Metalcore
A metalcore egy heavy metal zenei alműfaj, amely a különböző extrém metal irányzatok és a hardcore punk (HC) elemeinek fúziójából jött létre, ezért elnevezése is a két stílus nevének szóösszetételéből származik.
(pedig a "fémmag" olyan jó hangzású lett volna) Mivel több metal műfaj elemeiből építkezik, ezért hangzása nem egy koncepciót követ, de a dalok szerkezete többnyire az ABABCB sémára épül. Jellemzően üvöltött versszakok és tisztán énekelt refrének váltják egymást, melyek akár kórusválaszokból is állhatnak. Az alapritmust kíséri a nem túl hangsúlyos basszusgitár-játék, erre épülnek a ritmikus/zúzós metal riffek, amiket pusztítóan gyors punk-riff betétekkel törnek meg. Ezeket a vonulatokat újra és újra felére csökkentett tempókkal, "letörésekkel" (breakdown) váltják, emellett a gitárosok nyitott húrokkal játszanak, ezzel érik el dalokban gyakran feltűnő, szinte sípoló-búgó, sikoltás-szerű gitárhangot. A dobstílust a kemény hardcore d-beats és dupla-basszus, valamint az időnként feltűnő blast beat támadások teszik ütősebbé. A kezdetekkor, 
az első metalcore hullám idején, népszerű volt az Iron Maiden stílusú harmonikus hangzás is, de a második hullám eljövetelekor inkább a északi/melodic death metal és a hardcore punk kombinációja, míg a mostani a harmadik hullámban a még több dallamos rész, a kidolgozott breakdown és technikai alapok, a kirobbanó erő-energia-düh hatás, és időnként a screamo elemek használata lett jellemző. Napjainkban a metalcore műfajban kiemelkedő fontosságú a technikás előadásmód, ezért a zenészek az ütőshangszerek és a gitárjáték vonulatait, komplex struktúrákban egyesítik. Néhány mostani zenekar a post-hardcore stílus kiszámíthatatlan dalszerkezetére épít, és ettől zenéjük nagyon kaotikus és rendkívül brutális jelleget kap. A metalcore ezekkel a komponensekkel bolygónk egyik legagresszívabb zenei stílusának számít.
Történelem
Előzmények: A hardcore punk és a thrash crossover
A '80-as évek elején az amerikai 
Bad Brans (1977) és a Black Flag (1976) hardcore punk zenekarok, valamint az angol Discharge (1977) és a The Exploited (1979) utcai punk csoportok zenéjében heavy metal stílusjegyek jelentek meg. Az 1977-ben New Yersey-ben alapított Mistfits brigád 1983-as "Earth A.D./Wolfs Blood" lemeze is hatalmas változást mutatott a korábbiakhoz képest. A zene sokkal harsányabb, keményebb és gyorsabb lett, többek szerint erős thrash metal jegyek tűntek fel az albumon. Ennek ellenére az évtized elején a metal és a punk zenei kultúra továbbra is különálló maradt.
A metal és a hardcore stílus közötti egyesülés 1984-ben a crossover thrash színtéren jött létre, melynek egyik California-i központja Berkeley városában, a Ruthie's Inn klub volt. A HC punk vonalon nyomuló Corrosion of Conformity (C.O.C. 1982), Dirty Rotten Imbeciles (D.R.I. 1982), Suicidal Tendencies (1981) stb. zenekarok, gyakran játszottak együtt a thrash műfajban zúzó bandákkal, ezek közé tartozott a Metallica és a Slayer is. Ezt a színteret hatása alá vonta a szintén 
1984-ben induló New York-i hardcore zenei élet skinhead ága olyan képviselői révén, mint a Cro-Mags (1980), a Murphy's Law (1982), az Agnostic Front (1980) és a Warzone (1982). A thrash élmezőnye, a krisna-tudatú Cro-Mags brigád hardcore punk dalai mellett -ezek talán a legnagyobb befolyással voltak rájuk-, a Bad Brains, a Motörhead (1975) és a Black Sabbath (1969) munkáiból is ihletet merített. Egyéb New York-i "Straight Edge*" csapatok is, beleértve a Gorilla Biscuits (1987), a Crumbsuckers (1982) és a Youth of Today (1985) formációkat, komoly részt vállaltak ennek az új, fiatalos stílusnak a megalkotásában. Már az is különlegességnek számított, amikor 1985-ben a Bad Brains zenekar, hardcore stílusuk továbbfejlesztéseként a reggae zenét metal alapokkal kombinálta, de az Agnostic Front 1986-os "Cause for Alarm" albuma -melyet Peter Steele (Type O Negative) közreműködésével készítettek el-, volt az igazi demonstrációja a hardcore és metal összefonódásának.
Ugyanebben az időben, a thrash metal zenekarok is rengeteg motívumot vettek át a hardcore punk zenéből. A Metallica azóta is tisztelettel adózik a Discharge és a Misfits bandák zenei munkássága előtt, de a Slayer is egy egész feldolgozáslemezt szentelt a HC stílusnak (1996 - "Undisputed Attitude"). Az Anthrax thrash metal team a Discharge zenekar "Protest and Survive" dalát, és a Refused nevű svéd hardcore punk brigád "New Noise" számát is eljátszotta a '91-ben kiadott "Attack of the Killer B's" című válogatásalbumán. De a Pantera groove metal csapat sem maradt le, ők a Portland-i Poison Idea (1980) HC zenekar nótáira kattantak rá.
*Straight Edge
A "Straight Edge", a hardcore-hoz kötődő becsületkódex. Nem ideológia vagy hitvallás, nem behatárolt nézet, inkább egy
íratlan életmód, ezért tagjai a legkülönbözőbb vallásúak vagy nézetűek is lehetnek. A követői nem dohányoznak, nem fogyasztanak sem alkoholt sem drogokat, sok esetben vegetáriusok vagy vegánok (minden állati eredetű terméket mellőznek), és az érzelem nélküli szexet is elutasítják (erre utal a sok helyen olvasható "Don't Fuck" felirat). Szem előtt tartják az emberséget (őszinteség, segítségnyújtás, odafigyelés, becsületesség, erkölcsös élet), a környezet védelmét, és az élet tiszteletét. Több együttes és rengeteg fiatal kapcsolódik ma már ehhez a mozgalomhoz, és a hovatartozásukat
gyakran tetoválással vagy pólófeliratokkal demonstrálják (ezeken a Straight Edge szimbólumai szerepelnek pl.: XXX, Drug Free stb.). Washington D.C.-ben a '80-as '90-es években, csak az "All Age" (minden korosztálynak megengedett) koncertekre egy feltétellel mehettek be a 21 éven aluliak: a bejáratnál filctollal egy "X"-et rajzoltak a kézfejükre, ezzel jelezve, hogy nem fogyaszthatnak alkoholt. Később az "X", az akkori punk szerveződések jelképévé vált, mivel az "X" jelzést a 21 évesnél idősebbek közül is sokan a kezükre rajzolták, és ezzel mutatták ki szolidaritásukat a fiatalok mellett, valamint azt, hogy ők sem fogyasztanak alkoholt.
A straight edge a lázadás egy szokatlan formája - lázadás a lázadás szokásos formái ellen.
Beth Lahickey
Metallic hardcore - Fémes hardcore (1990)
1987 és 1995 között a hardcore zenekarok új hulláma indult útjára -ezek a bandák tekinthetők a metalcore első hullámának-, és 
közéjük tartozott a Merauder (1990), az All Out War (1991), az Integrity (1988), a Biohazard (1987), az Earth Crisis (1989), a Shai Hulud (1995), a Starkweather (1989), a Judge (1987), a Strife (1991), a Rorschach (1989), a Vision of Disorder (1992) és a Hatebreed (1994). Míg a Integrity csapat a nemzetközi szinten is kultikus hírnevű japán GISM (ギズム Gizumu 1981) hardcore punk/metal banda és a Slayer thrash inspirációi mellett a Septic Death, a Samhain, a Motörhead és a Joy Division zenei elemeit használta fel, addig az Earth Crisis, a Converge és a Hatebreed hardcore punk bandák a death metal és a grindcore brutális stílusjegyeit integrálták zenéjükbe. Az Earth Crisis 1995-ös "Destroy the Machines" lemeze különösen nagy hatást keltett. Scott Crouse, a zenekar gitárosa így emlékszik vissza:
Az album nagyon vegyes reakciókat váltott ki. Gyakran idézik azt a kijelentésem, hogy: Az Earth Crisis volt az első metal hangzású hardcore banda. Természetesen nem mi voltunk az elsők, de határozottan más szintre emeltük a zenét. Sokszor hallottuk: "Ezek a srácok olyanok próbálnak lenni mint a Pantera", és ez nagyon hízelgő volt a számunkra.
A Biohazard (1987), a Coalesce (1994), és az Overcast (1991) is a korai metalcore irányzat fontos bandáinak számítottak, és stílusukat gyakran nevezték "metallic hardcore"-nak. Lars Gotrich szakíró szerint:
A Dillinger Escape Plan és a Botch csapatok kulcsfontosságú szerzeményei mellett, a Give Them Rope banda művei is olyan mérföldkőnek számítottak az underground színtéren, ami rövidesen "metalcore" néven vált ismertté. A túlságosan leegyszerűsített hangzás kockázattal jár - de már késő! - a hardcore és az extrém metal találkozásának természetes eredménye a metalcore, és a csigavonalban haladó időzítések miatt, valahogy még agresszívabb érzést kelt.
A floridai Shai Hulud brigád 1997-es "Hearts Once Nourished with Hope and Compassion" dalgyűjteménye szintén kiemelkedő jelentőségűnek számít, és az albumon bemutatott zenei irányvonal az évtized végéig útmutatóként szolgált a színtér zenekarai számára.
Ebben az időben, egyre több banda áll rá a metal és a hardcore keverékének nagyon agresszív, mégis magával ragadó stílusára, és a metalcore a heavy metal új alműfajaként, egy forrongó-nyüzsgő zenei színtérben teljesedett ki, melyen az új zenekarok szinte hetente bukkantak fel.
Az új irányzat a '90-es évek közepén-végén tört be a mainstream-be, és metalcore életében ekkor indult az igazi metalkor.
Kereskedelmi sikerek (2000-es évek)
A metalcore, a 2000-es évek közepén vált komoly kereskedelmi erővé. 2004-re lett kellően népszerű ahhoz, hogy a
Century Media, a Metal Blade stb. független lemezkiadók szerződéseket kössenek az irányzat előadóművészeivel. Ebben az évben a Killswitch Engage banda "The End of Heartache" albuma, és a Shadows Fall "The War Within" nagylemeze a 21. és a 20. helyre tornázta fel magát, a Billboard albumtoplistáján. Az All That Remains 2008-as "Two Weeks" című kislemeze két hétig tartotta 9. helyét a "U.S. Hot Mainstream Rock Tracks" toplistán, és 38. volt a "U.S. Hot Modern Rock Tracks" listáján. 2007-ben az As I Lay Dying zenekar "Nothing Left" dalát Grammy díjra jelölték a "Best Metal Performance" kategóriában, a King Diamond, a Machine Head, a Shadows Fall és a Slayer műveivel együtt. (A díjat végül a Slayer kapta.) Kárpótolta a bandát, hogy az augusztusban megjelent "An Ocean Between Us" című korongjuk -ami tartalmazta a Nothing left dalt is-, maga volt a kereskedelmi siker, hiszen rögtön a 8. helyen kezdett a Billboard 200-as toplistáján. A Wales-i Bullet for My Valentine 
zenekar 2008-ban piacra dobott "Scream Aim Fire" nevet viselő második lemeze egyből a Billboard 200-as lista 4. helyére repült, de a 2010-es "Fever" albumuk még ezen is túltett, a 3. helyen debütált, ráadásul csak az első hétvégén több mint 71.000 példány kelt el az Egyesült Államokban, és több mint 21.000 darab talált gazdára az Egyesült Királyságban. Az értékesített mennyiség később Amerikában meghaladta az 1.000.000 darabot, és világszerte a közel 2.500.000 eladási példányszámig jutott. Az Underoath brigád "Define the Great Line" című ötödik korongja a Billboard 200-on a 2. helyet bérelte ki, és több mint 98.000 darabra rúgó eladási példányszámmal büszkélkedett már az első héten.
A The Devil Wears Prada zenekar szintén remekelt,
és 2009-es "With Roots Above and Branches Below" albumuk a Billboard 200-on a 11., a Billboard Top Independent Albums, a Top Hard Rock Albums, és a Christian Albums listákon az 1. helyet tudhatta magáénak. A Trivium banda se sokkal maradt le tőle, a "The Crusade" (2006), a "Shogun" (2008) és az "In Waves" (2011) albumaival a Billboard 200-as toplista 25., 23. és 13. pozíciójáig jutott, de a nemzetközi toplistákon ennél még jobb helyezéseket, volt ahol a No.1. értékelést kapta.
Egyéb sikerek (előadó/album(év)/helyezés/első heti eladás) :
Underoath/"Lost in the Sound of Separation"(2008)/Billboard 200 8./56.000, Asking Alexandria/"Reckless & Relentless"(2011)/Billboard 200 9./31.000, The Devil Wears Prada/"Dead Throne"(2011)/Billboard 200 10./32.000. Azt hiszem a számokból és statisztikákból ennyi elég...
Műfaji jellemzők
Ének
A '90-es évek metalcore zenekarainak vokál stílusára a sikoltó-üvöltő előadásmód volt jellemző, melyet napjainkban már a death metal által inspirált hörgő énekstílussal is kiegészítenek. Nem ritkák a tiszta hangon éneklő művészek sem, de a tiszta hang használata többnyire az önállóan vagy kórusban énekelt dallamos refrénekre korlátozódik.
Hangszerelés és hangzás
Harmonikus gitár riffek, és döngölő vagy daráló gitárbetétek váltják egymást, melyekre dupla-basszus dobjátékkal, és hirtelen tempótörésekkel erősítenek rá. Ebből következik, hogy a műfajra a sok "breakdown" használata jellemző, és gyakran ilyen szakaszok segítségével emelik ki a dalszöveg központi mondanivalóját. A gitárok hangja a metal zenékre jellemző erősen torzított, hangolásuk a korai zenekaroknál többnyire Drop D (D A D G B E), C#, vagy C, míg újabban az alacsonyabb Drop G1 és az F#1 hangolások népszerűek. A dobjátékra a dupla-basszus használata és az általános dobolási technika a jellemző, de időnként a blast beat sokkoló tempója is feltűnik.
Dalszöveg és ideológia
A metalcore a fiatalos hardcore punk mozgalomból emelkedett ki, és sok zenekar a korábban említett "Straight Edge" irányvonalat követi. A Converge zenekar
dalszövegeiben a személyes kín és a elveszett romantikus szerelem tapasztalásait jeleníti meg. Dwid Hellion, az Integrity frontembere támogatja a "Holy Terror Church of Final Judgment" (az Utolsó Ítélet Szent Terror Temploma) apokaliptikus hitrendszert, ami leginkább a gnoszticizmus és a katharizmus alternatív vallási eszméivel azonosul. A metalcore zenekarok tagjai között rengeteg a hithű keresztény, akik rendszeresen gyakorolják vallásukat. Ezek közé a bandák közé tartozik többek között a Zao (1993), a The Devil Wears Prada (2005), az As I Lay Dying (2000), a Killswitch Engage (1999), az August Burns Red (2003), a Texas in July (2007), a Demon Hunter (2000), az Oh, a Sleeper (2006) és az Underoath (1997), így az ő dalszövegeikben időnként vallási témák is feltűnnek.
A műfaj egyéb neves képviselői, az amerikai Chimaira (1998), Lamb of God (1999), Miss May I (2006), Still Remains (2002), I Killed the Prom Queen (2000), Throwdown (1997), és a progresszív Between The Buried And Me (2000), az angliai Asking Alexandria (2008), a svéd Sonic Syndicate (2002), a japán Crystal Lake (2002), a német Callejon (2002), az Any Given Day (2012), Heaven Shall Burn (1996), Caliban (1996), és a kanadai The Agonist (2004).
Stílusbeli megoszlás
Melodic Metalcore (Swedecore, Gothencore, Melodic Deathcore)
A '90-es évek végén indult útjára a metalcore harmadik hulláma, és azóta is ez a metalcore műfaj húzóágazata. A metalcore/hardcore punk hibridbe még több metal elem került, és a death metal/hardcore kezdeti fúziójával egy időben, a melodic death metal 
elemek is teret kaptak a hangzásbeli ötletelésben. Sőt. Később egyre inkább a svéd melodic death metal dallamközpontúsága jelent meg a zenében, jelentősen visszaszorítva a thrash és groove elemeket. Míg a metalcore, egy hardcore punk alapokra épített és metal jegyekkel kiegészített stílus, addig a melodic metalcore, sokkal inkább a melodic death metal hangzásába bevont hardcore punk komponensek összessége. Érdekesség hogy a műfaj, az alapokat jelentő melodeath svédországi származása miatt Swedecore, Gothencore, de még Melodic Deathcore néven is ismert, azonban ezeket az elnevezéseket ritkábban (és inkább Amerikában) használják. Az nem teljesen tiszta, hogy melyik banda kapcsolta össze először a két műfajt, de a Darkest Hour (1995) '96-os "The Misanthrope" kislemeze már villantott néhányat a később alakot öltő hangzás elemeiből. Hasonló jeleket mutatott a Damnation A.D. (1995) csapat zenéje, de a rövid életű Day
of Suffering (1994) banda '97-es "The Eternal Jihad" dalgyűjteménye is, és kis idő elteltével egyre többen, például az Észak-Carolina-i színtér bandái közül Bloodjinn (1999) és a Prayer for Cleansing (1996), vagy a Massachusetts-i Overcast (1991) brigád is a death-punk-hardcore-metal mixtúra receptjén kezdett dolgozni. Ezek a bandák a svéd melodic death metal vonalon mozgó csoportok (At the Gates, Undying, Darkest Hour, In Flames, Soilwork stb.) munkáiból merítettek ötleteket. Közkedvelt lett a tiszta ének használata, és néhányan még a '80-as évek metal kliséit is bevetették, így a színpadot gyakran ködbe burkolták a füstgépek, előkerültek a gitár és dobszólók, valamint feltűnt a tripla-basszus technika is. De. A metal műfajban viszonylag ritka (vagy olyan nincs is), hogy egy új hangzás vagy egy megreformált stílus hatása csak egy szűk régióra korlátozódik, következésképpen az új irányzat az európai színtéren is hódító útjára indult. Meg a vita is. Főként arról, hogy most akkor a Washington D.C./Észak-Carolina/Boston/Florida 
színterei jelentik a műfaj bölcsőjét, vagy esetleg Európa bábáskodott az újszülött zenei stílus fölött? Ugyanis a svéd Entombed (1989) death metal formáció már a '90-es évek elején felhasználta a hardcore punk stílusbeli ötleteit, ezzel nagyjából egy időben Angliában, a Liverpool-i Carcass (1987) brigád is erre az útra lépett, és '93 után a melodic death metal és a dühödt hardcore hangzás egyedi kombinációjával lepte meg a nagyérdeműt. A melodeath alapok adták magukat, de az agresszív HC hangzáson sem sokat kellett agyalniuk, jó hátszélnek számított a korábban játszott "szelíd" grindcore stílus, aminek hallgatása közben még az óvodások is képesek voltak szögeket verni a falba. A homlokukkal!
A swedecore a 2000-es évek elején (az emo stílussal együtt) nagyon gyorsan lett népszerű, és ez részben az akkor már befutott, súlyosabb hangzású post-hardcore zenekarokkal történő átfedésnek volt köszönhető. Olyan bandák mint a Killswitch Engage, az As I Lay Dying, vagy az Unearth, nem tartoznak a műfaj úttörői közé, de műveik segítették az irányzat szélesebb körű elterjedését, és népszerűségének növekedését.
Napjaink jelentősebb zenekarai közé tartoznak: Poison The Well (1997), A Day To Remember (2003), Haste The Day (2001), For Today (2005), Parkway Drive (2002), God Forbid (1996), Architects (2004), Bleeding Through (1999), vagy a nagyon dallamos dEMOTIONAL (2009). A hirtelen jött közkedveltség miatt gyakori kritikaként jelenik meg a "műfaj kiárusítása", a keményvonalas metalrajongók a legmegalázóbb "elkelt" vagy "eladva" szavakkal emlegették a színteret, és időnként új nu-metalnak csúfolták a műfajt. Ezt támasztja alá, hogy az utóbbi időben az Ozzfest utazó fesztivál sok fellépője a metalcore zenekarok közül kerül ki, míg a '90-es évek végén ezt a lehetőséget a nu-metal bandák használták ki. Az biztos, hogy a nagy nevek mellett számtalan B kategóriás zenekar is feltűnt, akik sivár ötlettelenségükkel és másolásukkal felhígították a műfajt, ezért a metalhead-ek és a kritikusok egy része szerint a swedecore mára már olyan lett, mint a felvizezett whisky. Ennek következményeként a melodic metalcore jelenleg egyfajta másodfokú népszerűségnek örvend.
A mathcore (ismert még "math metal", vagy magyarul "matek metal" néven is) a metalcore alműfajaként, a '90-es évek közepén indult hódító útjára, a Converge (1990), a Coalesce (1994), a Botch (1993) és a The Dillinger Escape Plan (1997) zenekaroknak köszönhetően,
akik az ihletet a Breadwinner (1990), a Shellac (1992), a Drive Like Jehu (1990), a Don Caballero (1991), a Fear Before (2002), a Slint (1986) stb., indie-rock / post-punk / prog-rock / post-hardcore / emo / math-rock vonalon mozgó bandák munkáiból merítették. Ezek a csapatok fektették le a műfaj alapjait, ami a későbbi metalcore csoportok hangzásvilágával ötvözve, új stílusként jelent meg a színtéren. A precízen kiszámolt "műszaki" színvonalú riffek, a döbbenetes sebesség, az alaposan megtervezett változatos ütemmutatók, és a ritmusképletek fantasztikus összetettsége, a matematikát juttatta a hallgatók és a kritikusok eszébe, így a stílus elnevezése kézenfekvő volt. Az irányzat sokkal szorosabban kötődik az alap metalcore stílushoz mint a swedecore, és a műfaj prominens képviselői közül többen a grindcore színtéren is tevékenykednek.
A mathcore hangzásvilág egy korai csírája a Black Flag 1984-es "My War" című lemezén tűnt fel, de a gyorstüzelő punk jegyek, és a szokatlan poliritmika, 
elefántseggként nehezedett a rajongók mellkasára, és ez abban az időben még túl sok(k) volt. Viszont a megérdemelt elismerés nem maradt el, csak késett. 2002-ben és 2006-ban a metalcore számos zenekara tribute albumok kiadásával tisztelgett a Black Flag úttörő munkássága előtt. (A tribute album kiadása egyfajta hódolatot jelent a zenetörténet egy korábbi szereplője, vagy annak munkái iránt, és ezeken a lemezeken általában fővonalbeli bandák játszák el újra az összeválogatott dalokat.)
A '90-es években a mathcore műfaj követőit még többnyire a "noisecore" stílus alá sorolták, és a Terrorizer magazin szerkesztője Kevin Stewart-Panko, a Neurosis (1985), a Deadguy (1994), a Cave In (1995), a Today Is the Day (1992), a The Dillinger Escape Plan (1997), a Converge (1990), a Coalesce (1994), a Candiria (1992), és a Botch (1993) zenekarokat is ezzel a meghatározással kategorizálta. Stewart-Panko az alábbiakkal jellemezte a hangzást:
Dinamikus, erőszakos, disszonáns, műszaki, brutális, szokatlan, nincs balansz, nincsenek metal szabályok, hardcore, prog, math-rock, grind és jazz.
Habár ezek a jelzők már korábban a grindcore több disszonáns változatára is ráillettek (pl. "noisegrind"), azok sokkal kevésbé voltak összetettek és dinamikusak, mint a későbbi mathcore csapatok által képviselt hangzás.
A mathcore elnevezés már önmagában jelzi, hogy az alapok a math-rock és a hardcore műfajokon nyugszanak, és legkorábbi közvetítőinek
mások mellett a Rorschach, a Starkweather, a Botch és a Converge zenekarokat tartják. A '90-es évek folyamán a legkülönbözőbb helyeken számos matekbrigád kezdte meg működését, például: Cave - Massachusetts (1995), Cable - Connecticut (1994), Coalesce - Kansas City (1994), Knut - Geneva (Svájc) (1994). A mathcore elnevezés, a The Dillinger Escape Plan 1999 szeptemberében debütáló "Calculating Infinity" lemezével kapcsolatban tűnt fel először. Ez végre helyre tette a hangzás hovatartozását, mert a korábban említett "noisegrind" félrevezető információt adott, ugyanis ezzel a hardcore techno/grindcore egyik korai oldalágához sorolta be a műfajt.
A 2000-es évek elején számos új mathcore zenekar kezdte meg pályafutását. Mivel hangzásuk időnként még más 
irányzatok stílusjegyeit is magán viselte, ritkábban említik meg őket a műfaj formálásával kapcsolatban, pedig többnyire a matek metal úttörők útmutatásait követték, vagy legalábbis a nagynevű mathcore brigádok inspirálták őket. Például az Atlanta külvárosában (Douglasville) 1997-ben alapított Norma Jean csapat korai felvételeit, a Converge és a Botch együttesek szerzeményeihez hasonlítják. Más induló csoportok stílusa, és a műfajteremtők hangzása között is párhuzam vonható, ezek közé tartozik a Car Bomb (2000), a The Locust (1994), a Blood Has Been Shed (1997), a Daughters (2001), a Look What I Did (2002), a The Number Twelve Looks Like You (2002) stb.
Az újságírók általánosan használják a mathcore megnevezést, de maguk a zenészek ritkábban. Jacob Bannon, a Converge énekes-frontembere így véli:
Tényleg nem tudom mi az a mathcore. Egy agresszív zenekar jellemzése. Hardcore, punk és metal elemei biztosan vannak. Én úgy gondolom, hogy egy általános alműfaj névvel definiálni a mi, vagy más zenekarok munkáit, elég ellentmondásos dolog. Mindannyiunk tud valami egyedit nyújtani, és inkább ünnepelni kellene ezeket a jellemzőket, mint általánosítani a könnyebb "befogadás" érdekében.
A deathcore fúziós zenei műfaj a death metal jellemzőit ötvözi a metalcore, a hardcore punk, vagy mindkettő stíluselemeivel, és ezek alapján a metalcore szélsőséges és brutális alműfajának számít. Meghatározása szerint a death metal riffek brutalitása, a blast beat dobpergés szónikus sebessége, és a hardcore punk breakdown ütemváltásai jelentik ennek a zenei begorombulásnak az alapjait.
A gitárszólók és a dallamos riffek a metalcore irányvonalát követik, és a hörgéssel előadott szakaszokat felváltó, a dalok lágyabb vonulatát megtestesítő sikoltó részeket, vagy a kórusban előadott refréneket, erőteljes riffekkel és akkordokkal előadott breakdown ritmusképletekkel súlyosbítják. Az agresszív metalcore gitárjátékba vegyülő éles és disszonáns death metal riffek,
a palm-muting technikával végrehajtott fojtások, és a dalok csúcspontján megjelenő goromba breakdown törések hozzák el a dalokba a műfajra jellemző globális feszültséget. Ez az elementáris erejű zenei tornádó ledönti lábáról a hallgatóit, a maradék túlélőt meg néhány blast-beat roham vágja földhöz. Hasonlóan az extrém metal egyéb fajtáihoz, a deathcore hangzásának alapvető tényezője a lehangolt gitárokkal előadott tömör és masszív zúzás, aminek súlyosságát Drop B vagy Drop A hangolással érik el. (A Drop hangolás azt jelenti, hogy egy-egy húrt (pl. Drop D hangolásnál csak a 6. húrt) vagy az összeset lejjebb hangolják, és ennek segítségével a hangszer hangtartományát radikálisan lefelé terjesztik ki.) Az énekstílusra a hagyományos death metal hörgés és sikítás jellemző, a tisztán kiénekelt hangok eléggé ritkák, de néha feltűnik a grindcore/brutal death metal műfajokban használt "Pig Squeals*" énektechnika.
*Pig Squeals
A pig squeals (magyarul disznóvisítás) nevű énektechnikát a '80-as évek végén dolgozta ki néhány grindcore és brutal death metal banda, és felhasználása is szinte csak ezekben a műfajokban fordul elő. A deathcore irányzat néhány zenekara felkarolta ezt az 
"effektet", de alkalmazása viszonylag ritka. A technika lényege, hogy az ének a belélegzéssel (ritkábban a kilélegzéssel) együtt kerül előadásra, és ezzel a hangszálrezgetéssel a vokál, egy furcsa röfögés/visítás szerű hanggal párosul. A belégzéssel az alacsonyabb/halkabb, a kilégzéssel a magasabb/hangosabb hangok szólaltathatók meg. A dalszöveg rosszul érthetősége miatt kevesen használják, bár vannak olyan bandák, akik kizárólag ezt az előadásmódot alkalmazzák. Érdekesség, hogy a mondatok végén gyakran szerepel egy fiktív szó, ami a "Bree". (Tudományos kutatásaim során arra jutottam, hogy "bree" ősi magyar megfelelője nagy valószínűséggel a "röf", többes számban a "röf-röf".) (Minták: kattints ide!)
Bár a death metal és a crossover thrash ötvözetét a Repulsion (1986) zenekar mutatta be, a veterán death metal bandák közül például a New York-i Suffocation (1988) és a Skinless (1992), vagy a Maryland-i Dying Fetus (1991) is használta a breakdown ritmustörést, ami a későbbi deathcore alapvető eleme lett.
Mielőtt a deathcore kategórianév ismert lett, az Abscess (1994) vagy az Unseen Terror (1987) formációk a hardcore punk és a death metal hibridjének meghatározására már használták ezt az elnevezést sőt, a német Blood (1986) death metal/grindcore brigád 1986-os harmadik demóalbumának ezt a címet adta, továbbá 1987-ben, egy szintén német csapat jött létre "Deathcore" néven (természetesen ezeknek semmi köze a modern deathcore-hoz).
A deathcore története a '90-es évek elejéig vezethető vissza, amikor a Suffocation techical/brutal death metal műfajban
tomboló brigád kiadta hardcore punk jegyekkel rendelkező, "Effigy of the Forgotten" című bemutatkozó albumát. Ez csak előszele volt a deathcore megjelenésének, ezután egészen 2000-ig tartó csendes időszak következett, míg a California-i Eighteen Visions (1995) zenekar piacra nem dobta "Until The Ink Runs Out" nagylemezét. Ez indította el a lavinát, és az amerikai metalcore színteret példátlan zenei brutalitás árasztotta el. A gitárok "halálos" torzítása, a lassabb és néha groove-os ritmusképletek, a zene új és bombasztikus előadásmódját hozták. A deathcore műfaj felépítéséhez sok zenekar hozzájárult egy-egy téglával, "jómunkásembernek" számított az Underoath brigád is, ők az "Act of Depression" (1999), és a "Cries of the Past" (2000) nevet kapó albumaikon, egy death metal riffekkel megspékelt, keresztény megközelítésű, epikus black metal elemeket,
és hardcore punk hatásokat felvonultató agresszív hangzással jelentek meg (később billentyűs hangszereket is használtak), bár az ezek után megjelenő albumaikon már dallamosabb irányt vettek.
A 2002-ben Oakland városában összeállt All Shall Perish együttes továbbhaladt az ötletelésben, a metalcore, a death metal, és az industrial metal elemek összegyúrásával, azaz a zene roppant dühödt megközelítésével szerzett nevet. A média szerint (ami a műfaj fő mozgatórugója volt), 2000-es évek 
elején megalakuló bandák ismertségének és népszerűségének növekedésében, nagy szerepe volt a Myspace fotó-zene-videó-blog interaktív szolgáltatásnak is, és ennek példájaként (mások mellett) a később komoly hírnevet szerző Job For A Cowboy (2003) formációt említik. (Az undok és vérmes metalrajongók egy részének véleménye szerint, ez az egész műfaj a média kreálmánya.) A kritikák nem vetették vissza a lelkesedést, egymás után alakultak a deathcore bandák: Salt The Wound (2001), Winds Of Plague (2002), Suicide Silence (2002), Animosity (2002), Eyes Set To Kill (2003), Bring Me the Horizon (2004), Lorna Shore (2009), Dr. Acula (2005), Whitechapel (2006), Chelsea Grind (2007), We Butter The Bread With Butter (2007), Despised Icon (2002), Thy Art Is Murder (2006) stb.
Kritikák, negatív vélemények
A deathcore irányzatot is elérte a népszerűség okozataként jelentkező minőségvesztés. A trendet meglovagolva annyi tehetségtelen zenekar alakult, hogy már a csapból is deathcore folyt. Ráadásul gyakran az eredeti hangzás is odaveszett,
ugyanis a végtermék sokszor a thrash metal, a black metal és death metal egyfajta végletes keveredéséből összeálló ordítozós massza lett. Ezért nem véletlen, hogy a deathcore műfajról elég becsmérlően vélekednek az alapműfajok képviselői (black metal és death metal különösen). Szerintük a deathcore színtér zenekarai csak pozőrök, nem megfelelő képviselői az extreme metal stílusoknak, és zenéjük csak egy értéktelen utánzata a death metal műfajnak. Például az angol Bring Me The Horizon zenekart az emo színtér közvetlen örökségének tartják, és a hozzájuk hasonló 
kinézetű (elöl hosszúra növesztett emo frizura, piercing és tetkó hegyek, feliratos trendi pólók, ékszerek, baseball sapka, rövidnadrág stb.) zenekarok tagjait és rajongóit nőies megjelenésű kis csíráknak nevezik. (Persze azóta a Bring Me The Horizon tagjai is irányt váltottak, mind külső megjelenésükben mind zenei stílusukban gyökeresen megváltoztak.) De a kritika főként a zeneiséget éri, ami szerint a deathcore nevű mutációban a mennyiség már régen a minőség rovására megy, és a stúdióban többször rögzített és újrakevert dalok koncerteken történő nehézkes reprodukálása, az eredeti metal gyökerek megtagadása, és az alap death metal műfaj megcsúfolása.
Amikor belevágtam a műfaj ismertetőjébe, arra gondoltam figyelmeztetésként ki kellene írnom: "Vigyázat! Szigorúan komolytalan!" Ugyanis azt hittem ilyen stílus nincs, nem is volt, naná, hogy soha nem is hallhattam róla. De amikor rákerestem a Neten a "Nintendocore" szóra, egyből leeset az állam. Több százezer találatot dobott fel a kereső, zenék, videóklipek, rajongói oldalak stb. Mi ez? Tényleg létezik?
Tényleg létezik!
A nintendocore (más néven nintendo rock, video-rock, nerdcore) egy zenei műfaj, amely ötvözi a modern rockzene agresszív stílusait, a chiptune* dallamait, és a videojátékok zenéit. A nintendocore felhasználja a hardcore punk és a heavy metal elemeit, és a hangzás végeredménye számos egyéb zenei műfajt is ötletekkel lát el.
*Chiptune
A chiptune (ismert még chipzene, és 8-bites zene néven is) olyan formátumban írt zenei műfaj, amelyben az összes hangot többnyire valós időben -vagy sample-k és vst-k segítségével-, számítógép, illetve videojáték konzol hangchipje hoz létre.
A mozgalom által alapított California-i HORSE the Band (1999) nevű
zenekar vicces elképzelésként alkotta meg a "Nintendocore"-t. A csapat az évek során öt stúdióalbumot hozott össze, ami igazolja a stílus népszerűségét. Az első korongot 2001-ben adták ki "Secret Rhythm of the Universe" címmel, de a 2005-ben piacra dobott "The Mechanical Hand" nagylemez "The Black Hole" című számában jelentek meg először a hardcore jegyek, például a sikoltó énekstílus, vagy a "súlyos Nintendo riffek", és ezekhez számos videojáték zenéje adta meg az alapdallamot.
A másik úttörő nintendocore 
brigád, a Sacramento-i The Advantage (1998). A The New York Times dicsérő szavai szerint, ez a csapat juttatta a videojáték zenét, a mainstrem reflektorfényébe. A The Advantage instrumentális rock zenekart, a Nevada Union középiskola két hallgatója alapította. (A "The Advantage", a Nintendo "Advantage" joystickjáról kapta a nevét.) A csapat közvetlenül nem komponál, csak az eredeti Nintendo konzol játékzenéit ültetik át metal alapokra. A videojáték hangsávok rock feldolgozásai egymás után jelentek meg, és idővel az új zenei stílus nintendocore néven vált ismertté.
A Minibosses (1999) nevű rock csapat, a nintendocore mozgalom egyik
leghíresebb képviselője, fantasztikus feldolgozásait készítette el a "Contra", a "Double Dragon", az "Excitebike", és egyéb videojáték zenéknek. A banda Phoenix-ből, Arizona államból származik, és rövid időn belül komoly hírnevet szerzett a nintendo-rock színtéren, rendszeresen meghívásokat kap a különböző videojáték kiállításokra és rendezvényekre. A feldolgozásokon kívül a zenekar saját műveket és készít. A "Harvard Crimson" (A Harvard Egyetem hallgatói által szerkesztett napilap) megemlíti, hogy a Minibosses "esküdt ellensége", vagy inkább riválisa egy másik nintendocore brigádnak, a NESkimos-nak (2002).
A 2005-ben alapított (és 2011-ben feloszlott), az indie-rock színtéren tevékenykedő The Depreciation Guild 
nevű formáció, a 8-bites hangokat, a videojáték zenéket, és a shoegaze zenei műfaj elemeit gyúrta egybe. A csapat 2007-es "In Her Gentle Jaws" nagylemeze már a nintendocore égisze alatt készült. Úgy jellemezték, hogy "az album címadó dalának hangszerelése, mintha egy NES cartridge-ből származott volna". (NES - Nintendo Entertainment System) Nagy rizikót vállaltak a saját kiadású albummal, de megérte kockáztatni. A korong olyan sikeres lett, hogy 2007-ben a Kanine Records gondozásában újra kiadták, és ez a független lemezkiadó jelentette meg a zenekar összes későbbi albumát.
Az irányzat híres csoportjai még a Math the Band (2004), a The Megas (2008), a Moshing Samurai (2008), a The Octopus Project (1999), az An Albatross (1999), a Sky Eats Airplane (2005), a Rolo Tomassi (2005), a Crystal Castles (2004), a Spencer Seims dobos által alapított The Advantage (1998) és a Hella (2001).
A tipikus rock hangszeres-felállást jelentő elektromos gitár, dob szett, stb. mellett, szintetizátorok, chiptune dallamok, 8-bites hangok, és programozható elektronikus dobgépek szolgáltatják a nintendocore hangzás alapjait. A stílus eredete a zenei műfajok széles tartományához vezethető vissza, a hardcore punk, a post-hardcore, a metalcore, és a heavy metal jellemzői is megtalálhatók a zenében, de időnként más irányzatok, az electro, noise-rock, post-rock, és a screamo jegyei is felismerhetők.
A nintendocore zenekarok eltérő stílusban játszanak. Kurt Feldman a The Depreciation Guild zenekarból, az "éteri", lágy vokált kedveli, ez jellemző a The Megas brigádra is, az
ő dalszövegeikben egyébként a videojátékok cselekményei jelennek meg. Egyéb bandák a sikoltó-ordító előadásmódot favorizálják, ez jellemző a HORSE the Band formációra is, akik emellett kombinálják a heavy metal, a thrash metal, és a post-hardcore stílusjegyeit a post-rock elemeivel, de megemlíthető a Math the Band (2004) duó is, ők a electro és a dance-punk irányzatokból emelnek át motívumokat. A Minibosses szigorú szabályok szerint meghatározott hangszeres hangzására a Kyuss banda heavy metal riffjei, a The Advantage csoport stílusára, a noise-rock és a post-rock műfaj tulajdonságai hatottak leginkább.
Feltételezem, hogy a műfaj rajongói számára ez a zenei hangzás nagyon-nagyon karaj. Szerintem kicsit beteg, igazi nintendo-kór. Viszont amikor elképzeltem, hogy a játékgépek előtt görnyedő fanatikus kockák erre a zenére pogóznak és headbangelnek egy koncerten, akkor csak hányás után vált egyértelművé, hogy megtaláltam a heavy metal zenék legextrémebb alműfaját!
Értékelés:
Facebook
Twitter
