Power Metal

A power metal (az ismertetőben rövidítve PM), a tradicionális heavy metal, a NWOBHM (New Wave of British Heavy Metal - A Brit Heavy Metal Új Hulláma), a speed metal és a thrash metal műfajok elemeit ötvözi egy karakteres, rendkívül gyors, és irányzattól függően dallamos vagy szimfonikus hatásokkal kombinált hangzásban. A többi metal műfajjal ellentétben általában felemelő és pozitív kisugárzású hangulat jellemzi. A stílus elnevezése a '80-as évek közepén két különböző, de zeneileg mégis kapcsolódó irányzat révén tűnt fel. A műfaj egyik ága Észak-Amerikában alakult ki és a speed/thrash metalhoz hasonló keményebb hangzás jellemezte, a másik ág (ez vált igazán elterjedté és népszerűvé) valamivel később jelent meg Európában (főleg Németországban, Olaszországban és Skandináviában), Latin-Amerikában, valamint Japánban, és ezt az ágat szintén speed metal alapokon, de egy könnyedebb, dallamosabb hangzás, és gyakran billentyűs hangszerek használata tette egyedivé.

Történelem

Származás

A power metal eredete a '70-es évek végéhez, a Rainbow zenekar munkásságáig vezethető vissza. Az ex-Deep Purple gitáros Ritchie Blackmore és az Elf együttes korábbi énekese Ronnie James Dio nevével fémjelzett banda zenei stílusa felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a későbbi metal irányzatok formálódására. Blackmore klasszikuszenéből merítő gitárjátéka -ami komoly szerepet játszott a neoklasszikus metal formálódásában is- és Dio lírai, misztikus és fantasy stílusban íródott dalszövegei fektették le a power metal alapjait. A Rainbow fantasy-orientált, misztikummal átszőtt, középkori, reneszánsz, népi és sci-fi témái, napjainkban is közvetlenül befolyásolják a modern PM bandák dalszövegeit és tematikáját. A Rainbow "Stargazer" számát széles körben az első power metal dalnak tekintik. A '80-as évek elején megszülető NWOBHM irányzat további mintákkal szolgált. Rob Halford (Judas Priest) szinte állandó magas hangú énekstílusa a power metal egyik fő jellemzője lett, de ide sorolható a Glenn Tipton/K. K. Downing (Judas Priest) páros ikergitár-játéka is, ami szintén visszaköszön napjaink PM dalaiban. A másik neves NWOBHM banda az Iron Maiden műveire jellemző epikus, dallamos és érzékeny megszólalást, a Dave Murray/Adrian Smith által szállított himnusz-szerű és mégis könnyed ikergitár futamokat, a lírai hatású power-balladákat* széles körben magukévá tették a power metal mozgalom zenészei. További motivációt jelentett a neoklasszikus metal svéd fenegyereke Yngwie Malmsteen pontos és virtuóz shred gitárjátéka, de fontos tényezőnek számítanak honfitársa Jens Johansson (Stratovarius) billentyűs zenei újításai is, melyek segítségével a neves elődök, pl. John Lord (Deep Purple) Hammond-orgona játékát modernizálva, egy gyors, technikás, és klasszikus billentyűs szólótechnikát dolgozott ki. Mellettük a német Accept, a Running Wild és a Scorpions heavy metal bandák zenei koncepciói is hatást gyakoroltak a PM fejlődésére. A műfaj széles körű ismertséget és népszerűséget az 1984-ben megalakult német Helloween zenekar '87-es "Keeper of the Seven Keys Part I" albuma révén ért el, de olyan együttesek mint a szintén német Blind Guardian és a finn Stratovarius, szintén a mozgalom úttörőinek tekinthetők.

*Power-balladák (Power-ballads)
A power ballada gyűjtőfogalom, az erős érzelmi töltöttségű lírai dalokkal kapcsolatban használatos. Első megjelenése a mainstream-ben a '70-es évekre tehető, szinte bármelyik zenei irányzatban előfordulhat, ebből adódóan nem kapcsolható a PM műfajhoz (az elnevezés hasonlósága csak véletlen!), de általában a rockzenei stílusokhoz köthető. Lassú, ballada-szerű, fájdalmasan gyönyörű előadásmódja jól illik a dalszövegek mondanivalójához, melyekben az elvesztett szerelem és a szerelmi vágyódás gyakori téma. Néhány power ballada példa: Led Zeppelin - "Stairway to Heaven" (1971), Aerosmith - "Dream On" (1973), Nazareth - "Love Hurts" (1975), Scorpions - "Still Loving You" (1984), Whitesnake - "Is This Love" (1987).

Kialakulás

A műfaj észak-amerikai és európai ága egymástól függetlenül fejlődött ki, az amerikai valamivel előbb, a '80-as évek elején, míg európai társa a '80-as évek közepén-végén.

 

 

 

 

 

 


Az Észak-Amerikai power metal egyik kultikus zenekara az 1980-ban összeállt Manowar. A "kigyúrt barbárok" második, 1983-as "Into Glory Ride" albuma ugyanúgy a power metal műfaj alapvetésének tekinthető, mint Európában a Helloween banda "Keeper of the Seven Keys Part I" (1987), és a "Keeper of the Seven Keys Part II" (1988) nagylemezei. Annak ellenére, hogy hazájában Manowar nem tartozik a mainstream zenekarok közé (bár ott is jelentős rajongótábort tudhat magáénak), Dél-Amerikában, Európában, Ausztráliában és Japánban igazi kultusz veszi körül, ennek köszönhetően indulásuk óta több mint 10 millió albumot adtak el, és rendszeresen szerepeltek az amerikai és a nemzetközi toplistákon. Sok kiváló korongjuk közül a 2009-es "Thunder In The Sky" kislemez számunkra is igazi csemege, ugyanis a dupla CD második részén a "Father" (Apa) című dalt 16 különböző nyelven adták elő, köztük magyarul is. (Egyéb nyelvek: angol, bolgár, finn, francia, görög, horvát, japán, lengyel, német, norvég, olasz, portugál, román, spanyol és török.)

"Benne élsz minden kimondott szóban
minden nap minden órájában.
Minden mit teszek,

a részedként teszem!

Apa, egy gondolat, te mindig tudtad,
szavad mi nekem szólt, mind IGAZ volt!"
                                                                          Apa (Manowar)

A később induló európai kollégáik közül a hamburgi Helloween (1984) is komoly kereskedelmi sikereket és szakmai elismerést ért el, albumaik eladási mennyisége bőven meghaladja az 5 millió példányt. Az együttes pályáját viharos tag- és lemezkiadó cserék kísérték, ex-zenésztársaik a Gamma Ray, az Iron Savior, a Masterplan és az Unisonic bandákban gondozták tovább a power metal hajtásait. Albumaik többnyire pozitív kritikai fogadtatásban részesültek, dalaik világszerte szerepeltek a metal toplistákon. Németország mellett Finnország vált az europower másik fellegvárává. A Helloween finn társa a Stratovarius is sok tagcserén és kemény hullámvölgyeken tette túl magát, hihetetlen népszerűségük mindig segítette őket a talpra állásban. Óriási sikereket és 2.5 milliós lemezeladást értek el. Az európai mellett elképesztő nagy "Strato" rajongótábor jött létre például Japánban, ahol második nagylemezük a "Twilight Time" (1992) 5 hónapig volt a TOP 10-ben! A német Blind Guardian, 1984-ben Lucifer's Heritage néven alakult meg Krefeld városában, és ebben az időben még a speed metal műfajban tevékenykedtek. '88 elején változtatták meg nevüket a jelenleg ismertre, ennek oka az volt, hogy a Lucifer's Heritage "kicsit" sátánista beütésű volt, és a pórnép a név alapján túlságosan is a black metal műfajra asszociált. A névváltással együtt zenei stílusuk is fokozatosan átalakult, és '90-es "Tales From The Twilight World" korongjukon már sokkal több dallamos és epikus elem, továbbá kórus kíséret és klasszikus-zenei motívumok jelentek meg, ezek komplikált kompozíciókká álltak össze, kevesebb hangsúlyt fektetve a dalok sebességére. Az ezt követő korongjaik egyre kidolgozottabbak lettek, és szinte állandó elemként jelentek meg a nagyzenekari kíséretek. A staccato* gitárfutamok, a dupla-basszus dobjáték és a kiegészítő kórushangok többszörösen újrakevert végterméke rendkívül dús hangzásban öltött testet, azt a benyomást keltve, hogy egy egész hadsereg zenél és énekel csodálatos harmóniában egyesülve.

*Staccato
Szaggatott előadásmód, a hangok röviden, egymástól élesen elválasztva történő megszólaltatása. (Ellentéte a legato)

1993 szeptemberében a Gamma Ray, a Rage, a Helikon és a Conception, "Melodic Metal Strikes Back" néven koncertkörutat szervezett, és az erről készült "The Power of Metal" dupla-CD, valamint a "Power of Metal" és a "Lust for Live" videók tovább növelték a műfaj ismertségét.

A power metal fejlődésében kulcsszerepet játszó zenészek:

  • Kai Hansen (ex-Helloween, Gamma Ray)
  • Michael Kiske (ex-Helloween)
  • Hansi Kursch (Blind Guardian, Demons & Wizards)
  • Timo Tolkki (ex-Stratovarius, Revolution Renaissance)
  • André Matos (ex-Angra, ex-Shaman)
  • Jon Schaffer (Iced Earth, Demons & Wizards)

A power metal '90-es évekbeli egyre növekvő sikerei részben azzal magyarázhatók, hogy a glam metal földbeállásával együtt megszűnt az a fajta egyensúly, ami az ebben az időben erőre kapó reakciós és extrém metal műfajok (pl. black metal és death metal) sötét és "haláli" témáit ellensúlyozni tudta volna. A békésebb szobarockerek hoppon maradtak, ráadásul a thrash metal csillaga is leáldozóban volt, és a power metal jókor volt jó helyen, hogy ezt az űrt betöltse.

Műfaji jellemzők

A power metal hangzásának alapját az ultragyors tempójú dallamos harmóniák adják, néhány jellemzőjében a speed metal műfajra hasonlít, amit a power metal egyik előfutárának tekintenek. A szónikus sebességű gitár- és dobjáték magas szintű technikai tudást igényel, sokan úgy tartják, ez az egyik legnehezebben játszható műfaj a heavy metal irányzatai között.

 

 

 

 

 

 


Ének

A power metal műfajban az ének szerepe különösen hangsúlyos. Előadásmódját tekintve a többnyire tiszta, magasan kiénekelt hangok jellemzik, amihez mintául szolgálnak Ronnie James Dio, Bruce Dickinson (Iron Maiden), Rob Halford (Judas Priest), Geoff Tate (Queensrÿche), és más heavy metal énekesek technikái. A magas régiókban előadott erőteljes ének komoly felkészültséget igényel, a nevesebb power metal zenekarok énekes-frontemberei kiemelkedő tehetségek. Többségük a tenor hangtartományban ad elő, a csúcspontoknál magasabb regiszterbe átlépve, például Timo Kotipelto (Stratovarius), Michael Kiske (ex-Helloween) és André Matos (ex-Angra), vagy időnként az üvegpoharakat halálra rémítő falzett* technikával mint például Fabio Lione (Rhapsody of Fire), de bariton és basszus előadásmódra is van példa. A középhangú vagy mélyebb, rekedtes vagy akár thrash stílusban nyomuló énekesek közé tartozik Chris Boltendahl (Grave Digger), Kai Hansen (Gamma Ray), Peter "Peavy" Wagner (Rage), Tobias Sammet (Edguy), Joakim Brodén (Sabaton), Jens Carlsson (Persuader/Savage Circus), de időnként sikoltó vagy hörgő énektechnika is hallható például Alexi Laiho (Children of Bodom) és Jari Mäenpää (Wintersun) révén. Gyakori a Freddie Mercury (Queen) előadásmódjára emlékeztető többrétegű énekstílus is, ezt az utat követi Hansi Kürsch (Blind Guardian), Benjamin Sotto (Heavenly), és Tony Turunen (Celesty). A refréneknek központi szerepük van, a dallam és a mondanivaló pontos dramaturgia alapján ezekben csúcsosodik ki, és sokszor a hatást fokozása érdekében, egyre erősödő kórushang készíti elő a refrének katartikus élményét. A power metalban nagyon fontos tényező az együtt éneklés öröme, a koncertek alatt a magával ragadó dallamok és refrének kollektív előadása a hallgatóságnak ugyanolyan fontos, mint a zenekaroknak, akik rendszeresen fel is pörgetik közönségüket az együtt éneklés közös élményével.

*Falzett
A falzett (olaszul: falsetto, 'fals') olyan éneklésmódot jelent, amelyet az úgynevezett fejhangon éneklő férfiak alakítottak ki. A falzett a természetes énekregiszter után következő hang, s a szájüreg felső padlásához ütődve érvényesül, hangfenékül a fej szolgál.

Dalszöveg

A power metal műfaj dalszövegei ugyanolyan változatosak mint a többi metal műfajé, de jóval gyakrabban összpontosítanak a fantázia és a mitológia témáira. Állandó raktárkészlet van a következőkből: Dungeons & Dragons azaz várbörtönök és sárkányok, fegyverzetek és paripák, győzedelmes csaták és diadalok, harcosok és gladiátorok, vámpírok és démonok, varázslók és tündérek, mágia és okkultizmus, bajtársiasság és remény, szerelem és bosszú, izmok és veríték, vér és árulás, személyes küzdelmek és érzelmek, háború és halál, vagy ezek nagy dózisú kombinációi oda-vissza elölről-hátulról. A dalszövegek többnyire örömteliek és pozitív kisugárzásúak, ennek oka, hogy szinte mindig a jó győz, azaz még a vámpíroknak is kiszívják a vérit! Sok power metal banda alapozza koncepcióját a fantasy könyvekre és a nemzeti eposzokra, például a Blind Guardian csapat "Nightfall in Middle-Earth" albumán dolgozta fel J. R. R. Tolkien "The Silmarillion" regényét, vagy a Kamelot brigád az "Epica" és a "The Black Halo" nagylemezén mutatta be Goethe Faust-ját. A nagy történelmi háborúk is számos zenekart megihlettek, ezek a feldolgozások többek között a Sabaton, a Grave Digger és a Hammerfall nevéhez fűződnek. Néhány banda a saját képzelt történeteit önti zenébe, ezek közé tartozik a Rhapsody of Fire együttestől az "Emerald Sword Saga" és a "The Dark Secret Saga", az Iced Earth csapattól a "Something Wicked Saga", vagy az Avantasia albumok, Tobias Sammet (Edguy) német heavy metal énekes és dalszerző projektjei. Néhányan a tipikus metal témákat sem hanyagolják, azaz képbe kerül a vallás vagy a politika is, de az ilyen tárgykörök viszonylag ritkák. (A fantasy érdeklődési kört tükrözik a csodálatos albumborítók is. Klikk a képre!)

Hangszerelés

A power metal basszeros és a ritmusgitárosok általában nagyon gyors tempóban játszanak, de a brutális sebesség mellett az akkordok harmonikus tempója viszonylag lassan cserélődik, többnyire szakaszonként egyszer vagy ritkábban. Azonban a szónikus sebességű és igényes gitárszóló szinte garantált, ami általában hosszabb az egyéb metal műfajokban megszokottnál. Az akkordok lassú változtatása tipikus jellemzője a power metalnak, míg a gyors és hirtelen akkordváltás a tradicionális thrash metal ismérve. Gyakran használnak dúr akkordokat és kör progressziókat, spirális gitárjáték-technikát és szerepbe helyezett riffeket, ezek a megoldások hallhatók például Kai Hansen (Gamma Ray), Michael Weikath (Helloween), Axel Rudi Pell (Axel Rudi Pell zenekar) és Timo Tolkki (korábban Stratovarius, Symfonia) munkáiban. Közös vonás a modern power metalban, hogy a basszusgitár kissé a háttérben marad, inkább csak az akkordok alapját adja, ezt lovagolják meg az önálló/ikergitár futamok. Azonban néhány zenekar továbbra is erőteljesen támaszkodik a basszusgitár játékára, és ezek a színes minták jól hallhatóan eltérnek a ritmusgitár vonulatoktól. Ez a hangzás a Helloween, a Hibria és a Symphony X jellemzője.

A dobmunka a gitárjáték szédítő tempóját követi, a dupla-basszus mintákat gyakran kétlábdob váltott használatával, vagy dupla-basszus pedál alkalmazásával adják elő, így tartható fenn hosszútávon az irtózatos egytizenhatod tempójú hangfolyam, miközben a pergőkön nyomják a második és a negyedik ütemet. Ez a monoton és kissé egysíkú formula igen elterjedt a műfajban, és remekül kiegészíti a ritmusgitár daráló tempóját. Ezt a technikát Ingo Schwichtenberg a Helloween zenekar 1995-ben elhunyt ütőse az elsők között alkalmazta, és ezt a koncepciót követte a power metal színtér rengeteg dobosa is. Ettől eltérően a Blind Guardian és az Iced Earth inkább thrash metal gyors és lökésszerű dupla-basszus dobolási stílusát kedveli, mely a pergők mellett magában foglal három-hat ütést a dupla-lábdobbal. Ezeken kívül időnként a blast-beat "rohamtechnika" is feltűnik, ugyan nem túl gyakori, de nem is ismeretlen.

A power metal zenekarok nagy részénél alapvető hangszer a szintetizátor, ami a dallamban kísérő, és néha szóló szerepet is betölt. A billentyűs hangszerek használatát Jens Johansson újító ötletei tették igazán népszerűvé. Együttese a Stratovarius hangzásában, gyakorlatilag a kezdetektől fontos szerep hárul Johansson és billentyűs hangszereinek képességeire. A hangszer használata zenekaronként változó mértékű, néhol a dallamvonulatot erősíti és teszi igazán teltté, más esetben különböző fúvós vagy egyéb hangszerek hangját imitálja, de lehetőségei a felhasznált effektek és textúrák révén remekül kihasználhatók a műfajban, témától, tartalomtól, hangulattól függően.

A technika tudás és a szédítő tempó, a fülbemászó dallamok és a himnikus témák különleges egyvelege adja a power metal lényegét. Az epikus, időnként himnusz-szerűen szárnyaló, de minden esetben elsöprő erejű zenetornádó különleges, szinte euforikus hangulatot idéz elő a rajongókban, emiatt régebben a "Happy Metal" (azaz "Boldogság Metal vagy "Öröm Metal"), "Flower Metal" (azaz "Virág Metal") vagy a "Flowercore" jelzőket is használták a műfaj elnevezéseként. Szerencsére ezek a hülye kategórianevek napjainkra már jórészt elkoptak. Az biztos, hogy a zenéből áradó erőteljes és életvidám kisugárzás, valamint a sodró slágeres dallamok nem hagyják közömbösen a hallgatókat. Ráadásul a különösen epikus és bombasztikus hangzás átütő erejét háttérvokállal, a refréneknél kórusválaszokkal, és időnként nagyzenekari betétekkel fokozzák.

A lelkes csataindulókat hallgatva az ember legszívesebben harci bárdot és kardot ragadna, hogy aztán berontva a Tesco-ba, rémisztő üvöltés kíséretében lehentelje az engedményes tejre és akciós parizerre nem méltókat. Az eseményeket videoklip formájában is közzé lehetne tenni, "Gazdaságos belezde" címmel!

Regionális eltérések

Észak-Amerikai power metal

Az észak-amerikai power metal (hivatalos rövidítése USPM), a '80-as évek elején indult útjára. Inspirációt elsősorban a tradicionális metal és a NWOBHM műfajokból szerzett, és bár nagyon közel áll ezekhez a gyökerekhez, többnyire gyorsabb és energikusabb a hagyományos heavy metal stílusnál. Zenei megközelítésben sokkal riff-központúbb mint későbbi európai megfelelője, kevésbé dallamos, a hangszeres felállásból a billentyűs többnyire hiányzik, és időnként nagyobb hangsúlyt fektet a kidolgozott gitárhangzásra, mint a thrash metal. Az USPM is nevezetes a széles és magas (de nem univerzális) hangtartományú "operai" énekről, ezt az örökséget a felemelkedő európai power metal bandák is tovább vitték. A műfaj első képviselői közé tartozik a Manilla Road (1977), a Manowar (1980), a Virgin Steele (1981), a Helstar (1981), a Metal Church (1980), a Vicious Rumors (1980) és a Jag Panzer (1981). Ezeken túlmenően a progresszív metal színtéren tevékenykedő Queensrÿche (1981), Crimson Glory (1982), Savatage (1983 1979-1983 között Avatar néven), Fates Warning (1984), de még az epikus doom műfajban régóta nyomuló Cirith Ungol (1972) is fogékony volt a poweres hangzásra, ennek megfelelően a felsorolt csapatok munkáiban rendre megjelentek az új zenei műfaj elemei. Az irányzat népszerűségének növekedésével egymás után tűntek fel a USPM brigádok, így alakult meg később a Sacred Oath (1984), az Iced Earth (1985), a Sanctuary (1985), az Omen (nem a magyar! - 1983), az Axemaster (1985), a Kamelot (1991), a Cage (1992), a Symphony X (1994), a Pharaoh (1997), a Demons & Wizards (1997), a Theocracy (2002) és a Dark Empire (2004). A kiváló zenészek és a remek dalok ellenére a műfajnak nem sikerült nagyobb áttörést elérnie, ráadásul a '90-es évek elején az addig elért kevéske népszerűség is drasztikusan visszaesett. A színtér az ezredforduló után valamelyest erőre kapott, de a műfaj Észak-Amerikában azóta is szinte teljesen ismeretlen, gyakorlatilag undergorund státuszban működik. Bezzeg nálunk Jurópban szánt és vet!

Európai power metal

Az európai változat sokkal dallamosabb megközelítésű, családfája speed metal és NWOBHM ősökhöz vezethető vissza.

A műfaj első európai jegyei az 1976-ban megalakult német Accept banda "Breaker" (1981) és "Restless and Wild" (1982) című nagylemezein fedezhetők fel, az általuk bemutatott új stílus a Judas Priest-szerű riffeken, az AC/DC stílusú vokálon, és a német nép- és komolyzenéből vett elemeken alapult. Az eposzi, győzedelmes és fogós dallamok mind a gitár-, mind az énektémákra jellemzőek voltak, a gitárszólók hosszabbá és technikássabbá váltak, miközben a zenészek folyamatosan fenntartották a szokatlanul gyors alaptempót. Sokan a "Breaker" és a "Fast as a Shark" című Accept dalokat tartják az első európai speed/power metal műveknek, ennek ellenére az általános jellemvonásaik miatt, inkább a heavy/speed metal kategóriába sorolják a bandát.

Az europower felemelkedése a '80-as évek közepére-végre tehető, köszönhetően a német Helloween (1983) és a Blind Guardian (1986), valamint a finn Stratovarius (1984) elindulásának. Mindhárom zenekar a stílus úttörőjének számít, de zeneiségük különbözősége miatt más-más módon bábáskodtak a műfaj megszületésénél, és eltérő stíluselemekkel segítették elő az új irányzat világra jöttét. A Helloween és később a Gamma Ray (1989 - csak korai munkáiban!) palm-muting technikával némított fürge speed metal riffjeihez jól illett az erőteljes tiszta ének, a számokban nagy hangsúlyt fektettek a dallamosságra és a felemelő, pozitív témájú dalszövegekre. A Stratovarius továbbfejlesztette és erősítette ezt a dallamos irányt azzal, hogy látványosan fókuszált a billentyűs hangszerek használatára. A Blind Guardian az ének- és gitárhangok utólagos újrakeverésével tette komolyabbá, epikusabbá a hatást. Érdekesség, hogy Európa egyik legelső heavy/power metal zenekara Portugáliában már 1981-ben megalakult. Ez a csapat Mac Zac néven működött, és csak '85-ben változtatták nevüket Tarantula-ra, majd '87-ben jelent meg névadó bemutatkozó albumuk. Hazájukban nagyon komoly sikereket értek el, de a nemzetközi porondra nem igazán tudtak kitörni, pedig azóta is számtalan kiváló zeneanyaggal lepték meg a hallgatóságot. Az évtized második felére a szimfonikus és a neoklaszikus zenei elemek alkalmazása is igen elterjedt, ezt az utat követi többek között az itáliai Rhapsody of Fire (1995 - korábban egyszerűen Rhapsody), a Dark Horizon (1996) és a Thy Majestie (1998), a svéd Dragonland (1999), a német Avantasia (2000), a finn Nightwish (1996), és a francia Fairyland (2003). A svéd Hammerfall (1993) a power metal "egyszerűsített" változatot favorizálja, ezzel közelebb kerülve a hagyományos heavy metal jellemzőihez. A PM műfaj rövid időn belül egész Európában elterjedt, folyamatosan fejlődött és formálódott, magába olvasztva progresszív és regionális népzenei hatásokat is, például a folk jegyek teszik egyedivé az olasz Elvenking (1997), a SpellBlast (1999), a svéd Falconer (1999), és a dán Wuthering Heights (1997) zenéjét. Az európai power metal színtér indulása kedvező fogadtatásra lelt, a rajongótábor lelkesen üdvözölte az új bandák színre lépését, és a mozgalom rövidesen jobbnál jobb zenekarokkal büszkélkedhetett. Közéjük tartozik a spanyol Dark Moor (1993), a finn Celesty (1998), a Sonata Arctica (1999) és a Thunderstone (2000), a német At Vance (1998), a Primal Fear (1997), a Masterplan (2001), a Paragon (1990), a Rebellion (2001), a Mystic Prophecy (2000), az Edguy (1992) és az Iron Savior (1996), a svéd Narnia (1996) és a Sabaton (1999), valamint a brit DragonForce (2001), kinek 2006-os "Inhuman Rampage" albumáról a "Through the Fire and Flames" nóta rengeteg videojátékban feltűnt, például a Guitar Hero III: Legends of Rock játékban az egyik legnehezebben eljátszható számként szerepelt a profi szintig teljesítő játékosok étlapján.

 

 

 

 

 

 


Európa nemzeteinek sokszínűsége és a regionális eltérések miatt, minden országban fellelhető eltérés az alap power metal stílustól, és a különbözőségek közül néhány jelentőssé vált:

Németország: A német, vagy más néven "teuton power metal" általában a súlyosabb hangzást részesíti előnyben, kevésbé kapnak szerepet a billentyűs hangszerek, és általánosságban is több közös jellemzőjében kötődik a tradicionális heavy metalhoz.

Olaszország: Az olasz power metal zenekarok dalai számos közös jellemzőben egyeznek meg, ezek közül a klasszikus vagy progresszív dalszerzés, a fantasy dalszövegek, a magas hangú ének, és a gyors tempó dominálnak leginkább.

Svédország: A svéd verzió egyfajta keveréke az előző kettőnek. Általában keményebb, de kevésbé sebesség-orientált mint az olasz, és nem is olyan súlyos mint a német.

Finnország: A finn irányzatban -köszönhetően a Stratovarius befolyásának-, kulcsszerepet játszanak a billentyűs hangszerek, jóval dallamosabb és lágyabb mint a német vagy a svéd variáns.

Természetesen az öreg kontinens más országaiban is jelentős számú PM zenekar tevékenykedik, számos fantasztikus albummal látva el a power metal színteret, például Spanyolországban a Phoenix Rising és a Darksun, Franciaországban a Heavenly, az Eternal Flight és a DarkTribe, Belgiumban az Iron Mask, a Magic Kingdom és a The Guardian, Oroszországban a Catharsis, az Arida Vortex és a Троя, Ukrajnában a Conquest, Görögországban a Firewind, az Event Horizon X és a Sarissa, vagy hazánkban a Wisdom, az Ego, a Chronology, a Cross Borns, a Tűzmadár és a Demonlord. A végtelenségig lehetne sorolni a power-, vagy a power/heavy bandák neveit, így is biztosan kimaradna rengeteg neves brigád, ezért csak annyival folytatom, hogy "stb.".

Manapság az európai/amerikai power metal fogalom inkább a hangzást jellemzi és nem a zene származását, mivel már jó ideje az Egyesült Államokban is játszanak európai stílusú power metalt (pl. Kamelot vagy a Virgin Steele) és fordítva, Európában is felhasználják az agresszívabb amerikai jellemvonásokat (pl. Brainstorm).

Dél-Amerikai és Japán power metal

Dél-Amerikában (elsősorban Argentína, Brazília és Mexikó) és Japánban a dallamosabb európai stílus terjedt el, és a műfaj népszerűsége napjainkban is töretlen. A brazil zenekarok közül az Angra (1991), a Wizards (1992), a Hibria (1996), a Shaman (2000), a SoulSpell project (2004) és André Matos (az Angra volt énekese) albumai váltak nemzetközileg elismerté, míg Argentínából például a Jezabel (1993) jutott ki a nemzetközi porondra. (Az Argentin és mexikói bandákról fogalmam sincs! Disculpa!) A latin bandák egy része (Pl.: Toccata Magna, Aztra, Soul of Honour), erőteljes folklór motívumokkal ötvözi zenéjét, és dalszövegeikben gyakoriak a maja, az inka, és az azték kultúrhagyaték részét képező mesék és mondák.

A japán közönség mindig is nyitott volt a metal zene klasszikus megközelítésére, ezért a szigetországban működő PM zenekarok művei erőteljes neoklasszikus metal elemekkel tarkítottak. A nemzetközileg is elismert zenekarok között szerepel az X Japan (1982), a Mastermind (1995), a Concerto Moon (1996), a Lightning (2004) és a Galneryus (2001). A honi együttesek mellett az európai PM népszerűsége is óriási a szigetországban, olyan zenekarok mint az Attack, a Sonata Arctica, a Heavens Gate, a Gamma Ray, a Stratovarius, a Blind Guardian vagy Dark Moor Japánban nagyobb rajongótábort tudhat magáénak mint hazájában.

Hogy a regionális eltérésekből adódó zenei különbségek azért ne legyenek ennyire egyszerűen emészthetőek, fontos tudni, hogy a többi metal műfajhoz hasonlóan a power metal evolúciója során is kialakultak kereszteződések, és ezekből újabb al-alműfajok jöttek létre. Az egyezőségek és különbözőségek tisztázása érdekében, a power metal műfaj különböző irányzatait akkurátus emberkék új kategórianevek alá sorolták. (Kezd egy kicsit sok(k) lenni az ismétlés, ezért már csak öt zenekari példát bátorkodtam a kategóriákhoz mellékelni. Kitartás, lassan vége! Essünk neki!)

Traditional Power Metal (Hagyományos, vagy tradicionális power metal)
Ez a kategórianév tulajdonképpen a súlyosabb hangzású amerikai "ős" power metal műfajt jelenti, amiben a speed/thrash elemek adják a hangzás alapját. (Érdemes megjegyezni, hogy a Helloween '85-ös "Walls of Jericho" albuma még ezekkel a jellemzőkkel készült.) A zenekari
felállás általában megegyezik az alap heavy metal bandákra jellemzővel, a billentyűs hangszerek használata nagyon ritka. Zenekari példák: Predator, Attacker, Powergod, Helstar, Liege Lord.

Melodic Power Metal (Dallamos power metal)
Nevéből adódóan természetesen a Helloween, Blind Guardian, Stratovarius elődöktől származó dallamos európai-stílusú irányzatot jelenti. A korábban ismertetett stílusjegyektől némiképp eltérő hangzású a 2001-ben elindult londoni DragonForce. Ők a dallamosság mellett a jelentősen megemelt bmp számú (bpm = Beats Per Minute – percenkénti leütésszám) ütemet kedvelik, ezzel egyedülálló és összetéveszthetetlen hangzást hozva létre. Néha úgy érződik, mintha nótáik a death metal/grindcore-os blast beat technikájú "dobtornádóval" lennének kísérve. Zenekari példák: Dreamtale, Mob Rules, Thunder and Lightning, Black Majesty, Biss, Power Quest.

Epic Power Metal (Epikus power metal)
A power metal név elé biggyesztett "epic" jelző pontosan annyit jelent mint az egyéb metal műfajokban (pl. epic black metal, epic heavy metal, epic doom metal stb.), azaz elsősorban az epikus témájú költői dalszövegek használatát, másodsorban a fennkölt, időnként bombasztikus hangzást. Alapvető a billentyűs hangszerek használata, és időnként a nagyzenekari kíséret. Zenekari példák: Celesty, Forgotten Tales, Sacred Blood, Dragonia, Freedom Call.

Extreme Power Metal (Extrém power metal)
Erőteljes extrém metal hatásokkal megspékelt PM. A gyors tempó, és a technikai kihívást jelentő riffek és szólók mellett hörgő ének, és a "sötétebb" zenei tónusú black/death metal elemek használata jellemzi. Az ide sorolt zenekarok gyakran a melodic death metal műfajba is beletartoznak, ezért a kategória létjogosultsága eléggé kérdéses, egyesek szerint ilyen power metal kör nincs is. Zenekari példák: Amaranthe, Children of Bodom, Star Insight, Nefarious, Skyfire.

Progressive Power Metal (Progresszív power metal)
Az ebbe a kategóriába tartozó "haladó" zenekarok, bizonyos dolgokban szakítottak az alap power metal konvenciókkal, gyakran használnak tört és váltakozó ütemet, folyamatos szinkópálást és állandóan cserélődő tempót, ezek mellett komplikáltabb és komplexebb szólókat. A zenészek meglehetősen agresszív és dinamikus stílusban játszanak, folyamatosan feszegetve a műfaj zenei és technikai korlátait. Zenekari példák: Vision Divine, Neverland, Circle II Circle, Wuthering Heights, Symphony X.

Symphonic Power Metal (Szimfonikus power metal)
A műfajon belüli szimfonikus kategória legfőbb ismérve a klasszikus- vagy komolyzenei hangzás, amit nagy létszámú kórussal, nagyzenekari kísérettel, és színvonalas stúdiómunkákkal tesznek átütővé. A dallamot vonós-, fúvós- és ütős hangszerek kísérik, varázslatos hangszőnyeggé egyesülve a hagyományos PM
hangszerek hangjával. A teátrális, szinte filmzenei hatást, gyakran billentyűs hangszerek, pl. szintetizátorok segítségével hozzák létre, nem feltétlenül áll mögötte valós nagyzenekar, de az ellenkezőjére is van példa. A Rhapsody of Fire vagy a Nightwish gyakorta dolgozik együtt szimfonikus zenekarokkal, például a Nightwish "Nemo" című albumának felvételén ugyanaz a szimfonikus nagyzenekar működött közre, amelyik a "Gyűrűk ura" trilógia filmzenéjét is készítette. Míg korábban szövegtémái miatt a Rhapsody of Fire az epic kategóriába tartozott, mára zeneileg inkább a szimfonikus power metal besorolásba passzol. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak Tobias Sammet Avantasia projektjei (pl: The Metal Opera I-II. rész (1999-2002), Lost In Space (2006-2007), The Wicked Symphony & Angel of Babylon (2009) stb.), vagy a Sascha Paeth, Michael "Miro" Rodenberg és Amanda Somerville nevével fémjelzett Aina supergroup 2003-as "Days of Rising Doom" metal operája is. A műfaj magasztos és lelkesítő hangzásának renoméja évről-évre emelkedik, ennek következményeként az irányzat együtteseinek száma is szép számmal gyarapodik. Zenekari példák: Dragonland, Pathfinder, Edenbridge, Fairyland, Visions of Atlantis.

 

 

 

 

 

 


Ha valaki eljutott eddig az ismertető olvasásában az azt jelenti, hogy nem vette el a kedvét a zenekarok/alműfajok hosszúra sikerült ismétlődő felsorolása. Talán jobban képbe került a műfajjal kapcsolatban, de az sem kizárt, hogy végképp elveszett az információözönben, és az alstílusok részletezésében. Véleményem szerint ez a rengeteg kategória csak vitákra ad okot a rajongók körében, ráadásul az elmúlt években a heavy metal jellemzői is erős power hatásokkal egészültek ki, ennek következményeként a heavy/power osztályozás is igen gyakori. A helyzetet bonyolítja, hogy időnként egyéb PM elnevezések (pl. skandináv power metal) is feltűnnek, és bár az ember sejti melyik kategóriához tartozhat, mégis úgy érzi, valami tudatmódosító szert keverhettek a sörébe. Én se szeretnék senkit összezavarni (főleg magamat nem!), ezért a következő sorokat csak félve írom le:

A 2002-ben Amerikában megalakult világhírű Theocracy zenekar, "Epic Progressive Power Metal"-t játszik!!! Nnneeeee!!! Most már tényleg vége...

Személy szerint kb. 15 éve találkoztam először a power metallal. (Uramisten! Mi ez?) A megszokott jó kis heavy, thrash és death hangzás után elég lesújtó véleménnyel voltam erről a "dedós nyálmetálról". Iszonyú szokatlan volt. A tempó ok, a dallamosság ugyan furcsa de elviselhető, de mit rikoltoznak ezek? Nem operában vagyunk wazze! Úgyhogy a Helloween híres-neves Keeper of the Seven Keys Part I. albumának demóját, kb. negyed óra szenvedés után laza mozdulattal töröltem. Csak évekkel később próbálkoztam újra a stílussal, mondanom sem kell teljesen megváltozott a véleményem, és azóta a Keeper of the Seven Keys Part I-II. gyűjteményem féltett darabjai lettek. Az évek során sokat fejlődött a műfaj, rengeteg egyéb motívum (szimfonikus, operai, progresszív, extrém, folk stb.) jelent meg a hangzásban, tovább növelve a zene sokszínűségét. A technikai részek kidolgozottsága, precizitása és sebessége a mai napig ámulatba ejt. Kellemes időtöltés a nevesebb zenekarok műveit hallgatni, totál fel tudja dobni az embert, ezért azt kell, hogy mondjam: Király ez a Pova-Metal! Tényleg felemelő és boldogságos hangulatot áraszt! Állítom ezt annak ellenére, hogy tuti vannak olyanok, akik a zenéből áradó tesztoszteron-fröccstől felerősödve és hőssé átlényegülve, "Hess innen hétfejű!" csatakiáltással fejelik le a gonosz szomszéd nénit...

Értékelés: 
Átlag: 5 (30 szavazat)