Az Unleashed Victory albumán minden eddiginél alapvetőbbre és fogósabbra vette stílusát, míg a lengyel Vader csak tökéletesedett a De Profundison. Az angol Benediction megfáradt, és feleslegesen modernkedett a The Dreams You Dreadon. Az ex Cannibal Corpse főhörgős új szupergroupja, az egykori Obituary és Death tagokat is magában foglaló Six Feet Under első lemezén, a The Haunteden minimalista, primkó death metalt nyomatott. A svéd Opeth első Orchid albumán hosszú lélegzetű, progresszív és dallamos elemekkel dúsított számokat játszott.

A dallamos rockzene viszont teljesen a föld alá került, bár a Van Halen Balance albuma még mindig tarolt, de ez nem is csoda, rendkívül jól sikerült. A Dokken visszatérő Dysfunctional albuma viszont kissé túl modernre sikeredett. Az Alice In Chains is kirukkolt végre új, hasonló című albumával, bár a grunge már leáldozott, és az énekes sem tudott kilábalni a drogozásból. Az album azonban még így is nagy visszhangot váltott ki. A Faith No More King For A Day albumán új gitárossal mutatkozott be, ám a lemez így is remekül sikerült.

Rendkívül sok ígéretes zenekarral és formálódó új stílusokkal zárult ez az év, előrevetítve, hogy még korántsem kell temetni a heavy metalt, ugyanis óriási tartalékok vannak benne. A sötét korok után mindig kivirrad újra a nap!

Értékelés: 
Átlag: 4.5 (2 szavazat)