Rajongói szubkultúra

A metal rajongókra, a Metalhead, a Headbanger, a Hessian és a Thrasher elnevezéseket szokták használni, de az ilyen titulusok, időbeli- és regionális eltérésenként változóak lehetnek. Nincs olyan általánosan elfogadott egyedi szó amely a rajongókra vagy magára a szubkultúrára utalna.

Deena Weinstein vitatja, hogy a heavy metal túlélése nagy mértékben annak az intenzív, kirekesztő, és erősen maszkulin szubkultúra kialakulásának lenne köszönhető, amely körülveszi a műfajt. Míg a metal rajongótábora főleg munkásosztálybeli, fiatal, fehér férfiakból áll, "toleránsak azokkal szemben, akik kívül esnek ezen a demográfiai csoporton, de követik öltözködési szokásaikat, megjelenésüket, és viselkedésüket". A szubkultúrával való azonosulást nemcsak a közösen megélt koncertek, a közös divat erősíti, de a nyomtatott metal magazinokhoz (fanzine), vagy a 2000-es években a weboldalakhoz (webzine) való hozzájárulásuk is.

A metal színtér egy "kívülálló szubkultúraként" jellemezhető, saját magatartási kódexszel. Ez a kódex számos kötelezettséget ró az előadókra: abszolút hűségesnek kell lenniük a zenéhez, és az azt támogató szubkultúrához; nem szabad, hogy érdekeljék őket a kereskedelmi sikerek és a rádiós slágerek; továbbá tilos "eladni magukat". A rajongók számára a kódex az "intézményesített hatalommal való szembenállást, és a többségi társadalomtól való elkülönülést" hirdeti. A metalkutatók megfigyelték a rajongóknak azt a hajlamát, ahogyan osztályozzák az előadókat és néhányat elutasítják, mint "pozőröket", akik "úgy tesznek, mintha a szubkultúra részei lennének, de azt tartják róluk, hogy hiányzik belőlük a hitelesség és az őszinteség".

Értékelés: 
Átlag: 4.6 (5 szavazat)