Speed Metal

A speed metal, a heavy metal egyik alműfaja a '70-es évek végén és a '80-as évek elején alakult ki. Eredete a hagyományos heavy metal, a NWOBHM (New Wave of British Heavy Metal - a Brit Heavy Metal Új Hulláma), és részben a hardcore punk műfaji ősökhöz vezethető vissza. Az elődök zenei jellemzőit felhasználva és átalakítva tett szert önálló karakterre, létrehozva egy rendkívül gyors, érdes hangzású, és technikailag igényes új metal műfajt.

Történelem

Származás
A speed metal eredetét nehéz pontosan behatárolni. Egy-egy dal erejéig már az '70-es években is történtek kísérletek a tempó jelentős növelésére olyan együttesektől, mint a Deep Purple (Fireball - Fireball album 1971, Highway Star - Machine Head album 1972), a Led Zeppelin (Communication Breakdown - Led Zeppelin album 1969), vagy a Queen (Stone Cold Crazy - Sheer Heart Attack album 1974). Robb Reiner a kanadai Anvil brigád dobosa azt mondta, hogy számára a Deep Purple "Highway Star" műve testesíti meg a a legkorábbi speed metal mintát. A "Stone Cold Crazy" a Queen-től a rock & roll műfaj egyik leggyorsabb ütemű nótája volt, emellett a leggyorsabb amit a Queen valaha is játszott. Brian May szaggatott gitárriffjeihez és Roger Taylor légkalapács dobjátékához hasonló, csak a későbbi metal stílusokban jelentek meg (Például a Metallica műveiben).

A "Speed Metal" elnevezés egyik első használatára a '70-es évek végén került sor a Los Angeles-i K.R.O.Q. rádió műsorában. A show házigazdája Ann Boleyn volt, és műsorában (Speed Metal at Midnight - Speed Metal éjfélkor) a Judas Priest, a Deep Purple, a Rush stb. gyorsabb ütemű számait játszotta. (Bizonyos források arra utalnak, hogy a Speed Metal kategórianév egyértelműen a műsorvezető hölgytől származik, de erre semmiféle megdönthetetlen bizonyítékot nem találtam. Egy dolog biztos, ez a Boleyn Annuska nem azonos azzal, aki VIII. Henrik második feleségeként lett fejtelenítve!)

Fejlesztés
A '70-es évek végén és '80-as évek elején a heavy metal hangzása egyre keményebb, gyorsabb és vadabb lett, a változás úttörői között élen járt a brit Judas Priest (1969), a Motörhead (1975), és a Venom (1979), az amerikai Riot (1975), a kanadai Exciter (1978) és az Anvil (1981) zenekar. Az 1975-ben összeállt brit Motörhead 1977-ben adta ki -a speed metal kialakulása szempontjából alapmintául szolgáló- bemutatkozó albumát. Bár Ian "Lemmy" Kilmister, a banda frontembere zenéjüket inkább zajos rock'n'roll-nak nevezi, dalaikban rendszeresen feltűntek azok a brutálisan gyors riffek, amelyek a speed metal alapjellemzőjévé váltak. Ezek a dalok egyértelműen hozzájárultak a speed metal '80-as évekbeli robbanásához. A Motörhead primitív speed metal elemekkel színesítette zenéje egyedi hangzását, és ezek az új jegyek az "Overkill" (1979), a "Bomber" (1979), az "On Parole" (1979), és az "Ace of Spades" (1980) albumon meghatározó szerephez jutottak. Az "Overkill" korong címadó dala az egyik első példája annak a stabil és gyors dupla-basszus technikának, ami később számos metal műfajban vált általánossá. Lemmy és csapata a mai napig igazi metal legenda, műveikből az egész metal tábor merített ihletet. Hasonló kulcsfontosságú csapat a Birmingham-i Judas Priest. Annak ellenére, hogy a Judas Priest "Painkiller" (1990) nagylemeze lett talán a leginkább speed-es, sok korábbi dalukban volt felfedezhető a speed metal hatása, például az 1978-as "Stained Class" korong nyitódala az "Exciter" tipikus mintája a speed-es előadásmódnak. Az adrenalinnal átitatott harsány és villámgyors nóták különösen népszerűek voltak, lelkes fogattatásuk miatt az új mozgalom térhódítása megállíthatatlan volt, a jelenség szinte önmagát gerjesztette. Az Ottawa-i Exciter is erre az útra lépett és "World War III" (1981) című demólemezük címadó dala, a következő évben kiadott "Samplers U.S. Metal Vol. II" válogatásalbumon is megjelent. Első teljes értékű nagylemezük a '83-as "Heavy Metal Maniac" a speed metal műfaj egyik alapköve lett. A Toronto-i Anvil, a "Metal On Metal" (1982) és a "Forged In Fire" (1983) című hangzóanyagain még túlnyomórészt ebbe a stílusba passzoló darabokat mutatott be, de későbbi műveikben inkább a heavy/power metal vonalat erősítették.

Egyre több új zenekar jelent meg a színen, a NWOBHM mozgalom szárnyalt ebben az időben, és sok banda emelt át ötleteket a speed metal világából. Az elsöprő lendület és a sebességláz nem kevés heavy metal/NWOBHM zenekart kapott el, közéjük sorolható a Raven (1974), a Jaguar (1979), a Blitzkrieg (1980), és a Satan (1979), de még az Iron Maiden (1975) is adott ki a speed metal ihletésű dalokat, az "Aces High" és az "Invaders" jó példák erre.

Az új irányvonal szövevényes dalstruktúrákat és viharos gitárriffeket hozott, a zene őrületes tempója és fiatalos hangzása sokakat meghódított, így rövid időn belül az underground heavy metal legnépszerűbb formájává vált. A zenészek elkerülték a dallamtöréseket és ütemváltásokat, technikailag magas színvonalú előadásmódjuk pontos és tiszta volt. Ebben az értelemben a speed metal mindig hű maradt az alap heavy metal gyökerekhez. Annak ellenére, hogy a speed metal mint önálló stílus csak rövid ideig volt életképes, a heavy metal műfaj katalizátoraként óriási ösztönzést jelentett a metal színtér számára. Az energiabombaként robbanó felfokozott ütemű daljáték és az ehhez kifejlesztett pengetési technikák új távlatokat nyitottak meg, elősegítve további metal műfajok kialakulását. Jó pár metal irányzat (pl. thrash és power, közvetetten a későbbi black, death és grindcore) eredettörténete vezethető vissza hatásaira, gyakorlatilag a thrash metal és a power metal közvetlen zenei ősének tekinthető.

Európában a német Accept (1976) zenekar használta fel legelőször a speed metal elemeit, ami nem volt meglepő, mivel abban az időben ők játszották a leggyorsabb heavy metalt. A '82-es "Restless and Wild" nagylemezük remek fogadtatásra talált, és a "Fast As A Shark" nyitódalt az első európai speed/power metal műnek tartják. A nyomukban megjelenő többi német csapat, például a Helloween (1983), a Rage (1986), a Running Wild (1979), a Grave Digger (1980), és a Paradox (1986) hozták létre aztán a német speed metal vonalat, amiből aztán az európai power metal kifejlődött.

Amerikában az ismeretlen újonc Metallica (1981) őrjöngő sebességű "Hit The Lights" száma felkerült a "Metal Massacre (1982) válogatásalbumra, és a tempóőrület járványként terjedt tovább a metal színtéren. Az Anthrax (1981), a Megadeth (1983), a Slayer (1981), az Exodus (1979), az Agent Steel (1984), a Hallows Eve (1983), az Overkill (1980) stb. ontották a gyors dalokat, azonban zeneiségükben már eltértek a speed metal alapjellemzőitől, a hangzás gyorsan irányt váltott, megalapozva egy új metal műfaj, a thrash eljövetelét.

Műfaji jellemzők

A speed metal egy rendkívül gyors, nagy hangszeres tudást igénylő műfaj, a szélvész gitárriffek feszesek, pengeélesen és tisztán szólnak, a szólók nyakatekertek és technikásak. Az énekhang mindig tiszta, és többnyire a magas régiókban előadott. A kezdetekkor nem volt ritka a cérnahangon, visszhangosítva hallható vokál sem, ami a korai thrash dalokban is sűrűn előfordult. (Szerencsére ez a thrash metalban hangos kiabálássá/üvöltéssé módosult, mert vékony hangú rikoltozás baromi idegesítő volt!) A dobjáték nem túl mély dinamikájú, inkább kopogó hatású, de elképesztően pörgős. Előadásmódja módosult dinamikával, napjaink power metal számaiban köszön vissza. A dalokban a tempó érzetének növeléséhez alapvető fontosságú a double-time^* technika használata, melynek bevezetése fontos mérföldkő volt a metalzenék történetében. A módszer alkalmazása a kanadai Exciter és a német Accept munkáiban is rendre feltűnt, tovább erősítve a zene sebességének érzetét. A "Fast as a Shark" nóta is a sebes ritmikájú double-time szisztémára építve gyorsította fel a dal 140bpm-es ütemét. Mike Portnoy, a progresszív metal Dream Theater csapat korábbi dobosa úgy véli, abban az időben ez a dal minden bizonnyal a leggyorsabb művek egyike volt.

^*Double-time (feel)
A "double-time" technika tulajdonképpen ritmikai többidejűséget jelent. Lényege, hogy a zenekar szólósa vagy egyik szekciója az eredetihez, illetve a kísérethez képest kétszeres tempót vesz fel, így a hallgató számára a mű tempója a duplájának érződik anélkül, hogy az akkordok valós progressziója megváltozna.

Regionális eltérések
A speed metal hangzása régiónként eltérést mutatott. Az európai zenekarok a Venom és a Motörhead nyomdokain haladva fejlesztették tovább játékstílusukat, a japán formációk a power metalra hasonlító jóval dallamosabb zenéket írtak, míg az Észak-Amerikai bandák a gyorsabb és agresszívabb irányvonalat favorizálták, ami a szárnyait bontogató thrash mozgalom meghatározó eleme lett.

Zenekari példák:
Amerika: Impaler (1983), Damien Thorne (1983), Seax (2009), Cessation of Life (1995), Exiled (1997), Kolumbia: Revenge (2002), Kanada: Gatekrashör (2008), Belgium: Acid (1980), Evil Invaders (2007), Horacle (2007), Franciaország: ADX (1982), Arsenic (1986), Olaszország: Astaroth (1982), Fallen Fucking Angels (1997), Japán: DeadClaw (1985), Ausztria: Maniac (1983), Spanyolország: Muro (1981), Németország: Atomkraft (1979), Vulture (2015), Finnország: Speedtrap (2007), Ranger (2009), Svédország: Rocka Rollas (2011), Enforcer (2004), Magyarország: Rotor (1986).

Speed Metal vs Thrash Metal vs Power Metal
Amerikában a '80-as évek első éveiben induló újhullámos zenekarok közül az Anthrax, a Metallica, a Slayer, a Megadeth az Overkill stb., a hardcore punk féktelen energiáját adták hozzá a heavy metal Venom és Motörhead által kijelölt szpídes irányvonalához. A speed metal és hardcore hatások találkozása a NWOBHM jellemzőivel olyan volt, mint a '80-as évek maga: neurotikus és paranoid, extrém és lázadó. Az évtized közepére egyfajta sebesség-verseny alakult ki a műfajban, és a legtöbb banda arra törekedett, hogy ők játsszák a leggyorsabb és legbrutálisabb metalzenét. Első albumaik megjelenése után többségük visszavett a nyaktörő sebességből, és kialakították a tempó- és ritmusváltásokra jobban építő thrash metalt.

A szakértők többségének véleménye az, hogy ez a rendkívül intenzív és technikás zenei irányzat tulajdonképpen a thrash metal műfajjá alakult át, ami jóval nagyobb mozgásteret adott a tempóváltásokra, a groove-os ritmustörésekre, és a káprázatos hangszeres tudás demonstrálására. Mindazonáltal a hasonlóság miatt sokan hajlamosak egyenlőségjelet tenni a két irányzat közé, ami hatalmas tévedés. Ian Christe heavy metal történész 2004-ben megjelent könyvében (Sound of the Beast: The Complete Headbanging History of Heavy Metal) kifejti:

...a thrash metal sokkal inkább a ritmustörésekre támaszkodik, míg a speed metal... egy tisztább, és zeneileg igen bonyolult alkategória, ami sokkal inkább hű maradt a tradicionális metal dalszerkezetéhez.

A thrash mozgalom vezető zenekarainak -Metallica, Megadeth, Anthrax és Slayer- művei éles ellentétben álltak azzal a pop-orientált metal stílussal, ami akkor a mainstreamet uralta, de a friss, sodró lendületű és új megközelítésű hangzás, hatalmas rajongótábort és platina lemezeladási mennyiséget ért el annak ellenére, hogy a manistream media, a rádió vagy az MTV (Music Television) támogatását élvezhette volna.

Számos zenekar inkább a speed metal hangzásának javítására koncentrált ahelyett, hogy a műfaji átalakulást választotta volna, így maradt továbbra is a speed vonalon például az Agent Steel vagy az Exciter. (Érdekes visszacsatolás volt, hogy később szinte mindegyik speed metal zenekar felhasználta az utódoknak tekinthető thrash metal vagy a power metal újításait.)

A speed metal irányzat thrash/power műfajjá válása a mai napig elég nagy kavarást okoz a zenekarok műfaji besorolásánál. Ennek egyrészt az az evolúciós folyamat az oka, amiben a zenekarok előszeretettel vegyítették a speed/thrash/power műfajok zenei stílusjegyeit, mindemellett a speed metal sokaknál mint köztes műfaj szerepelt, másrészt az, hogy a thrash metal és a power metal műfajra annyira jellemző szélvész tempóra a nagyérdemű ösztönös reakciója az volt, hogy: "Ez ám a speed metal!" A dolgot az sem könnyíti meg, hogy a speed metal elnevezés meglehetősen diffúz, így aztán a tájékozatlanabbak minden gyors metal muzsikára rögvest ráfogják. De! A power metal műfaj olyan képviselői, mint a Blind Guardian, a Thunderstone, a Children of Bodom, a Cryonic Temple vagy a Dragonforce, akiknek repertoárjában számtalan döbbenetes sebességű dal szerepel, nem válnak csak azért speed metal bandává, mert fürge nótákat írnak. Ez oktondiság. A hangzást továbbra is a power metal jellemzői uralják, és a szélsőséges tempójú művekre inkább az "extrém power metal" kategóriaelnevezés a megfelelő. (Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a német Blind Guardian, korábban rövid ideig Lucifer's Heritage néven a speed metal műfajban tevékenykedett. De ez csak érdekesség.)

Valószínű, hogy a félreértéseket az is erősíthette, hogy a '80-as években az elsősorban heavy metal albumokkal foglalkozó kanadai Banzai Records, az agresszívabb hangzású kiadványokat (műfajtól függetlenül) egyedi tervezésű "Speed Metal" logóval látta el, ami az alapító Michel Meese marketing ötlete volt. Ilyen logóval látták el például a Hellhammer, a Destruction, a Voivod, a Warrant, a Possessed, a Cryptic Slaughter, a Kreator, a Running Wild stb. albumait. A lényeg, hogy ezek nem kizárólag speed metal albumok voltak sőt, a jelölés csak a gorombább hangzásra, a zúzósabb témákra utalt. De annyi bizonyos, hogy a gyűjtők a mai napig aktívan keresik a kanadai "speed metal örvény" logóval felcímkézett verziókat, és ezek a legnehezebben beszerezhető példányok közé tartoznak.

Örömteli jelenség, hogy a 2000-es évektől kezdve egyre több zenekar tűnik fel a színtéren, akik az első metal műfajok eredeti megszólalását próbálják visszahozni. Ez a törekvés megannyi stílusban a felszínre tört, így a hallgatók rendszeresen találkozhatnak a tradicionális heavy metal, a hard rock, a glam metal, a thrash és a speed metal old school hangzásával új zenekarok révén, új albumokon. 2006-ban lépett színre a kanadai Skull Fist, és 2011-ben, "Head Öf The Pack" címmel adtak ki régisulis bemutatkozó hangzóanyagot. Mellettük a heavy/speed vonal egyik legnépszerűbb képviselője a 2004-ben a svédországi Avrika-ban megalakult Enforcer, a zenekar tagjai abszolút elkötelezettek a régisulis hangzás iránt, szinte teljesen azonosultak a "nagy elsők" irányvonalával.

A speed metal műfaj rövid de igen jelentőségteljes pályafutása tehát nem csúfos bukással ért véget, kihalásának nyilvánvaló oka a továbbfejlődés és az átalakulás volt. Az az állítás sem állja meg a helyét, hogy az egykor egetrengető riffekkel és sokkoló tempócunamival megszülető mozgalomnak írmagja sem maradt, alapjellemzői mélyen beágyazódtak a thrash és a power metal hangzásvilágába, eredeti formáját pedig a kalandvágyó retró zenekarok idézik fel számunkra.