Christian (Keresztény) Metal

Ebben az ismertetőben -a többitől eltérően-, a műfaj nevének magyar változatát fogom használni. Ennek oka, hogy a "christian metal" nagyon idegen hangzású, a "keresztény metal" sokkal kellemesebb, míg a többi fémműfaj erőltetetten honosított "halál metal", "fekete metal", "zúzós metal" stb. elnevezései lennének inkább borzasztóak.

A christian (keresztény) metal, más néven white (fehér) vagy unblack metal, a heavy metal olyan formája, melynek dalszövegei az együttesek kereszténység melletti elkötelezettségének üzenetét hordozzák. A zenészek többnyire hívők, és fontosnak tartják a kereszténység eszméjét eljuttatni a közönség felé, valamint zenéjüket az evangelizálás eszközeként használják. A white (fehér) jelző a black (fekete) metallal való oppozícióból származik, a black metal ugyanis jellemzően a lét "sötét" oldalával foglalkozik, és szimbólumkészletében előkelő helyen áll a keresztény sátán-kultusz megannyi formája, elképzelése. A keresztény metal műfajjal kapcsolatban gyakran feltűnik a 777 szám -ami a Szentháromság száma-, és ez a tökéletességet ábrázoló "isteni szám" a közismert 666 éles ellentéte, ami a modern értelmezéssel ellentétben nem a Sátán vagy az Antikrisztus, hanem a Fenevad száma (Jelenések könyve).

Keresztény metal zenekarok tulajdonképpen minden heavy metal alműfajban megtalálhatók, viszont csak dalszövegeik tartalma az egyetlen kapocs közöttük. Keresztény mondanivalójuk gyakran összeolvad az adott irányzat gyökereiből származó egyéb témákkal, de a keresztény vonatkozású szövegeket igyekeznek olyan mértékben előtérbe helyezni, amennyire azt az adott műfaj lehetőségei megengedik.

Bizonyos körökben vitatott, hogy a marginális nemzetközi keresztény-metal-szubkultúra tud-e megfelelő vallásos kifejezésmódot és keresztény identitást nyújtani rajongói számára, továbbá zenéjük kínál-e olyan pozitív alternatívát, amely ellensúlyozni tudja bizonyos "világi" metal zenék köztudottan sötét és negatív üzenetét.

A keresztény metal irányzat az 1970-es évek végén jelent meg. Az evangelizálás eszköze a szélesebb értelemben vett heavy metal zenei élet volt, olyan úttörő csoportokkal mint az amerikai Resurrection Band (1972), a Petra (1972) és a svéd Jerusalem (1975). A '80-as évek közepétől, a Los Angeles-i Stryper (1983) zenekar ért el komolyabb sikereket annak ellenére, hogy a metal mainstream abban az időben még nem igazán vett tudomást az új műfajról. A '90-es években a California-i Tourniquet (1989) és az ausztrál Mortification (1990) váltak a mozgalom vezetőivé, és az ezredforduló első évtizedében olyan metalcore zenekarok mint az Underoath (1997), a Demon Hunter (2000), az As I Lay Dying (2000), a See The Light (2005), és a Norma Jean (1997) (a Revolver Magazine "Szent Szövetség"-nek nevezte őket), a mainstream figyelmét is felkeltették a Billboard 200-as toplistáján elért sikereikkel.

Jellemzők

A keresztény metal nem egy önálló zenei stílus - inkább ideológiai gyűjtőfogalom -, emiatt a keresztény zenekarok a heavy metal műfaj szinte minden ágában előfordulnak. Az irányzaton belüli együttesek dalszövegeiket tipikusan a zsidó-keresztény hagyományokra alapozzák. A dalszövegek tematikája leginkább a vallás és a spirituális lét körül forog, pl. néhányan a hit pozitív aspektusait hangsúlyozzák, míg mások Krisztus tanításait ismertetik, de az is előfordul, hogy ezeket az üzeneteket a dalszövegek rejtett metaforáiban adják elő. A formációk csak egy kisebb része tanúsít agresszív magatartást azokkal szemben akik a kereszténység ellen agitálnak, és ők szinte Ótestamentumi stílusban hirdetik, hogy "Isten haragja tűzzel és kénkővel fog újra lesújtani az extrém sátánistákra, stb.". A dalszövegek eszkatológiai és apokaliptikus témákra hivatkoznak, különösen a jó és a gonosz közötti folyamatos lelki hadviselésre, ezek mellett az utolsó ítélet és a kegyvesztetté válás témája is tipikus.

A lírai stílus kultúránként, felekezetenként és országonként eltérő. Például Észak-Európában a zenekarok evangélikus tagjai általában a személyes lírai megközelítést kedvelik, amely azt jelenti, hogy ritkán "térítenek" agresszív módon, míg az az amerikai bandákra az aktívabb evangelizálás a jellemző. A keresztény együttesek soha nem tagadják meggyőződésüket, de többnyire elkerülik a prédikálást, valamint bizonyos dolgokat "kimondatlanul" hagynak, és ezzel meghagyják a vallást a hallgató privát ügyének. Egyes zenekarok -ugyan keresztény aspektusból nézve-, de a mindennapi élet történéseivel foglalkoznak amiatt, hogy a keresztény és nem keresztény hallgatók igényeit is kielégítsék. Ilyen esetben nehéz lehet a banda azonosítása mint "keresztény zenekar", annál is inkább, mivel "világi" metal formációk is foglalkoznak keresztény vagy vallási témákkal, és ezért a "keresztény zenekar" definíciója sokat vitatott téma a keresztény metal fórumokon.

Történelem

Háttér: Heavy metal zene és a kereszténység

Amikor a '60-as évek végén a hard rock/heavy metal zene egyre népszerűbbé vált, főként negatív és lázadó témák jellemezték a műfajt, dalszövegeik sok minden mellett a keresztény értékeket is gyakran támadták. A korai zenekarok közül főként a Black Sabbath (1969) formációt emlegették elítélő módon, mivel dalaiban a heavy metal zenét és az "okkult szimbólumokat", valamint az "ördögnek szánt ódákat" ötvözte. Ráadásul a korai zenekarok igen gyakran a tritonus hangközt alkalmazták dalaikban, és ezt a disszonáns hangot (ördögi hangközt), "Diabolus in musica - the Devil in music - Ördög a zenében" névvel illették már a középkorban is. Hívő körökben az a vélemény terjedt el, hogy "ez a buta, durva, esetenként sátánista zene, aligha alkalmas intelligens vitára, teológiai elmélkedésre pedig végképp alkalmatlan". És ezzel az ítélettel nem is lőttek túl a célon, mivel abban az időben a lázadó, rebellis dalszövegek még kiakasztónak számítottak.

A későbbi glam metal éra bandáinak (Mötley Crüe (1981), Ratt (1976), Twisted Sister (1972)) zeneszövgei, az általános düh, az önfeledt szex, a kábítószer, az erőszak és a kétségbeesés témáival árasztották el több millió fiatal rajongó otthonát. A '80-as évek metal zenéjének növekvő vonzereje és népszerűsége ellenére, az amerikai "National Coalition on Television Violence" szervezet -mely a televízióban megjelenő erőszakos tartalmak vizsgálatára alakult-, felhívta a figyelmet a zenei videók és klipek destruktív potenciáljára, melyek közül sok nyíltan ábrázolta a lázadás és az erőszak különböző formáit. Egy brit metalrajongó pap elemzése azt mutatta, hogy heavy metal dalok fő jellemzői minden esetben a torzított gitárhangok, az intenzív dobszólók és az erős, harsogó ének, de sajnos líráik "félelem nélkül kezelik a halált, az erőszakot és a rombolást", ezért a "túl sok metal" miatt "elragad a Sátán vagy a Gonosz", továbbá "ezt a színjátékot csak a sokkolás vágya hajtja". Ezzel szemben az olasz kapucinus barát és egykori metal énekes Cesare Bonizzi (Fratello Metallo) azt nyilatkozta, hogy "talán létezik néhány sátánista banda, de az ilyen stílusú dalszövegek inkább a még nagyobb eladási példányszám elérésének érdekében születnek", továbbá hozzátette, "a metal a legenergikusabb, a legvitálisabb, a legmélyebb és a legigazibb zenei nyelv, amit ismerek".

Származás

A keresztény metal kialakulása a kései '60-as és a korai '70-es évek Jézus mozgalmának köszönhető, és létrejöttében az ún. Jézus muzsikái, a ’70-es évek gospel zenekarai, és azok a főként California déli részén tevékenykedő hippi- és utcai zenészek jártak élen, akik felvették a keresztény vallást. Ők továbbra is ugyanazt a zenei stílust játszották amit korábban, de dalszövegekben már a kereszténység üzenetét hirdették. Az egyik úttörő keresztény rockzenésznek számító Larry Norman 1969-ben adta ki "Upon This Rock" című albumát, mely vitathatatlanul az első keresztény rock produktumnak számít. (Nem igazán a metal műfajhoz tartozik, de három évvel később mutatták be Andrew Lloyd Webber "Jézus Krisztus Szupersztár" (Jesus Christ Superstar) című rockoperáját, melynek Tim Rice írta szövegét, és 1971-ben óriási siker aratott a Broadway-n.)

Valószínűleg, az első keresztény hard rock zenekarnak az 1968-ban megalakult California-i székhelyű Agape együttes tekinthető. Ők blues hatásokkal átszőtt pszichedelikus rockzenét játszottak, 1971-ben jelent meg "Gospel Hard Rock" című első albumuk, melyet '72-ben a "Victims of Tradition" kiadása követte. A Resurrection Band formáció -amely Rez Band vagy REZ néven is ismert-, a milwaukee-i Jesus People (Jézus emberek) kommuna tagjaiból alakult meg 1972-ben, és "Music to Raise the Dead" című kazettájukat! '74-ben adták ki. (Bár technikailag ez számít a csapat első zenei kiadásának, a négy évvel később megjelent nagylemezt tartják az együttes hivatalos bemutatkozásának) A svéd Jerusalem zenekart egy baráti társaság hozta össze 1975-ben, és ők is a műfaj nagynevű úttörői közé tartoznak. A Resurrection Band, '78-ban hozta ki "Awaiting Your Reply" debütáló lemezét, ugyanabban az évben jelent meg a Jerusalem zenekar "Jerusalem (Volume 1)" albuma is, és mindkettőnek számottevő hatása volt a keresztény rockzenei kultúra fejlődésére. Nagyjából ekkor vált a heavy metal műfaj a keresztény zeneipar új célpontjává, mivel az egyéb zenei irányzatokban tevékenykedő együttesek "keresztény" megjelölése önmagában nem volt elég a jó eladási számok eléréséhez. Habár az "Awaiting Your Reply" lemez népszerű volt a keresztény üzletekben, és 6. helyet érte el a Gospel albumeladási listákon, sőt, a Jerusalem albuma is pillanatok alatt favorit lett a hallgatók körében -az első hat hónapban 20.000 példányban kelte el-, de a keresztény rock nem tudott betörni a mainstream-be, és tulajdonképpen ismeretlen műfaj maradt Európában.

1980-as évek

A korai '80-as években négy figyelemreméltó keresztény metal banda vált igazán ismertté: Messiah Prophet (1979), Leviticus (1981), Saint (1982) és a Stryper (1983). Közűlük az Orange County-ból származó Stryper heavy/glam metal formáció volt a legnépszerűbb, és ez volt az első csapat, amit egyértelműen keresztény metal együttesként aposztrofáltak. Kezdetben főként hívők jártak a Stryper koncertjeire -melyeken a banda Bibliákat dobált a rajongók közé-, de népszerűségük és sikereik hamar felkeltették a világi közönség érdeklődését is. A '80-as években a keresztény metal zenekarok szorosan követték a mainstream metal bandák trendjeit, és jelenlétük megszilárdult a metal színtéren.

A 1980-as évek közepén, a heavy metal műfaj rengeteg autonóm alműfajra tagozódott. Deena Weinstein szociológus így fogalmazta meg a jelenséget:

A tematikus sokszínűség átível a zenei stílusok fölött. A '80-as években kialakult a white és a black metal. Lírai témáik poláris ellentétei egymásnak, egyikül hozza a "jó híreket", másikuk a "rossz híreket", és a két irányzat zenéi a metal teljes spektrumát átölelik. A white metal, közismertebb nevén a keresztény metal népszerűsége részben a heavy metalnak köszönhető azáltal, hogy "átalakítja" a heavy metal kódját, és ezzel az evangélikus keresztény szekták és más felekezetek céljait szolgálja. A közkedveltség másik része pedig a jól kialakított, missziós célú, új tagokat toborzó tevékenységüknek, valamint "lelkek megmentéséért" tett erőfeszítésinek köszönhető. A black metal tematikus ellentétben áll a kereszténységgel, nem tekint fel a mennyre, mert beállítottsága az alvilághoz köti. A heavy metal sátánista szimbólumai és ábrázolásmódja a kezdetektől, azaz a Black Sabbath és a Led Zeppelin megalakulás óta jelen vannak, és Nyugaton nincsenek jobb szimbólumai a lázadás kifejezésének. Az olyan bandákat mint a Mercyful Fate - akinek tagjai azt állították, hogy ők nem játsszák meg magukat, azaz igazi hívői és követői az alvilág urának -, már túl sokan utánozták, így az ilyen kijelentésekről egyre gyakrabban derült ki, hogy szimpla kereskedelmi trükk.

A keresztény metal zenekarok elterjedése nagy vitákat váltott ki az egész metalzenei szubkultúrában -elsősorban hitbeli és evangelizációs céljaik miatt-, mivel a metal színtér különösen nagy becsben tartja az individualizmust, és a keresztény hitvallást attól ellentétesnek ítélték. Például a Stryper -bár jelentős kereskedelmi sikereket ért el abban az időben-, ellenséges fogadtatásban részesült az 1985-ös Holland Metal Fesztiválon. Ettől függetlenül a Stryper segített népszerűsíteni a fémzenei műfajt, és az első keresztény metal zenekarként, platina státuszt ért el "To Hell with the Devil" nagylemezével. ("To Hell with the Devil", azaz "Pokolba az ördöggel" című albumuk 1986-ban 2 millió példányban fogyott el és Grammy-díjra is jelölték) Zenei videóik, pl. a "Free", a "Calling on You" és a "Honestly" ballada sok hetet töltöttek az MTV (Music Television) Top 10 listáján, sőt, a "Free" számuk videóklipje 12 héten keresztül őrizte meg No. 1. pozícióját (1987. május 4.-július 24. között).

 

 

 

 


 

 

A Stryper-t és keresztény metalt nemcsak a világi metal rajongók, hanem bizonyos keresztény fundamentalista körök is támadták.

Az Allmusic erről azt írta:

Amikor az egyházi vezetők azzal vádolták a heavy metalt, hogy a sátánizmusra biztatja rajongóit, a Stryper határozottan bebizonyította, hogyan lehet a metal és a hard rock által nyújtott lehetőségeket a kereszténység szolgálatába állítani".

A California-i zenekart mindkét oldalról gyanakvással, ferde szemmel figyelték. Azok is, akik azt állították, hogy a kereszténység és a metal egyszerűen nem "kompatibilis", és azok is, akik napestig metal zenére headbangeltek. Például a televangelista (televíziós prédikátor) Jimmy Swaggart 1987-ben "Religious Rock n' Roll - A Wolf in Sheep's Clothing" (Vallásos Rock n’ Roll - A báránybőrbe bújt farkas) címmel írt könyvet, melyben kritizálta az egész keresztény metal színteret, különösen kiemelve a Stryper zenekart, aki szerinte arra vetemedett, hogy a heavy metal zene felhasználásával hirdeti a kereszténység evangéliumait. A támadások ellenére a Stryper több millió lemezt adott el keresztény és világi hallgatóinak. A sok új zenekar megalakulása végül felhívta a lemezkiadók figyelmét a jelenségre, és némelyikük teljesen a keresztény metal zenére szakosodott.

A fanzine újságok, a lemezkiadók, és nemzetközi szentélyek felbukkanása

A keresztény metal színtér hamarosan kiépítette saját független lemezkiadó- és terjesztő hálózatát. Az első kiadók közé tartozott a Pure Metal Records és a Refuge Records, őket hamarosan követte a R.E.X. Records és az Intense Records. Az ismert zenei magazinok nem foglalkoztak túl gyakran a keresztény metal mozgalom történéseivel, ennek ellensúlyozásaként 1985-ben először Amerikában, majd később számos más országban kezdték terjeszteni a Heaven's Metal című fanzine-t.

Egy kis kitérő... Sokunknak nem teljesen ismert, mit is jelent a fanzine kifejezés, de ebben Koppányi Péter, a "Direkt Fanzine - A zsebben hordható képzőművészeti magazin" egyik alkotója lesz segítségünkre:

A fanzin kifejezés gyakorlatilag két angol szó, a fandom (rajongás, rajongók) és a magazine házasításából keletkezett még valamikor a negyvenes évek elején, ám abban az értelemben, ahogy ma beszélünk róla a hetvenes évekbeli punk mozgalom első hullámához köthető. A fanzin alapvetően egy nem hivatalos, az adott szubkultúrában mozgó emberkék által szerkesztett és az egész szubkultúrát érintő témákkal foglalkozó, általában ingyenesen, vagy potom összegért beszerezhető folyóirat, egy legjobb értelmében amatőr, „garázsszagú barkács" újság. Létét nem kereskedelmi szempontok határozzák meg, hanem csak és kizárólag a szubkulturális közeg igényei.(forrás: http://direktfanzine.wordpress.com)

Ekkor már szinte minden keresztény kiadó érdeklődni kezdett a keresztény metal iránt, és mivel a Heaven's Metal volt az egyetlen olyan kiadvány ami kizárólag a mozgalom eseményeivel foglalkozott, abban tették közzé az újonnan megalakult keresztény metal zenekarok névsorát. A Heaven's Metal népszerűsége rövid időn belül megnőtt, hivatalos, professzionális kiadvánnyá vált, és 15.000 elkötelezett olvasót tudhatott magáénak. Pozitív hatása vitathatatlan volt, hiszen a zenekarok lemezeladás számai általában emelkedtek a róluk szóló cikkek megjelenése után. A '80-as években és a '90-es évek elején egyre több underground keresztény metal zenekar felvételei jelentek meg a keresztény könyvesboltok polcain, és ezekkel, fanzine újságokkal, no meg metal kazetta-másolatokkal is ellátták a fémzenei műfaj vallásos rajongótáborát.

A Heaven's Metal fanzine fejlődése:

Számos rock/metal rajongó vált vallásossá a keresztény metal zenekarok "lelkészei" révén, akiket egyébként a '80-as években kitiltottak a templomokból. 1984-ben California-ban Bob Beeman lelkipásztor ismerte fel ezt a problémát, és rövidesen megkezdte egy különleges egyházi szolgálat, a "Sanctuary: The Rock and Roll Refuge" (Szentély/Menedék: A Rock and Roll menedékhely) kiépítését. Ez a közösség jó néhány keresztény előadóművészt hozott össze, és ezáltal olyan zenekarok megalakulását tette lehetővé, mint a Tourniquet, a Deliverance, a Vengeance és a Mortal, melyek hamarosan komoly áttörést értek el a keresztény zenei kultúrában. A Sanctuary első istentiszteletét Michael Sweet a Stryper együttes énekese, és később Jim LaVerde, a Barren Cross basszusgitárosa vezette. A szertartások mellett a Sanctuary szponzorálta az 1987-ben Los Angelesben megrendezett "The Metal Mardi Gras" keresztény metal fesztivált is. Ez a rendezvény bizonyította befolyását és létjogosultságát, és hamarosan a keresztény metal fesztiválokat szerveztek más helyszíneken is. A Sanctuary tevékenysége egyre nagyobb teret kapott, és már 1990-ben 36 plébániát tudhatott magáénak szerte az Egyesült Államokban. A Sanctuary plébániák jelentős hatással voltak a keresztény metal mozgalom fejlődésére, és olyan később híressé váló bandák mint a P.O.D. (Payable on Death 1992), itt tartották első koncertjeiket.

A '90-es évek végén a közösség tagjai úgy érezték -a hivatalos egyházak megváltozott hozzáállása miatt, mivel engedékenyebbek és elnézőbbek lettek a rock csoportokkal szemben-, hogy nincs tovább szükség a Sanctuary támogatására és a legtöbb egyházközséget bezárták. A Sanctuary neve "Sanctuary International"-re változott, és jelenleg nemzetközi tanulmányokat ad ki, továbbá oktatásokat tart a kereszténység témájáról. Ezen kívül elindítottak egy "Intense Radio" elnevezésű internetes rádióállomást, melynek rendszeres hallgatói létszáma 2003-ra elérte a 150.000 főt.

A '80-as évek vége és a '90-es évek eleje

Doug Van Pelt, a "HM Magazine" szerkesztőjének véleménye szerint a keresztény metal népszerűsége a '80-as évek végén és a '90-es évek elején ért a csúcsra. 1987-ben több mint száz keresztény metal zenekar felvételeit árusították keresztény és világi könyvesboltok. 1988-ra a Stryper-t leszámítva a Bloodgood, a Barren Cross, a Tempest, a Whitecross és a Leviticus bandák váltak a legismertebbekké. A Kentucky bázisú és a kezdetekben speed metalt játszó Bride együttes 1988-as "Live to Die" lemeze már a szélesebb közönséghez is eljutott, de az igazi áttörést a '92-es "Snakes in the Playground" album hozta meg számára. Annak ellenére, hogy stílusuk hirtelen változásai miatt -melyek többnyire az aktuális zenei mainstreamhez igazodtak- sok kritikát kaptak, mindig a keresztény heavy metal ősi ereje állt zenéjük középpontjában.

1989-ben az Orange County-beli X-Sinner csoport jelent meg "Get It" című debütáló albumával, és villámgyorsan a "white metal" színtér legtöbbet emlegetett bandáinak egyikévé vált. Megjegyzendő, hogy fantasztikus metal hangzásuk -ami hasonlított az AC/DC játékára- a klasszikus keresztény metal színtér "fejévé" tette a zenekart.

Szintén California-ból, 1988-ban a Neon Cross (1983) heavy, 1990-ben pedig a Holy Soldier (1985) glam metal bandák jelentkeztek névadó bemutatkozó albumaikkal, az utóbbi lemez -ami a "Word and A&M Records (Myrrh imprint)" gondozásában jelent meg-, komoly kritikai és kereskedelmi sikert aratott. Két évvel később megjelenő "Last Train" művük újabb eredményeket hozott, és a világ hatvan városára kiterjedő koncertkörútjuk éke lett. A Guardian (1982) zenekar '90-es "Fire and Love" albuma még a mainstream figyelmét is felkeltette, és a lemez egyik videóklipjét rendszeresen játszották az MTV (Music Television) Headbanger's Ball műsorában. Az Angelica (1988) heavy metal banda korábbi énekese Rob Rock és a Chris Impellitteri gitárvirtuóz nevével fémjelszett Impellitteri (1987) zenekar szintén sikereket ért el a '80-as '90-es években, mielőtt Rob a "Rage of Creation" című albumával szólókarrierbe kezdett.

A 1990-es évek elején a felemelkedő egyéb zenei irányzatok -különösen a grunge-, a mainstream uralkodó stílusaiként szilárdították meg helyüket, és abban az évtizedben ez a folyamat a heavy metal zene népszerűségvesztésével és underground státusba vonulásával járt együtt. A heavy metal zenészek mintegy mentőmellényként, elkezdték feszegetni a műfaj zenei határait, és ennek eredményeképpen a keresztény metal zenekarok egy része is átnyergelt az extrémebb metal stílusokra. Hamarosan a thrash metal népszerűségét felváltotta a death metal előretörése, és az underground metal színtér rajongói az egyre extrémebb hangzásvilágot favorizálták, valamint becsmérlő jelzőkkel illették a közkedvelt és dallamosabb stílusokat. Mint egyéb glam metal formációk a Stryper is elveszítette népszerűségét és 1992-ben feloszlott.

Bruce Moore, a Metal Missionaries (Metal misszionáriusok) e-könyvében azt írta:

A keresztény metal zenekarok felzárkózása abbamaradt, elkezdtek asszimilálódni az extrém zenei színtér őket megillető jogos helyeire, és előadóművészeik befolyással bírtak a viszonylag új, de növekvő műfaj meghatározására. A kialakuló zenei igényesség és "utcai hitelesség" következményeként olyan lemezkiadók mint a Tooth and Nail, a Solid State, a Facedown Records, a Metal Blade és a Victory Records, szerződések garmadáját írták alá keresztény metal és keresztény hardcore zenekarokkal. Ez volt az első alkalom, hogy az extrém keresztény metal a könyvesboltok porlepte hátsó dobozaiból a nagynevű kereskedelmi hálózatok (a kisebb Best Buy, Circuit City és a FYE, az óriási Wal-Mart, Target és a Hot Topic) első állványaira kerültek. Mellettük a német -akkor még másodvonalbeli- Nuclear Blast kiadó is ontotta a keresztény metal albumokat.

(Azóta a Nuclear Blast a Century Media-val együtt a világ legnagyobb független metal kiadójává vált.)

Torodd Fuglesteg, az azóta már megszűnt norvég Arctic Serenades Records lemezkiadó alapítója a jelenségről így vélekedett:

A Nuclear Blast tulajdonosa elkötelezett keresztény, és ő mindenféle vallási témájú dolgot nyomatott a Nuclear Blast segítségével". A Nuclear Blast a Mortification és a Horde zenekarokat tolta mint az őrült, míg ez idő alatt a többi kiadó tiszta sátáni cuccokkal nyomult.

2000-es évek

Az új évezred első évtizedében néhány banda az újjáéledő népszerűségnek köszönhetően betört a mainstream-be, és azóta a keresztény metal zenekarok szinte az összes metal alműfajban megtalálhatók. A mozgalom világszerte elterjedt és napjainkban is több száz aktív keresztény metal formáció működik. A metal műfaj megújulása sok '80-as évekbeli zenekar újraegyesülését hozta, köztük a Saint, a Bloodgood és a Stryper visszatérése számított nagy szenzációnak. 2004 októberében Doug Van Pelt újraindította a Heaven's Metal fanzine-t. Az Internet kulcsfontosságú szerepet játszott a keresztény metal újjászületésében, mivel számos honlap, valamint online közösség biztosított fórumokat és megjelenési lehetőségeket a keresztény metal zenei irányzat, a mozgalom eseményei, és műfajt képviselő zenekarok számára.

A Stryper '80-as évekbeli első sikerei óta, egyes keresztény metal zenekarokat már a mainstream is "elfogadta", és ennek jó hátszelet biztosítottak például az Underoath és a P.O.D. zenekarok keresztény és nem keresztény hallgatóknak több millió példányban eladott albumai. Az utóbbi lett a legsikeresebb keresztény metal banda, amikor a 2001-es "Satellite" albumuk multi-platina lemez lett. A metalcore műfaj sikereinek egyik alapját a keresztény zenekarok jelentették olyan bandákkal mint az Underoath, az As I Lay Dying, az August Burns Red, a Norma Jean, a Haste The Day, a The Devil Wears Prada, a Phineas, a Disciple és a Demon Hunter. Az As I Lay Dying lemezeladásai a Billboard 200-as toplistájának nyolcadik helyére repítették a bandát, és a 2007-es "An Ocean Between Us" album "Nothing Left" számának kislemezét 2008-ban a Grammy Awards "Best Metal Performance" címére jelölték. Az album a Metal Blade Records kanadai toplistáján a No. 19. helyezést érte el, és az Egyesült Államokban 40000 példány fogyott belőle az első héten. A második hét az amerikai slágerlisták 39. helyét jelentették, és szerte a világon bejutott a Top 200-ba, például az Egyesült Királyságban 117., Japánban 154. helyezést érte el.

A 2007-es februári Revolver Magazine "In Review" című elemzésében, "Az év jelensége" címszóval illette a keresztény metal irányzatot. Chief Tom Beaujour szerkesztő főoldalas cikkében, az As I Lay Dying, a Demon Hunter, a Norma Jean és az Underoath énekes frontembereivel (Tim Lambesis, Ryan Clark, Cory Brandan Putman, Spencer Chamberlain) készített interjút, melyben a Tooth And Nail Records, P.O.D., Zao, War of Ages, Still Remains és a He Is Legend is meg lettek említve.

 

 

 

 

 

 


Keresztény zenekarok a heavy metal alműfajokban

Thrash

Az említésre méltó amerikai keresztény thrash metal csoportok közé tartozik a Deliverance (1985), a Believer (1986), a Martyr (1986), a Vengeance Rising (1987), a Tourniquet (1989) és a thrash/crossover The Crucified (1984). Az Allmusic véleménye szerint a Vengeance Rising első két albuma a keresztény zene hatalmas sikerét hozta az egész világon, és ők azon kevesek egyike, akik megállták helyüket a "világi" zenei színtéren. A Cross Rhythms (keresztény médiaszervezet) 1996-ban a Tourniquet együttest vitathatatlanul a zenetörténelem legnagyobb keresztény metal bandának nevezte. A Tourniquet 1991-es "Psycho Surgery" albumát minden idők második legbefolyásosabb nagylemezének választotta a "HM Magazine". A Deliverance '91-es "Warfare" korongjának címadó dalából készült videóklipet az MTV (Music Television) is rendszeresen játszotta.

A Believer "Sanity Obscure" (1990) című albumáról az Allmusic a következőt nyilatkozta:

1990 előtt a keresztény heavy metal műfaj gyakran eltévedt a középszerű riffek és a rossz dalszövegek dzsungelében. Emiatt olyan kiemelkedő bandák mint a Petra és a Sacred Warrior sosem tudtak betörni a mainstream-be, és a Believer is minimális elvárásokkal adta ki albumát, amely az "olvadt metal" igazán masszív darabja volt. Bár a lemez nem igazán vált népszerűvé, több meghatározó zenei magazin is dicsérte az albumot.

A brit Seventh Angel (1987 7th Angel) és a Detritus (1989) mutatta be a keresztény thrash metalt Európának. A Seventh Angel azok közé a thrash metal úttörők közé tartozik, akinek albumeladási adatai elérték a Music for Nations zenekiadó fővonalbeli bandáinak forgalmát. A Cross Rhythms információi alapján a Seventh Angel-t hosszú ideig úgy ítélték meg, mint az egyik legjobb zenei "történést" az Egyesült Királyságban. A '90-es évek során az új-mexikói székhelyű Ultimatum (1992) és a oklahomai Eternal Decision (1996) szerzett némi figyelmet, ez utóbbi a thrash/groove metal műfajban tevékenykedett, és 1997-es névadó debütalbuma megjelenését az Egyesült Államokban és 16 más országban jelentős tetszésnyilvánítás kísérte.

Death metal

Az 1990-ben összeállt ausztrál Mortification vált az első széles körben elismert keresztény death metal bandává. Az Allmusic kifejtette, hogy a zenekar '92-es "Scrolls Of The Megilloth" nagylemeze még a heavy metal underground figyelmét is felkeltette.

Ezzel nagyjából egy időben a Living Sacrifice (1989) is megalkotta sajátos thrash/death metal ötvözetét, és a banda '92-es "Nonexistent", valamint a '94-es "Inhabit" albumaival kapcsolatban az Allmusic a következőket írta: "A keresztény death metal mint kifejezés a popzene egyik legkomikusabb oxymoronjának (ellentétes értelmű szavak kapcsolása) tűnik", hozzátéve: "A korai death metal-ihlette dübörgésük és zúzásuk egy staccato-vezérelt erősen ütős fémes behemót, ami élénk riffekkel öklözi a hallgatót, lírai szempontból határozottan személyes, mindazonáltal gyakran evangéliumi". Véleményük szerint a minneapolisi székhelyű Crimson Thorn (1991) "a világ legextrémebb hangzású keresztény metal zenekara", míg a norvég Extol (1993) '98-as "Burial" lemezéről ezeket írták: "Forradalmi. Ez a kiadvány talán egymaga lehet felelős a Krisztus-központú extrém metal feléledéséért". A banda népszerű a keresztény és az általános metalrajongók körében is, és többnyire jól ismert "világi" zenekarokkal együtt turnézik.

Unblack metal

Az 1994-ben színre lépő ausztrál Horde (korábbi nevén Beheadoth), az első keresztény black metal zenei projektnek tekinthető. Az egyszemélyes és csak egy albummal jelentkező Horde komoly vitákat szított az extrém metal közösség berkein belül, mivel szemben állt az alapműfaj sátánizmussal és a gonosszal foglakozó lírai témáival. A Horde '94-es egyetlen művének címe "Hellig Usvart", azaz "Holy Unblack" volt. Ebből a címből származik az unblack elnevezés, melyet napjainkban a hívők a keresztény black metal megkülönböztetésére használják annak érdekében, hogy elkerüljék a black metal negatív kicsengését.

A norvég Antestor (1990, korábbi nevén Crush Evil) 1998-ban megjelent "The Return Of The Black Death" korongja a brit "világi" black metal kiadó Cacophonous Records szerint a keresztény black metal mércéjét állította fel. A svéd Crimson Moonlight (1997) 2003-ban adta ki a "The Covenant Progress" című harmadik sorlemezét, ami a "HM Magazine" ítészei szerint "vetekszik minden más, legjobbnak számító egyéb (keresztény vagy világi) zenekar munkáival, amit ez a műfaj eddig nyújtani tudott". Annak ellenére, hogy az unblack színtér nem része a világi black metal színtérnek, a két tábor zenészei időnként közreműködnek egymás munkáiban. (Ez hihetetlen! A heavy metal a két oldal egymással szöges ellentétben álló ideológiáját is el tudja feledtetni! Na ilyen az igazi zene!) Például Stian Aarstad a Dimmu Brogir-ból segítette a Vaakevandring zenekar névadó albumának elkészítését, és Jan Axel Blomberg a Mayhem ütőse dobolt az Antestor 2005-ös "The Forsaken" című albumán.

Power metal és Progresszív metal

A power metal műfaj különösen népszerű a keresztény metal irányzaton belül, és ennek fő oka a power metal dallamközpontúsága, valamint rendkívül magasztos és lelkesítő, pozitív kisugárzású hangulata. A '90-es évek vége felé a svéd Narnia (1996) csoport a keresztény power metal történelem részévé vált, miután szerződést kötött a német Nuclear Blast Records és a japán Pony Canyon Records lemezkiadókkal. A megállapodás után kiváló minőségű neoklasszikus power metal művekkel kápráztatta el a metal színteret. Mellettük több jelentős keresztény power metal banda alakult meg Európában, köztük a német Chrystyne és a Lightmare (1991), továbbá a svéd XT (1991), a Divinefire (2004), az Audiovision (2004), a Harmony (2000) és a Heartcry (1989). A Krisztusi értékrendhez talán legközelebb álló zenekar a Forssa-beli (Finnország) HB (Holy Bible) nevű formáció. A csodálatos hangú női énekessel Miia Rautkoski-val (korábban Johanna Aaltonen-nel) működő szimfonikus power metalt játszó csapatnak a finn mellett angol nyelven is jelentek meg lemezei, és 2002-es magalakulásuk óta szép sikereket könyvelhetnek el keresztény körökben. A 2006 óta aktív szintén finn Mehida zenekart, világi körökben is elismert és nagyra tartott zenészek hívtak életre. A progresszív power metal banda alapítója Mikko Härkin (ex-Sonata Arctica) billentyűs, Jani Stefanovic (Essence Of Sorrow, Divinefire) gitáros és Thomas Vikström (Therion, ex-Candlemass) énekes. Első albumuk, a "Blood & Water" 2007-ben jelent meg a Napalm Records gondozásában, olyan hatalmas sikerdalokkal, mint a "Grace", a "Wings Of The Dove", vagy a "Guilty". Ők -nyilván a zenészek ismertségének köszönhetően- világi körökben is szép sikereket értek el, főként a skandináv országokban. A 2000-ben Neoshine néven megalakult német Sinbreed is olyan zenészekből áll, akik híresek a világi berkekben. Herbie Langhans (ex-Seventh Avenue) énekes mellett két volt Blind Guardian-tag, Marcus Siepen és Frederik Ehmke alkotja a 2008-ban nevet váltó csapat gerincét, de korábban megfordult a bandában Martin Brendler (Dragonfly) énekes is. Nem kisebb kiadó, mint az Annihilator, a Rhapsody Of Fire, Doro, a Theatre Of Tragedy, az U.D.O., illetve a Whitesnake mögött is álló AFM szerződtette őket. A 2008-ban megalakult neoklasszikus power metalt játszó svéd Golden Resurrection arculatát a két karizmatikus frontember, Christian Liljegren (Divinefire, ex-Narnia) énekes és Tommy "ReinXeed" Johansson (ReinXeed) határozza meg leginkább. Rendkívül dallamos dalaikban Isten igéjét keltik életre, szikrázó gitárriffekkel, virtuóz szólókkal, lüktető dobjátékkal, szárnyaló énekkel és felemelő hatású kórusbetétekkel megtámogatva. A fenti elképesztő hangszeres tudás és harcos-keresztény lelkület konzekvensen végigvonul mindegyik albumukon.

A progresszív metal képviselői közé tartozik a brit Balance of Power (1995) formáció, "When the World Falls Down" című nagylemezük a japán Pony Canyon Records gondozásában jelent meg, míg a Jacobs Dream (1994) zenekar munkáinak terjesztését, a Metal Blade Records kiadó vállalta magára. A "HM Magazine", a Georgia-i Athens-ből származó Theocracy (2002, akkor még egyszemélyes zenekar) névadó bemutatkozó albumával kapcsolatban írta: "Ugyan Matt Smith hírnevét a kicsi keresztény power/prog metal színtéren nemcsak ez az albumkiadás öregbítette, de a jóval nagyobb világi power/progresszív metal színtér felkarolta ezt is". Később, a több tagra felbővülő zenekar 2008-as "Mirror of Souls" korongja, a jelenlegi keresztény metal egyik kiválóságának számít.

Mások

1987-ben megalakul progresszív és szimfonikus doom metalban utazó svéd Veni Domine banda '92-ben dobta piacra "Fall Babylon Fall" című művét, ami a "HM Magazine" értékelése alapján minden idők 38. legbefolyásosabb keresztény metal albumának számít. Szintén a "HM Magazine" a Paramaecium (1990) '93-as "Exhumed of the Earth" lemezéről a "lényegében ez a legerőteljesebb és leghaladóbb death/doom felvétel a keresztény metal történetében" kritikát írta, és a Saviour Machine (1989) ugyanabban az évben kiadott "Saviour Machine I." nagylemezét "csodálatos teljesítmény"-nek nevezte kiemelve, hogy "a gothic színezetű progresszív metal meglehetősen egyedinek számít a metal színtéren". (Ez a megállapítás, az album 1993-as megjelenésekor így is volt.) A rap/nu metal mozgalom is adott keresztény zenekarokat a világnak, ezek közé tartozik pl. az Orange County-ból (California) származó Project 86, vagy a Peterborough-i (Kanada) Thousand Foot Krutch (1995). Fontos megemlíteni a doom metal műfaj egyik úttörőjének számító Chichago-i Trouble (1979) csapatot is (őket az elsők között nevezték a white metal képviselőjének), hiszen első albumaik címei ("Psalm 9" és "The Skull") egyértelmű bibliai utalások.

Evangelizációs célok, szociológia és szubkultúra

A túlnyomórészt katolikus országokban nem ritka, hogy a keresztény metal szilárdan az evangéliumi protestantizusban (evangelikalizmus) gyökerezik, ezért a kezdetekkor a világi metal színtér kizárólag az evangelizálás eszközeként tekintett rá. Az évek során a hangsúly megváltozott, mivel a '90-es évek Nyugati világában megnőtt a kereszténység szekularizációja. Marcus Moberg 2008-as feljegyzése szerint a jelenlegi színtér már nagyon kevés érdeklődést mutat az evangelizálás iránt, és ez a jelenség különösen Észak-Európa országaira jellemző. Vallásos körökben egyre inkább vitatott, hogy a mostani keresztény metal zenei színtér ellátja-e alaptagjait a szükséges erőforrásokkal a vallás kifejezésének és gyakorlásának kiegészítő formájaként, valamint egy alternatív keresztény azonosságként.

Moberg kifejti, hogy a keresztény metal négy fő célt kell, hogy szolgáljon:

  • alternatív formáját nyújtsa a vallásos kifejezésmódnak és identitásnak
  • ezt törvényes, legitim módon tegye
  • hatékony eszköze legyen az evangelizálásnak és harcoljon/álljon ki a keresztény hitért
  • pozitív alternatívája legyen a világi metal-nak

Marcus Moberg tanulmánya szerint komoly keresztény metal színtér elsősorban azokban az országokban jött létre, melyekben régóta létezik metal szubkultúra: Egyesült Államok, Brazília, Mexikó, Németország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Finnország. A látszólag marginálisnak és kicsinek hitt keresztény metal rajongótábor valójában több ezer világi és több millió keresztény hallgatót számlál, továbbá a keresztény metal színtér egyike azon kevés nemzetközi keresztény közösségnek, amely nem rendelkezik vallási vezetőkkel és hitvallással, csak a fémzene köti össze a résztvevőket.

Csakúgy mint a világi, a keresztény metal színtér is kifejlesztette saját infrastruktúráját. Ezek között vannak lemezkiadók, promóciós és értékesítési csatornák, szakosodott médiák, fórumok, állásfoglalások, retorikák, áruházak és fesztiválok, valamint olyan szlogenek, mint a "Turn or Burn", "Faster for the Master!", "Support the War against Satan!" ("Megtérsz vagy elégsz", "Gyorsabban az Úrért!", "Támogasd a Sátán elleni háborút!"). Brazíliában és Mexikóban a rajongók kis keresztény metal egyházközségeket alakítottak ki, és 2006 óta Finnországban -ahol nagyobb a metal mainstream mint bárhol a világon- a népszerű Metal szentmiséket felvette a korábbi állami evangélikus egyház.

A legtöbb keresztény metalhead hallgat világi metal zenéket is, kizárólag a sátánista zenekarok dalait kerülik el. Zeneileg nincs különbség, a keresztény metal csupán a világi metal sötét üzeneteit próbálja elkerülni/ellensúlyozni. A gesztusokban viszont van eltérés, 1985-ben a Los Angeles Times arról számolt be, hogy a Stryper zenekar tagjai koncertjeiken egy ujjal mutattak az ég felé, ezzel elutasítva a legtöbb világi metal banda által használt kétujjas ördögvillát.

<8span>

 

 

 

 

 

 


Metal-dicséret (Metal praise)

Nem mehetünk el szó nélkül a metal-dicséretek mellett. A "dicséret" vagy másutt "dicsőítés" (praise) több mint előadóművészet. A fő különbség a zenélés és a dicséret között az imádat és a rajongás iránya. Az első esetben ugyanis a zenész kiáll a színpadra, előadja a szerzeményeit, és ez kivált egy vízszintes irányú rajongást (a hallgatóságtól az előadó felé), míg a "dicséret" esetén ez az imádat függőlegessé változik, az előadó dalaiban Isten felé fejezi ki imádatát. Ebben az esetben nem az embereknek zenél, hanem a Teremtőnek, azonban bárki bekacsolódhat ebbe az imádatba, együtt énekelve, illetve zenélve. A "dicséret" tehát éppolyan imádati forma, mint a hálaadó ima, a leborulás vagy az önátadás, csak zenei formában megvalósítva. A "dicséret-dalok" eredete az 1900-as évek elejére (pünkösdi mozgalmak) vezethető vissza, természetesen az idők során számos zenei műfajban megjelent, így lehet része napjainkban a keresztény metal mozgalom dalainak is, bizonyítva, hogy -a közhiedelemmel ellentétben- a fémzene is tökéletesen alkalmas Isten dicsőítésére. Habár a hetvenes-nyolcvanas években a konzervatívabb felekezetek és történelmi egyházak, még a basszusgitárról és a dobról is azt tartották, hogy az ördögtől való, és nem fogadtak el más hangszert, mint az orgonát és a harmóniumot (érdekes, hogy az apostolok korában, az I. században épp ezek a hangszerek még nem is léteztek, ezzel szemben pl. gitár már volt), ma már többnyire elfogadott ezek használata, bár ellenzői szerint nem a hangszerek fajtája, hanem maga a metal műfaj szellemisége az, ami nem igazán teszi alkalmassá Isten dicsőítésére. Szerencsére a keresztény metal műfaj előadóművészei rendre rácáfolnak bírálóikra, évről-évre csodálatos albumokkal lepik meg rajongótáborukat. Az ezeken bemutatott szerzeményeknek hangzása ugyanolyan brutális és agresszív, mint az egyéb metal műfajok számaiban, csak a lírai mondanivalójukban térnek el gyökeresen, mivel ezekből a dalszövegekből hit és szeretet árad, ami a metal rajongó hívők szívéhez és lelkéhez szól. Több ilyen metal-dícséret válogatásalbum jelent meg az évek során, az első 1992-ben "Metal Praise" címmel, olyan metal himnuszokkal mint a "Rock Of Ages", a "What A Friend We Have In Jesus", vagy a "Jehovah Jireh". Két évvel később a Neon Cross gitárosa P.K. Mitchell hozott össze tradicionális hangzású és keresztény szellemiségű heavy metal gyűjteményt, ez lett az "All Hail the Power: The Rock Hymns Project". A 2008-ban kiadott "Scandinavian Metal Praise" is említésre méltó kiadvány, olyan finn fémzenei project, melyben az előadóművészek az anonimitás ködébe burkolóztak, kilétüket csak sejteni lehetett.


Annak ellenére, hogy nem vagyok hívő, és az irányzatot képviselő zenekarokról eddig nem igazán tudtam semmit, kifejezetten örülök a keresztény metal műfaj létezésének. A megismert információk alapján úgy gondolom, hogy ezek az együttesek érdekes színfoltjai a metalzenei színtérnek, és létezésük némi egyensúlyt teremt a kemény zenék "vérben fürdő" bandáival szemben. Az meg csak hab a tortán, hogy hívő hallgatóik is a heavy metal műfaj rajongótáborát erősítik.

Értékelés: 
Átlag: 4.8 (16 szavazat)