Neo-Classical Metal

A (azaz neoklasszikus metal, ritkábban shred metal, az ismertetőben rövidített formában NM), a heavy metal zene olyan irányzata, ami a heavy metal stílusjegyek mellett, a klasszikus zene -tágabb értelembe véve a komolyzene- motívumaira épít. A neoklasszikus metalt játszó előadók kiemelkedően képzett zenészek, mivel a stílus megköveteli a magas szintű technikai tudást, és az improvizációra való készséget. A rock- és a szmelleimfonikus zene első találkozása a Deep Purple zenekar "Concerto for Group and Orchestra" versenyművéhez köthető, melyet a banda billentyűse Jon Lord komponált. A darabot a Deep Purple és a Királyi Filharmonikusok mutatták be, akiket Malcolm Arnold vezényelt. Az előadást 1969. szeptember 24-én tartották a londoni Royal Albert Hallban. Ez volt a Deep Purple első albuma, melyen Ian Gillan és Roger Glover is szerepelt. Annak ellenére, hogy ez egy úttörő próbálkozás volt a szimfonikus zene és a rock/metal ötvözésére, a neoklasszikus metal műfaj létrejöttét a szakértők többsége a svéd származású Yngwie Johann Malmsteen felbukkanásához köti, aki a 80-as évek elején vált népszerűvé újszerű gitárjátékával. Stílusában a heavy metal alapokat komolyzenei (elsősorban barokk) elemekkel ötvözte, olyan technikákat használva, melyek korábban szinte kizárólag a klasszikus zenében voltak használatosak (arpeggio, ellenpontozás, ostinato, vibrato stb.). Ezzel az új szemlélettel egy egész gitáros generáció indult útjára a '80-as évek elején-közepén, nagyrészt instrumentális albumokat készítve. A NM műfajjal mint önálló zenei stílussal viszonylag ritkán definiálnak zenekarokat, legtöbbször úgy hivatkoznak az irányzatra, mint az európai stílusú power metal egyik fontos elemére. Ezért a szakemberek egy része inkább zenei koncepcióról és felfogásról beszél az irányzattal kapcsolatban, mintsem önálló zenei műfajról.

Definíció és történet

A neoklasszikus metal elnevezése a széles koncepciókat magába foglaló klasszikus zenéből származik, a stílus előadóművészei nagymértékben merítenek a klasszikus zeneszerzők örökségéből, de a NM műfajra nem úgy kell tekinteni, ahogy a klasszikus zenei hagyomány meghatározza a neoklasszicizmust. A műfaj neve inkább a zenei modernizmus egyik mozgalmára utal, melyben a zeneszerzők a klasszikus kor hangzásvilágából vettek át ötleteket. Ez az időszak 1750-től 1810-ig tartott, és a szigorú értelemben vett klasszikus zene legnagyobbjai, azaz Mozart, Haydn és a romanticizmus alapkövének lefektetése előtti Beethoven nevével fémjelzett. (Napjainkban is vita tárgyát képezi, hogy Beethoven klasszicista vagy romantikus zeneszerző volt-e) A klasszikus-zenei korszakra a mereven strukturált zenei formák voltak jellemzőek, ezek közé tartozott szonáta, a szimfónia és a vonósnégyes. A neoklasszicizmus egy évszázaddal később alakult ki, és a 19. század végi, valamint a 20. század eleji romanticizmus elleni lázadást testesítette meg. Ebben az időszakban Richard Wagner és Gustav Mahler (de ide sorolható Igor Sztravinszkij és Paul Hindemith is), a tonalitás határainak áttörésével fejlesztették tovább a zenei kifejezésmódokat és formákat. A neoklasszikus metal viszont nemcsak a klasszikus zenei esztétikai ideálok, például az egyensúly vagy a formalizmus technikáját használta fel, hangzásának alapjaira a romantikus és barokk korszak, azaz a 17. század egésze és a 18. század eleje is hatással volt. Vivaldi, Händel, Bach és Mozart zenéjét a "túldíszítettség" jellemezte, és pont ez a jellemvonás fogta meg a műfaj keresztapjaként is számon tartott Yngwie J. Malmsteen-t, de hatottak rá a későbbi virtuóz zeneszerzők művei is, például Niccolò Paganini hegedűművész kifejezetten feltűnő, dekoratív technikája mintául szolgált a gitáros gyors és tüzes, erőteljes barokk frázisokkal és gótikus kompozíciókkal megspékelt előadásmódjának tökéletesítéséhez. Egyes kritikusok szerint Malmsteen egyenesen Paganini reinkarnációja. Ez erősen túlzó kijelentésnek tűnik, de az biztos, hogy Malmsteen a klasszikus zene és a shred stílusú gitárjáték egyedülálló kombinációját dolgozta ki, és annak ellenére, hogy a gitározást autodidakta módon tanulta meg, káprázatos művészi tudásával, sebességével, virtuozitásával és egyéni megközelítésével új fejezetet nyitott a rockgitározás történetében. A NM térnyerése szorosan kapcsolódik a villámgyors shred ("húrtépés") gitárjáték elterjedéséhez, és az új mozgalom sok gitárosa szintén Niccolò Paganini virtuóz hegedű szólóit jelölte meg az egyik legfőbb inspiráló erőként. A hegedűművész munkássága és játéktechnikája, a Malmsteen nyomában felbukkanó gitáros generáció sok képviselőjének ihletet adott, ennek megfelelően pl. Paganini "24. Capriccio" című műve számos feldolgozást ért meg az évek során. Gyakran felbukkan egy-egy leírás azzal kapcsolatban, hogy a klasszikus zene nagyjai ha most élnének, biztosan a metal műfajban tevékenykednének, és a legnagyobb metal előadóművészek közé tartoznának. Ez valószínűleg egy emeletes nagy baromság, de ha a korabeli híres műveket az ember elképzeli metal hangszereléssel, ne adj isten van módja néhány metal átiratot/feldolgozást meghallgatni, vagy csak összehasonlítja az akkori és a jelenlegi ritmikát, a dallamíveket és a hangulatot, akkor éreznie kell, hogy a hasonlóság néha megdöbbentő!

 

 

 

 

 


 

A neoklasszikus metal az 1980-as évek elején indult hódító útjára, de a stílus gyökerei egészen az 1970-es évekig visszanyúlnak. Ezekben a korai években a komolyzene és a rockzene ötvözésében nagy szerepe volt Keith Emersonnak (billentyűs - Emerson, Lake & Palmer zenekar) és Rick Wakemannek (billentyűs - Yes zenekar), de a metal irányzat legkorábbi előfutáraként Ritchie Blackmore (gitáros - Deep Purple / Rainbow / Blackmore's Night zenekarok) nevét említik, aki játékában előszeretettel használt komolyzenei skálákat a '70-es évekre jellemző blues pentaton skálák mellett. Fontos megemlíteni Uli Jon Roth (gitáros - Scorpions zenekar) és Randy Rhoads (gitáros - Quiet Riot zenekar/Ozzy Osbourne zenekara) nevét, akik a '70-es évek végén és a '80-as évek legelején szintén inspirációt nyertek a komolyzenéből (klikk a képre!).

A rock illetve heavy metal gitártechnika látványos fejlődésen ment keresztül az 1960-as évek végétől az 1980-as évek közepéig. A neoklasszikus metal stílus létrejöttével és Yngwie Malmsteen felbukkanásával, nagy hangsúly került a sebességre és a technikai képzettségre. Gyakorlatilag a modern gitártechnikák mindegyike ebben az időszakban terjedt el és vált széles körben népszerűvé, és a feltörekvő gitárosok zöme, előszeretettel nyúlt vissza olyan klasszikus zeneszerzők műveihez, mint Niccolò Paganini vagy Frederic Chopin. A nagyrészt instrumentális lemezeket készítő gitárművészek száma a '80-as évek közepétől kezdett el szaporodni, és igazából ez volt a neoklasszikus metal aranykora. A korszak virtuóz gitárosait gyakran a "shredder" jelzővel illették, mely kifejezésből a shred szó a gyors gitárjátékra utal. Mike Varney kifejezetten a shredder gitárosokat támogatandó hozta létre a Shrapnel Records lemezcéget, és a '80-as években a legtöbb instrumentális gitárlemezt a Shrapnel adta ki. Kínálatában olyan nevek szerepeltek, mint az átlagon felüli tehetségű Tony MacAlpine, Vinnie Moore, Paul Gilbert, Joey Tafolla, David T. Chastain, Jason Becker, Chris Impellitteri és Marty Friedman.

A '90-es évekre a neoklasszikus metal elveszítette népszerűségét, az instrumentális gitárlemezek száma pedig meg se közelítette az előző évtizedben kitermelt mennyiséget. A műfaj egyértelműen mellőzötté vált, ennek egyik oka talán az volt, hogy a zene túlságosan is a gitárosok "munkája" köré épült, és az őket körülvevő zenekarok az ismeretlenség homályába vesztek. A rajongók körében pedig mindig jobb egy "egész" bandát imádni, mint egyetlen zenészt. Másik ok a metal zenei ízlés megváltozása, az extrémebb és az újabb hangzás iránti igény erősödése. Természetesen ebben a "lejtmenetben" is készültek lemezek, többek között Michael Angelo Batio (ő 2 vagy 4 gitár egybeépítéséről is elhíresült), Joe Stump, vagy például Vitalij Kuprij által, de annak ellenére, hogy a neoklasszikus metal mély heavy metal gyökerekkel rendelkezik, az előadóművészek egy része, idővel a power metal műfajra jellemző hangzás felé orientálódott. Szerencsére a NM alapok nem vesztek el. Az 1990-es évek második felében egyre népszerűbbé váló európai power metal zenekarokra lelkesítően hatott Yngwie Malmsteen játéka és a neoklasszikus metal stílusjegyei, így az évtized végére egyre több power metal banda kezdett el komolyzenei dallamívekkel, harmóniákkal dolgozni. Ide sorolható a Symphony X (1994), Stratovarius (1984), Artension (1993), Narnia (1996), Rhapsody of Fire (1995), Time Requiem (2001), Trans-Siberian Orchestra (1993), At Vance (1998), Adagio (2000), Dark Moor (1993). A komolyzenei hatások olyan extrémebb hangzású zenekaroknál is megjelentek, mint az Emperor (1991), vagy az Arcturus (1991), de ide sorolhatóak a neoklasszikus gitártémákat felvonultató Necrophagist (1992), Fleshgod Apocalypse (2007), Children of Bodom (1997), Protest the Hero (2001) és a The Human Abstract (2004) zenekarok is. A Jens Johansson és Richard Andersson által képviselt gyors, technikás, és klasszikus billentyűs szólók pedig igazi áttörést jelentettek a neoklasszikus power metal hangzásában.

Műfaji jellemzők

A neoklasszikus metal legfontosabb jellemzői közé tartozik a már említett rendkívül magas gitár/billentyűs hangszertudás, az összetett zenei struktúrák használata, ezek közé tartozik a gyors arpeggio, a kidolgozott ellenpontozás, az akkord és nonakkord hangok, az ostinatio, valamint az erős és gyakori vibrato alkalmazása. A művészek gyakran kölcsönöznek különböző harmóniákat, témákat és motívumokat híres klasszikus zenei művekből, sőt néha az adott mű teljes metal adaptációját adják elő. A dalok időnként nagyzenekari hangszerekkel támogatva szólalnak meg, ének -ha van- tiszta és általában magas hangú. Érdekes zenei elem a hangok "csatája", aminek lényege, hogy a gitáros és a billentyűs egymásnak válaszolva, szinte egymást túllicitálva vívják meg hangpárbajukat.

A neoklasszikus metal jellemzői:

  • Pedal point (vagy "pedal tone", a barokk zenében elterjedt módszer, melynek lényege, hogy az adott dallamban egy hang vagy hangcsoport állandóan visszatér)
  • Ostinato (egy zenei gondolat szakadatlan ismétlődését jelenti, változó környezetben, tehát változó ellenszólamokkal, változó ritmusban, változó harmóniákkal stb.)
  • Scale Sequence (a skála szekvencia egy stilizált, emelkedő vagy csökkenő hangzású dallammotívum, melyben a rövid zenei részlet többször ismétlődik a hangsor egymás utáni fokain)
  • Gyors arpeggio (az arpeggio jelentése: "hárfaszerűen". Zenei ékesítés, olyan játékmód, melyben az előadó az akkordot hangjaira bontva/törve, "hárfaszerűen" szólaltatja meg)
  • Erős vibrato (magyarul vibrálás egy zenei effektus, ahol a hangmagasság vagy a frekvencia gyorsan fel és le változik, ezáltal megdúsítva a hangot)


 

 

 

 

 


 

A NM zenék fő vonulatát természetesen a gitárszólók és a riffek határozzák meg, de a háttérben időnkét zongora, csembaló, hegedű, vagy egyéb nagyzenekarokra jellemző hangszerek is támogatják a dallamot, növelve a harmóniát, és erősítve hangzás élményét. A dalokban néha klasszikus művek részletei is felcsendülnek, kiemelve a klasszikus zenei alapokat, a mű tradicionalizmusát, miközben a művész továbbra is fenntartja a metal műfaj modern stílusát. A gitárhangzás gyakran a harmonikus moll*, a melodikus moll és a természetes moll skálát részesíti előnyben (értelemszerűen ez változhat gitárosonként), ezek mellett a moll hangnemhez köthető modális hangsorok közül a fríg** (phrygian) is rendkívül népszerű.

*Moll (Minor)
Moll-nak nevezzük a zenében a moll/dúr-rendszer minden olyan hangnemét és akkordját, amely az alaphanghoz képest egy kisterc (molltercnek is nevezik) lépést tartalmaz, míg a dúr jellemzője a nagyterc. A moll és a dúr a két fő diatonikus hangnem. Általánosan elterjedt nézet, hogy a moll a dúrhoz képest szomorkás, drámai hangvételű, míg a dúr inkább erőteljes, vidám. Számos példa van azonban arra is, amikor egy zenedarab jellegét nem a hangnem dúrként vagy mollként való megválasztása határozza meg.

**Fríg (Phrygian)
Moll jellegű hangsor, az úgynevezett modális hangsorok egyike, a dúr skála harmadik módja.

(Lehet, hogy ezek a részletes(ebb) magyarázatok valakin segítenek, de rajtam nem. Minél jobban beleástam magam, annál inkább nem értettem, és a rám zúduló egyre nagyobb mennyiségű információhalmaz végül nyilvánvalóvá tette a számomra, hogy síkhülye vagyok a zeneelmélethez. Ezért a családi kistercián, nagy dérrel-dúrral sörbe fojtottam bánatom...)

Kevésbé tájékozott rajongók között rendszeresen előfordul, hogy a neoklasszikus metal műfajt összetévesztik a szimfonikus (symphonic) metal irányzattal, talán azért mert a két elnevezés valamiféle zenei hasonlóságot sugall. Pedig annak ellenére, hogy fellelhetők egyezőségek, a két stílus eltérő módon viszonyul a klasszikus zenéhez. Míg a NM, a klasszikus zene jellemzőit, technikai módszereit és virtuozitását használja fel az átütő hatás elérése érdekében, addig a szimfonikus metal inkább az adott mű epikus vagy filmzenei hangulatát erősíti komolyzenei hatásokkal, és gyakran nagyzenekari támogatással. A NM többnyire a gitárjátékra épít, a szimfonikus metal hangzásában inkább a billentyűs hangszerek dominálnak, ráadásul míg a neoklasszikus metal bizonyos mértékig önálló irányzatot képvisel, a szimfonikus elemek "hozzáadott" hatásként bármely metal műfajban előfordulhatnak (jellemzően power, black, gothic, progressive, esetenként doom és folk metal).


Yngwie J. Malmsteen

Yngwie Johann Malmsteen svéd származású gitáros. Stockholmban, 1963. június 30-án Lars Johan Yngve Lannerbäck néven látta meg a napvilágot. A neoklasszikus metal keresztapja, hiszen az első olyan gitárosok közé tartozik, akik a heavy metalt komolyzenei elemekkel ötvözték. 18 éves koráig számos együttesben játszott, melyek közül mára az Alcatrazz (1983) nevű banda maradt a legismertebb a rajongók körében. Yngwie számos együttesben játszott az elmúlt húsz évben, legjellemzőbb azonban szólóprojektje az Yngwie Malmsteen's Rising Force. Az elmúlt években (például 2003-ban) Malmsteen a G3 projekt keretein belül együtt turnézott Joe Satriani-val és Steve Vai-jal. Malmsteen-ra jelentős hatást gyakorolt a Rainbow, a Deep Purple, Jimi Hendrix, Johann Sebastian Bach és Niccolò Paganini zenéje. A Fender 2007-től saját Artist Series modellt készít a tiszteletére.

Korai évek
Már kisgyerekként elkezdett gitározni tanulni. Ebben főleg Jimi Hendrix és Ritchie Blackmore zenéje inspirálta. 7 éves korában Jimi Hendrix halála kapcsán megemlékezést látott a TV-ben, ennek hatására döntött a gitározás mellett. Gitártanárhoz sosem járt. Yngwie szüleinek házassága -apja katonatiszt, anyja művészi szabad lélek- nem tartott sokáig, nem sokkal Yngwie születése után elváltak. Anyja Rigmor, nővére Ann Louise és bátyja Bjorn különösen nagy szeretettel gondoskodtak
róla. Engedékeny családi légkörben nőtt fel. Yngwie (ezt a nevet anyja, egyik régi fiújától vette) vad volt és engedetlen, mint egy igazi elkényeztetett gyerek. A klasszikus zenét nővére jóvoltából szerette meg. Fő hatásainak Bach, Beethoven, Vivaldi és Mozart zenéjét említi.

Mániákusan gyakorolt napi 9 órát, míg az ujjai nem véreztek, ezért anyja megengedte, hogy iskolaidőben is a hangszerrel foglalkozzon. 10 éves korában ismerkedett meg a XIX. században élt legendás képességű olasz hegedűvirtuóz Niccolò Paganini munkásságával. Paganini nagy kihívást jelentő ”24. Capriccio”-ja adta a kezdő löketet Malmsteen-nek, hogy minként ötvözze a klasszikus muzsikát a rockzenével. Sőt még a kritikához és a sajtóhoz való hozzáállásához is Paganini hivalkodó stílusáról és hírhedt egoizmusáról vett példát. Tizenévesként több svéd zenekarban is játszott, de 18 évesen -a svéd popzene-ipar okozta frusztrációt megelégelve- az USA-ba ment, és ott próbált szerencsét.

1980-as évek
A 80-as évek elején szétküldte demóit a nagyvilágba. Így f
igyelt fel rá Mike Varney a Shrapnel kiadó főnöke, aki azonnal szerződést ajánlott neki. Nemsokkal ezután Malmsteen az amerikai Steeler heavy metal zenekar gitárosaként mutatkozott be, az 1983-as "Steeler" névre keresztelt debütalbumon. Ezt követően ahhoz az Alcatrazz együtteshez csatlakozott, ahol a korábbi Rainbow énekes Graham Bonnett állt a mikrofon mögött. Az 1983-as "No Parole from Rock N' Roll" lemezt viszonylag gyorsan követte a "Live Sentence" koncertlemez. 1984-ben azonban Malmsteen szólópályára tért, utóda Steve Vai lett.

1984-ben adta ki debütáló albumát, mely "Rising Force" címmel jelent meg a Polydor gondozásában. A korong megjelenése után Malmsteen a kor vezető gitárosai között találta magát, és a "Rising Force" új fejezetet mutatott az ifjú gitárosoknak is. A szinte teljesen instrumentális korongon Barriemore Barlow (ex Jethro Tull) dobolt, és az akkor még ismeretlen Jeff Scott Soto énekelt, míg a billentyűs hangszereken a Stratovarius billentyűse Jens Johansson játszott. A "Rising Force" elnyerte a Guitar Player magazin ”Legjobb Rock Album” díját és felkerült a Billboard eladási toplistájára, Yngwie pedig Grammy jelölést kapott a "Legjob Rockzenei Hangszeres Előadás" kategóriában.

A folytatás 1985-ben "Marching Out" címmel jelent meg, melyen már Anders Johansson dobolt és csatlakozott Marcel Jacob is, mint basszusgitáros. Az 1986-os "Trilogy" lemezre Marcel és Soto kilépett. Így az anyagon már Mark Boals énekelt. Azonban már Boals is hamar továbbállt, helyére Joe Lynn Turner került, aki korábban a Rainbow énekeseként tett szert világhírnévre. Szintén 1987-ben Malmsteen autóbalesetet szenvedett, ami olyan súlyos volt, hogy egy hetet kómában töltött. Anyja ez idő alatt meghalt rákban. Az 1988-as "Odyssey" album Turner énekével készült, a basszusgitárt pedig Bob Daisley kezelte. A lemez legismertebb dala a "Heaven Tonight" kislemezen is megjelent, majd a zenekar egy koncertlemezt jelentetett meg, "Trial by Fire: Live in Leningrad" címmel.

1990-es évek
1990-re Malmsteen teljesen új zenekart szervezett maga köré. Az "Eclipse" lemezen már Göran Edman énekelt, Mats Olausson játszott billentyűs hangszereken, Michael Von Knorring dobolt és Svante Henryson basszusgitározott. 1991-ben válogatás albumot adott ki, ez volt a "The Yngwie Malmsteen Collection". 1991 májusában megházasodott, Erika Norberg svéd popénekesnőt vette feleségül, azonban a románc 1992 áprilisában szakítással és válással ért véget. Nem sokkal később jelent meg az új nagylemez, "Fire and Ice" címmel. Ezen az anyagon már Bo Werner dobolt, és a korábbi ütős Michael Von Knorring is hallható volt a lemezen. 1993-ban tévesen letartóztatták fegyveres túszejtésért, de hamar sikerült tisztáznia magát. Az eset nagy port vert fel, az állítólagos eset szenvedő alanya, a csinos Amber Dawn Landin volt, akit anyja szerint az őrült Yngwie egy puskával ejtett túszul Miami otthonában. Érdekes látvány volt amikor a fürdőköpenybe öltözött Yngwie-t, bilincsbe verve vitte el a SWAT. Az eset igen megnyugtatóan végződött, mivel 4 hónappal később '93 december 26-án Malmsteen és Amber Dawn Landin a stockholmi Storyrkan katedrálisban egybekeltek. 1994-ben szinte már menetrendszerűen érkezett az új lemez, a "The Seventh Sign", Michael Vescera énekessel, és Mike Terrana dobossal. Szintén ebben az évben egy EP is megjelent az "I Can't Wait". Azonban sem a "Fire and Ice" sem a "The Seventh Sign" nem tudta megismételni a korábbi sikereket. Ekkorra a heavy metal már idejétmúltnak számított (főleg az USA-ban), és már nem sokan voltak kíváncsiak a 80-as évek metal zenéjére, inkább a grunge hódított szerte a világban.

Ennek ellenére Malmsteen nem lassított a tempón, 1995-ben már meg is jelent a "Magnum Opus" album, melyen Barry Sparks basszusgitározott és Shane Gaalaas dobolt. A sorlemez egyik száma az "Amberdawn" címet kapta, mindenki kombinálhat mi miatt. 1996-ban egy feldolgozásalbum az "Inspiration" jelent meg, melyen Malmsteen Jimi Hendrix, Ritchie Blackmore, a Rush, a Scorpions, a UK és a Kansas előtt tiszteleg. Az 1997-es "Facing the Animal" lemezen már Mats Leven énekelt, Barry Dunaway basszusgitározott, valamint Cozy Powell dobolt. A turnén Cozy Powell halála miatt már Jonas Ostman dobolt. A körút Brazíliai állomását rögzítették, mely a "Double Live!" koncertlemezen vált hozzáférhetővé.

1998-ban Malmsteen és Amber Dawn útjai egy gyors válópert követően szétváltak. (Napjainkban Amber egészen más dolgokkal foglalkozik!) Ugyanebben az évben jelent meg a "Concerto Suite for Electric Guitar and Orchestra" lemeze, melyen Yngwie a cseh filharmonikus zenekarral fogott össze. Az 1999-es "Alchemy" lemezen már Mark Boals énekes és John Macaluso basszusgitáros volt hallható.

 

 

 

 

 

 


2000-es évek
A 2000-es évet a "War to End All Wars" albummal nyitotta, de nemsokkal később Mark Boals elhagyta a zenekart. Yngwie ezt követően Jorn Lande énekessel indult turnéra. 2002-ben Japánban színpadra vitte a Japán Filharmonikusok segítségével a "Concerto Suite for Electric Guitar and Orchestra" albumot, melyről felvétel is készült "Co
ncerto Suite Live" címmel. A következő "Attack!" korongon már az a Doogie White énekelt, aki korábban a Rainbow-ban is megfordult, de Derek Sherinian billentyűs neve sem volt ismeretlen a rockrajongók előtt, a dobok mögött pedig egy svéd zenész Patrick Johansson ült. 2003-ban részt vett a G3 turnén Joe Satriani és Steve Vai társaságában. 2005-ben Joakim Svalberg billentyűssel jelent meg a gyenge kritikákban részesült "Unleash the Fury" album. 2007-ben felkérést kapott a Guitar Hero játék 2. részéhez, valamint végérvényesen szakított az alkohollal és a dohányzással.

2008-ban kilépett Doogie White énekes, helyére Tim 'Ripper' Owens került, akivel Malmsteen már dolgozott korábban egy 2000-ben megjelent Ozzy Osbourne tribute album révén. Közös munkájuk gyümölcse a "Perpetual Flame" album, melyen ismét Derek Sherinian kezelte a billentyűs hangszereket. 2008-ban különleges vendégként szerepelt a VH1 zenecsatorna "That Metal Show" műsorában. 2009-ben jelent meg az "Angels of Love" lemez, melyre legismertebb balladái kerültek fel. Ugyancsak 2009-ben a Time magazin 9. helyre sorolta a "10 Legjobb Elektromos-gitár Előadóművész" kategóriában. 2009 végén saját kiadót alapított Rising Force Records néven.

2010 áprilisában feleségül vette a török származású Ebru Solmaz-t (becenevén April). Fia született (mikor?), akit Antonio-nak neveztek el, a híres barokk zeneszerző Antonio Vivaldi után. (Ha minden igaz! Ugyanis feleségeiről és fia születéséről meglehetősen ellentmondó és bizonytalan információkat találtam a Neten. Még az sem volt egyértelmű, hogy mikor született a kisfiú, egyes információk szerint még 1999-ben. De hát könyörgöm, akkor kijjé ez a gyerök? Mámint' melyik nejtő' van Antónijó? A biztos információval rendelkezők (családtagok előnyben!), légyszi dobjanak nekem egy mailt! Köszike!)

2010. november 22.-én "Relentless" címmel jelent meg a következő sorlemez, melynek számait Tom "Ripper" Owens énekelte fel. Az album alapvetően nem lett rossz, de sok kritika érte amiatt, hogy szinte kizárólag Yngwie "tekerései" jutottak szerephez, továbbá a hangzása is elég gyatrára sikeredett. Rá két évvel 2012. december 5.-én a "Spellbound" koronggal jelentkezett a Maestro, aki egy hirtelen gondolattól vezérelve az énekes szerepét is magára vállalta. Bár ne tette volna (Hangjanix)...

Malmsteen köztudottan nagy Ferrari rajongó. Egy 1985-ös GTS 308 modell, és egy 1962-es tűzpiros 250 GTO is volt már a birtokában. Az exkluzív autócsodák gyűjtése mellett, hobbija a gitárok gyűjtése is, több száz gitár van a birtokában. Autók terén a Ferrarit tartja etalonnak, órák terén a Rolex, míg gitárerősítők esetében a Marshall termékeit favorizálja.

Hangszer
Jellegzetesen "koszos", finoman overdrive-ozott gitárhangzása védjegyének számít, aminek elérése érdekében kizárólag Fender
gitárokkal és Marshall erősítőkkel dolgozik. Koncerteken seregnyi erősítőt használ (28 db fej, 31 db láda), és igen túlvezérelt hangszeren játszik, ezért gitárjába DiMarzio stacked humbucker hangszedőket rak, hogy játéka gerjedés és zajmentes legyen. Legendás gitárja a "The Duck" becenevű, mely sárga színéről és a testére ragasztott Donald kacsát ábrázoló matricáról kapta a nevét. A hangszer másolata is piacra került, az eredetihez hű sérülésekkel és rozsdafoltokkal. Gitárjain ún. "scalloped" fogólap található, melyet maga készített el. A normál gitárokkal szemben itt a fogólap az érintők között ki van mélyítve, így oldalról nézve "taréjosan hullámos" a nyak felülete. Bár gyors futamokat nehezebb rajta eljátszani, mint a normál gitárok esetében, viszont a nyújtásokat szebben ki lehet vitelezni, sőt akár egész akkordok is hajlíthatóvá válnak. Malmsteen már tudta, hogy ezt az eljárást a XVII. század hangszerkészítői már alkalmazták különböző húros hangszereknél, így innen vette az ötletet, hogy esetleg elektromos gitárnál is működhet.

Kár, hogy ez a különleges dallamvilágú és hangulatú metal műfaj leépült, népszerűsége elveszett, de az biztos, hogy a maradék rajongótábor reménykedve várja a neoklasszikus metal reneszánszának eljövetelét!

Értékelés: 
Átlag: 4.7 (3 szavazat)