2006

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

A Queensrÿche végre engedve a rajongói nyomásnak elkészítette az Operation Mindcrime második részét, mely ha nem is vehette fel a versenyt az elsővel, azért jóval erősebb lett az elmúlt időszak lemezeinél. A Motörhead hozta a papírformát a Kiss Of Deat korongon, akárcsak a Pretty Maids a Wake Up To The Real World albumon. A Virgin Steele rég hallatott magáról, viszont a Visions Of Eden nem is hiányzott annyira terjengős ötlettelenségével, és az Edguy is feleslegesen indult el hard rockosabb irányba a Rocket Ride-on, az eredmény ezért eléggé felemás lett. Viszont a brit Dragonforce az Inhuman Rampage lemezükön valami elképesztő hiperszónikus sebességgel tolták a speed/power metalt, minden hangszerrel csúcssebességre kapcsolva, és csúcszenészek által előadva. A Rhapsodynak nevet kellett változtatnia valami jogi perpatvar miatt, így lettek Rhapsody Of Fire, és a zenébe is új erőt akartak bevinni, de ehelyett csak szimfonikus lassú számok váltották egymást a Triumph Of Agony-n, alig csillogtatva meg korábbi speed metálos oldalukat. Luca Turilli befejezte sci-fi/szerelem trilógiáját a The Infinite Wonders Of Creation albumán, és a zene most is igen kiválóan sikerült. A Sabaton Attero Dominatus korongján folytatta az előző sikeres receptjét, és a banda valóban egyre ismertebb lett. A Saxon Inner Sanctum albumán némi gregoriános középkori hangulatot is becsempészett veretes fémzenéjébe, pályafutásuk egyik legjobb albumát elkészítve. A Blind Guardian leheletnyit visszafordult korábbi világa felé a Twist In The Myth-en, de maradt progresszivitás is bőven. A Hammerfall Thershold lemezén szemernyit sem változva tolta egyre fáradó metal hangzását, a Rage sem tért le a Speak Of The Dead-en a szimfonikus germán metal útjáról. Az Evergrey tovább lépett megint feljebb a misztikusabb power metal létráján a Monday Mourning Apocalypse-l. Az Iron Maiden pályája legprogresszívebb lemezét adta ki A Matter Of Life And Death címmel, rajta sok hosszan hömpölygő összetett dallal. Az Astral Doors egy kissé szürkébb koronggal jelentkezett, az Astralism-al, kezdett elfogyni a puskapor.

A Voivod Piggy halála után is folytatta, és Katorz néven adta ki következő gyöngyszemét, melyet még a gitáros játszott fel. A The Haunted kísérletezésbe fogott a The Dead Eye-n, a Sepultura pedig koncepció albumot jelentetett meg Dante XXI. Címmel. A Mastodon új lemeze Blood Mountain címmel jött ki, és egy misztikus sztorijú komplex, progresszív mestermű lett, tovább öregbítve a banda hírnevét. A svéd Scar Symmetry Pitch Black Progress korongján hihetetlenül minőségi keverékét játszotta a billentyűs progresszív metal zenéknek, és a modernebb riffelősebb vonalnak, azonnal fülberagadó váltott énekkel. A Trivium metalcore zenével indult, de a korai Metallica egy dallamosabb verziójával folytetták, sokan fel is kapták fejüket a The Crusade-re. A metalcore nagyjai, a Killswitch Engage új albumával még nagyobb mainstream sikereket ért el, az As Daylight Dies fülbemászó dalaival tarolt. Az Unearth sem akart lemaradni, és egy szintén korrekt lemezt dobott piacra III. In The Eyes Of Fire címmel. A Shadows Fall Fallout From The War albuma is felfért a metalcore vezető albumai közé, a Tool pedig újabb lemezével is minőségi célt mutatott fel, bár a 10000 Days már nem volt annyira újító. A Lamb Of God Sacrament korongján tovább szinesítette zenéjét, változatosan riffelős anyag született egyéni megoldásokkal. Nagyon hosszú szünet után ismét aktivizálta magát a nyolcvanas évek kultikus bandája, a Celtic Frost. Visszatérő anyagukkal, a Monotheist című albummal nem is okoztak csalódást, egy végtelenül komor doomos anyagot adtak ki, melynek súlya, mondanivalója szinte agyonnyomja a hallgatót. A Sodom egy korrekt lemezt adott ki saját neve alatt, a Slayer pedig a visszatért Dave Lombardo dobossal készítette el új albumát, természetesen a retro jegyében, és a Christ Illusion hozta is a kívánt szintet, még ha nem is lett egy alapmű. Hollandiában a Legion Of The Damned nevű thrash banda adott ki egy figyelemreméltó albumot Malevolent Rapture címmel. Az időközben Németországba költözött magyar Ektomorf banda ismét kiváló albummal jelentkezett. Az Outcast nevet viselő alkotás a nyolcadik nagylemez volt a sorban, és sokak szerint minden tekintetben az eddigi legjobbnak nevezhető. A brutális thrash/groove dalok mellett akusztikus számok is helyet kaptak az albumon, és a korai korongokra jellemző roma-folk motívumok ismét megjelentek, igaz, most jóval visszafogottam mértékben. A kritikusok egy részének az a véleménye, hogy ez a változás a Nuclear Blast kiadó "ráhatásának" köszönhető, és szerintük ezzel egyedi hangzását veszitette el a zenekar.  A nemzetközi siker ára az volt, hogy beálltak egy nagy "istálló" csordájába, és zenéjük már túl sok Sepultura és Soulfly "áthallást" tartalmaz. A kritikák ellenére a rajongók kitörő örömmel fogadták az új nagylemezt, és biztos, hogy komoly művek megjelenésére számíthatnak az elkövetkező években is.

A Darkthrone újabb kiadványán, a The Cult Is Alive-on némileg punkosabbra vette a figurát, heavy riffekkel fűszerezve a zenét, és a vokalizálásban is nagyobb teret engedtek a fantáziának, persze csak a banda sötét világának keretein belül. A nagy befutó a Keep Of Kalessin lett, Armada lemezükön egy monumentális, epikus, de roppant pörgős, gyors, ugyanakkor komplex zenei világot mutattak be, melynek volt egy sajátos hangulata. A Satyricon Now, Diabolical albumán tovább egyszerűsödött, és bár a jellegzetes témák megmaradtak, mégis nagyban eltávolodtak régebbi világuktól, viszont a népszerűségük szélesebb körben emelkedett. A Gorgoroth mélyebb hangzással, de továbbra is roppant gorombán adta elő szélsőséges black metal zenéjét az Ad Majorem Sathanas Gloriam albumon, a Týr pedig korábbi lemezük sikerén felbuzdulva a Ragnarok korongon is folkos viking metal zenét nyomatott. Az Enslaved Ruun lemeze most is tökéletes progresszív mű lett, a Cradle Of Filth pedig minden eddiginél befogadhatóbb, dallamosabb albumot készített a Thornography-val. A Korpiklaani a Tales Along This Road-on megalkotta tökéletes művét, talpalávaló ütemekkel, és népi hangszerekkel kísért rendkívül vidám, italozós folk metal zenéjük roppant népszerű lett Európa egyes részein.

Az Amorphis egy új énekessel tért vissza az Eclipse-en korábbi folkos világához, és a siker nem is maradt el. A Theatre Of Tragedy pedig szintén egy új énekesnővel kanyarodott vissza sikeresebb stílusukhoz a Storm-on. A My Dying Bride egy tüskésebb, kevésbé összefogott albumot készített a A Line Of Deathless Kings képében, a Solitude Aeturnus pedig nyolc év hallgatás után jelentkezett a kiváló doom zenét rejtő Alone-al. A Katatonia egy nehezebben befogadható, elektronikus effektekkel és szellősebb hangszereléssel szinesített albummal jelentkezett, és bár a The Great Cold Distance egy újító szándékú zenekart mutatott, sokat kellett szokni a lemezt.

Az In Flames némi hátraarcot csinált a Come Clarity-n, és ismét a régebbi vonalat részesítették előnyben, egyesek szerint nem is rosszul. Az Amon Amarth újabb viking death metal művet alkotott a With Oden Our Side címmel, a Vader pedig egy kis dallamos ízt is belevitt az Impressions In Blood albumba, persze a nagyfokú brutalitás megtartásával. Mindezek mellett a death metal fronton az Unleashed, a Dismember, a Suffocation, a Deicide, és a Cannibal Corpse is jelentkezett új lemezzel, rajongóik nagy örömére.

Ebben az évben is számtalan jó lemez jelent meg a metal minden ágában, a két vezető alműfaj pedig mostanra egyértelműen a metalcore és a folk/viking metal lett.

Értékelés: 
Átlag: 5 (1 szavazat)